Örömmel tudatjuk Veletek, hogy Ramadán ideje alatt mecsetünk vendége MahmoudSwaysee sejk,
az Al-Azhar Iszlám Egyetem és Nagymecset imámja (aki négy éven
keresztül a spanyolországi Malaga nagymecsetjének imámja is volt).
Minden este előadást tart mecsetünkben (XIII. Róbert Károly krt. 104.) melyre mindenkit szeretettel várunk.
MIK elnökség
MAGYAR ISZLÁM KÖZÖSSÉG Bolek Zoltán Elnök Úr részére
Tisztelt Elnök Úr!
A RAMADAN alkalmából a könyörületes és megkönyörülő Isten áldását kérem minden igaz muszlimra és minden igaz emberre.
Adjon az Örökkévaló békességet az egész világnak!
dr Turi-Kovács Béla a KPE és a KPSZ elnöke
Áldott Ramadán hónapot kívánunk!
Kedves Testvéreink,
Istennek hála, megkezdődött Ramadán hónapja.
Allah tegye sikeressé böjtünket, fogadja el istenszolgálatainkat!
MIK elnökség
Közlemény
A Magyar Iszlám Közösség ismételten és nyomatékosan kijelenti, hogy minden rosszindulatú híreszteléssel
ellentétben nem vett, és nem vesz részt a politikai életben, nem
kötelezte és nem kötelezi el magát semmilyen politikai irányzat
mellett. Az egyes tagok politikai beállítottsága, pártállása az illető
tag magánügye. Mindazonáltal szükséges a különböző
politikai pártokkal, mozgalmakkal, szövetségekkel való együttműködés,
az alábbi feltételekkel:
– az illető párt, mozgalom, szövetség célkitűzései, megnyilvánulásai semmilyen formában nem sérthetik az iszlám vallást, vagy a muszlimokat; – az illető párt, mozgalom, szövetség tevékenysége semmilyen formában nem sértheti a magyarság érdekeit.
A hatékony és gyümölcsöző együttműködés érdekében a Magyar Iszlám Közösség
létrehozza a Magyar Iszlám Közösség Egyeztető és Együttműködési Testületét. A testület tagjait a Magyar Iszlám Közösség Elnöksége nevezi ki, és az Elnökségnek tartoznak beszámolni tevékenységükről.
Várjuk azon muszlim testvéreink jelentkezését, akik valamely párt, mozgalom,
szövetség tagjai, pártoló tagjai, szimpatizánsai, és részt kívánnak venni a testület
munkájában.
MIK elnökség
Új, letölthető könyv: Üzenetek a Kegyes Koránból
Írta: professzor Hayri Bolay, németből fordította, kiegészítette és szerkesztette Bolek Zoltán
Istennek legyen hála, június 11.-én leszállítottuk Edelénybe a
6600 db félkész ételt, melyet Molnár Oszkár polgármester úr nagy
örömmel átvett. Az átadásról készült fotókat nemsokára közzé tesszük a
honlapunkon.
Ismét van egy örömhírünk: egy vállalat 2700 darab bébiételt és
italt ajánlott fel az árvízkárosultak megsegítésére, értéke kb. 1,3
millió forint.
Ezt az adományt a jövő héten szeretnénk ismételten Edelénybe eljuttatni.
Ehhez várunk ismét összefogást és segítséget.
Isten jutalmazza meg azokat a hívő testvéreinket és nem muszlim
segítőket, akik jelentkeztek nálunk segítségre, illetve pénzt
adományoztak.
Úgy gondolom, hogy vallásunkat legjobban a példamutatáson keresztül, az együttérzéssel, segítségnyújtással tudjuk bemutatni!
Isten óvjon és vezessen minket a helyes úton!
