Muád ibn Dzsebelre hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, aki azt mondta:

Így szóltam: Ó, Allah Küldötte! Mondj nekem egy cselekedetet, amely bejuttat engem a Paradicsomba, s eltávolít a Tűztől! Azt felelte (a Próféta): - Bizony hatalmas dologról kérdeztél! De ez bizony könnyű annak, akinek Allah megkönnyíti: Allahot szolgálod, nem társítasz Vele senkit, elvégzed az imádkozást, kiadod a zakátot, végigböjtölöd a Ramadánt és elzarándokolsz a [Mekkai] Házhoz. Majd azt mondta: - Vajon ne mutassam-e meg neked a jóság kapuit? A böjtölés védelem, az adakozás pedig eloltja a bűnt, ahogyan a víz is eloltja a tüzet, és az ember imádkozása az éjszaka közepén. Majd azt recitálta, hogy: - Távol maradnak oldalaik a fekvőhelyektől -, egészen addig, amíg el nem ért ahhoz (a szóhoz), hogy 'cselekedtek.' Azután azt kérdezte: - Vajon ne tudassam-e veled az ügy (a vallás) fejét, oszlopát, és legmagasabb csúcsát? Azt feleltem: Dehogynem, ó Allah Küldötte! Azt mondta: - Az ügy feje az iszlám, az oszlopa az imádkozás, s a legmagasabb csúcsa a dzsihád (erőfeszítés, harc). Majd azt mondta: - Vajon ne tudassam-e veled azt, ami mindezeket összefoglalja? Azt mondtam: Dehogynem, ó Allah Küldötte! Erre ő megfogta a nyelvét, s azt mondta: - Tartsd vissza ezt! Azt kérdeztem: Ó Allah Prófétája, vajon számon leszünk kérve azért, amit mondunk? A Próféta azt mondta: - Hát milyen hatalmas dologról nem tudsz, ó Muád! Vajon mi másért esnek az emberek arccal – vagy másik közlés szerint azt mondta: orral – a Tűzbe, mint amit a nyelvük arat? (at-Tirmidi, azt mondta róla: jó, hiteles hadísz)