Magyar Iszlám Közösség
SEGÍTSÉGNYÚJTÁS AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK
Budapest,
2010. június 8., kedd (OS) - A Magyar Iszlám Közösség a Zala Menti
Polgármesterek és Polgárok Egyesületének segítségével Edelény városának
kb. 6600 adag félkész ételt juttat el pénteken, azaz június 11.-én.
Ilyen és hasonló jellegű munkát már többször végzett közösen a két
szervezet, mely évek óta stratégiai szövetségben dolgozik
segélyezéseken, kulturális munkán, valamint vallásközi párbeszéden is.
A Magyar Iszlám Közösség a Zala Menti Polgármesterek
és Polgárok Egyesületének segítségével Edelény városának kb. 6600 adag
félkész ételt juttat el pénteken, azaz június 11.-én. Ilyen és hasonló
jellegű munkát már többször végzett közösen a két szervezet, mely évek
óta stratégiai szövetségben dolgozik segélyezéseken, kulturális munkán,
valamint vallásközi párbeszéden is. A két szervezet ruha és
pénzadománygyűjtésbe is bele kezdett. Cél, hogy az adományok eljussanak
az árvíz sújtotta településekre. Több munkatárs is dolgozott
önkéntesként az árvízi gátakon. A Magyar Iszlám Közösség ebben az évben
is folytatja az elhanyagolt muszlim hadisírok gondozását. A Magyar
Iszlám Közösség támogatja a Gázai övezet humanitárius válságának
megszüntetését, a blokád feloldását és a békés rendezést a
Közel-Keleten. Ehhez erejéhez mérten a Magyar Kormányt is támogatni
fogja ha esetleges közvetítőként, vagy segélyezőként fog
fellépni.
---
Kedves Testvéreink!
A Magasságos Allahnak legyen hála, kaptunk adományba 6600 db
félkészételt, két millió forint értékben, melyet az árvíz sújtotta
Edelénybe szeretnénk elvinni.
Sikerült beszélnem a Polgármester úrral, aki jelezte hogy örömmel
fogadja az adományunkat, mert nagy szükség van rá! Igyekszünk ruhákat
is gyűjteni.
Segítőket várunk, ugyanis szükségünk lenne egy nagyobb mikrobuszra a
szállítás miatt! A szállítást pénteken kellene megejtenünk,
Kecskemétről szükséges a szállítás.
Pénzadományokat is elfogadunk az üzemanyag vételéhez!
Isten fizesse meg mindenki munkáját!
Bolek Zoltán, elnök,MIK
A Könyörületes és Megkönyörülő
Isten nevében!
KÖZLEMÉNY
A Magyar Iszlám Közösség mély
megdöbbenéssel értesült az izraeli hadsereg IHH segélyhajói
ellen elkövetett akciójáról, melynek során több fegyvertelen
segélymunkást megöltek, sokakat megsebesítettek és a többi
humanitárius dolgozót foglyul ejtették!
Követeljük a bocsánatkérést,
teljes kártalanítását a sérülteknek és az elhurcoltaknak!
Egyúttal szolidaritásunkat fejezzük
ki a török néppel és a legyilkoltak családtagjaival!
Isten segítse az ártatlanokat és a
szenvedőket!
Bolek Zoltán elnök,MIK
A Magyar Iszlám Közösség nyári
tábora
A Könyörületes és Megkönyörülő
Allah nevében!
Assalamu aleykum, Kedves Testvéreim!
Az idén is a Zala megyei Csödén, a
Sárkány Biopanzióban rendezzük meg a Magyar Iszlám Közösség
nyári táborát.
Időpontja: 2010. Június 16-22 között.
A résztvétel díjtalan, csak az utazást kell finanszírozni a
részt venni akaróknak.
Lesz lehetőség sportolásra, a
zalalövői Borostyán tóhoz kirándulni, vagy átsétálni
Szlovéniába. Több előadást is tartunk majd, ha Isten is úgy
akarja.
Jelentkezni az e-mail címümkön
lehet: magyariszlam@freemail.hu
Vagy mobil telefonon: 06-30-272-9865.
Lehetőleg mihamarabb kérjük a
jelentkezést megtenni, mert a létszám korlátozva lesz.
MIK Elnökség
Két közlemény
A Könyörületes és Megkönyörülő
Isten nevében
1. A Könyörületes Istennek legyen
hála, a Magyar Iszlám Közösség aláírt egy 5 éves
együttműködési szerződést a szudáni vallásügyi
minisztériummal.
Ebben a megállapodásban lehetőséget
kaptunk, hogy 3 hónapi időtartamtól legyen lehetőségünk
jelentkezőket küldeni arab nyelvtanfolyamokra, kurzusokra.
Ugyanúgy iszlám vallási képzésben
is részt vehetnek, akár több éves egyetemi tanulmányokban a
jelentkezők.
Természetesen ellátást és
ösztöndíjat kaphatnak a Magyarországról érkezők, akikkel a
MIK-nek kell szerződést kötniük, s a MIK nevében érkeznének
Khartoumba.
Közösségünk több nemzetközi
konferenciára is kapott mind résztvételi, mind szervezési
lehetőséget.
Ugyanitt kaptuk meg a könyvnyomtatási
felajánlást is.
A Könyörületes Allah segítse meg az
együttműködést!
2. Istennek legyen érte hála, még
egy örömhírrel tudunk szolgálni.
Közel egy éve dolgozik a Magyar
Iszlám Közösség felkérésre egy nagyváradi imahely megszerzése
ügyében. Az idén sikerült találkozni Nagyváradon a magyar
származású alpolgármester asszonnyal, Bíró Rozáliával. Mind
szóban, mind írásban előadta a Magyar Iszlám Közösség a
kérését, miszerint hivatkozva az EU és romániai törvényi
előírásokra, kérelmezzük a nagyváradi muszlim közösség
számára egy imahelyiség rendelkezésünkre bocsátását.
A helyi magyar sajtóval sikerült egy
jó riportot is készíteni, melyben jeleztük, hogy a Magyar Iszlám
Közösség már egy évtizede dolgozik a határon túli
magyarságért, valamint Erdélyben több gyülekezetünk is működik,
köztük a nagyváradi is. Nagyváradon közel 500 muszlim él,
akiknek közel fele magyar származású.
A magyar muszlimok számára kiemelten
fontos a magyar nemzeti nyelv használata a vallás tanulásában is,
s ezért kérelmeztük az imahely létrehozását.
Most érkezett a jó hír, miszerint a
nagyváradi városi önkormányzat elfogadta és akceptálta a
beadványunkat, s jelenleg az imahelyet biztosító épület keresése
van folyamatban.
Az imahely lehetőséget biztosít majd
a napi öt ima elvégzésére is, valamint oktatási és kultúrális
központként működne. Vezetésében közösen vennének részt
ottani magyar és nem magyar muszlimok. A hely a Magyar Iszlám
Közösség, mint történelmi anyaországi kisegyház bérleményeként
szerepel majd, Errahma, azaz A Könyörület Mecsete lenne, a
Nagyváradi Iszlám Kultúrális Központ néven. Ez lesz az első
határon túli mecsete a MIK-nek, remélhetőleg más magyar muszlim
gyülekezetet is tudunk majd támogatni, ha Allah is úgy akarja!
Isten segítse meg törekvéseinket!
Bolek Zoltán a MIK elnöke
A trianoni tragédiáról magyar muszlim szemmel
90 évvel ezelőtt, egy diktátummal a magyar népre kényszerítettek egy
olyan határozatot, mely megfosztotta a Nemzetet területének
kétharmadától és milliónyi nemzettestvérünket szakított el tőlünk
idegenbe.
Elődeink, akik magyar, bosnyák és albán muszlimok voltak a Trianon előtti Magyarország területén, csonka országban maradtak.
Szörnyű volt számukra, hogy Boszniába sem mehettek haza, mert odahaza
magyarellenes szerb martalócok akasztgatták a magyar párti testvéreiket.
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban,: Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.
Ilyenkor könnyek szöknek a szemembe, csakúgy, ha a Himnuszt, a Szózatot hallgatom.
Vagy a Székely Himnuszt.
Mert egy tisztességes muszlimnak szeretnie, óvnia kell a hazáját és népét.
A nacionalizmus számunkra nem bűn, hanem kötelesség.
Hiszen „teremtettünk titeket népekké és törzsekké,
Ismerjétek meg egymást…” (Kegyes Korán)
Őseink, akár az Árpád-korban, akár a csonka országban, mindig a Magyar Hazát szolgálták.
S bizony ők is részesei annak, hogy ma a trianoni tragédia után Sopron és környéke magyar maradhatott.
Áldassék az egyetlen Úr neve, hogy segítette eme bátor embereket.
Édes Istenem, áldd meg a magyart, áld meg a magyarországi nemzethű muszlimokat!
Mindennap fohászkodunk azért, hogy egyszer megláthassuk a magyar nép feltámadását.
Fohászkodunk naponta, hogy a határon túli nemzettestvéreink ne
vesszenek el, hanem gyarapodjanak lélekben, testben és anyagiakban
egyaránt, mert a Magyar Haza teste visszavár Benneteket, hiszen összenő
az, mi egybetartozik.
Idehaza erősítenünk kell a nemzettudatot minden muszlimnál, s hiszem
azt, hogy a külföldi származású muszlimokat is integrálni, magyar
hazafiúi gondolkodásra lehet nevelni.
A tragédia emléke megerősíti szívünket, hazafiabbak leszünk, harcolunk
majd az Antikrisztus ellen, a szélsőséges szabadelvűség és minden
hazaárulási kísérlet ellen. Ámen.
2004-ben a Magyar Iszlám Közösség jogelődéhez méltóan felhívta a hazai
muszlimokat, hogy mondjanak igent a kettős állampolgárságról szóló
népszavazáskor.
Most, egy új, keresztény gyökerű kormány alakítása után mindannyian
bizakodóak vagyunk, s fohászkodunk Magyarország felemelkedéséért!
Magyar Iszlám Közösség
Jelentés: Iszlamofóbia 2009
Vizsgáltuk többek között:
A magyarországi sajtó megnyilvánulásait.
Az állami szervek, hatóságok rendelkezéseit, határozatait, hozzáállásaikat a muszlimokhoz.
Társadalmi
megnyilvánulásokat, esetleges atrocitásokat. (Ezekben az esetekben
csupán elbeszélésekből, a sérelmeket elszenvedők tájékoztatásaiból
tudunk következtetéseket levonni.)
A Magyar Iszlám Közösség tárgyalást folytatott a Magyarországon járt
két bolíviai ellenzéki parlamenti képviselővel, akik mártírhalált halt
testvérünk, Rózsa Flores Eduárdó ügyében nyomoztak Európában.
(Írországban is.)
Tájékoztattuk őket, hogy Isa Omár testvérünk külföldi segélyezésekben
vett részt, s nem harcokban, fegyveres küzdelmekben. Mint pl. ezzel
vádolták Iarak, Szudán kapcsán.
A parlamenti képviselők sem hiszik el, hogy Testvérünk Bolíviában
bármilyen terrorcselekményt követett volna el, vagy erre készült volna.
A MIK vezetői - Horváth Ádám és Bolek Zoltán egyértelművé tették a
Világ számára, hogy Eduárdó tisztességes, békés szándékú magyar muszlim
volt, aki csupán segített a szenvedőkön.
E cikk apropója a tegnap esti tv műsor, M2, mely Kepes Andrással készült.
A csatolt képen a MIK két vezetője és a két bolíviai látható.
Isten vezessen minket a helyes úton!
Beszámoló a Magyar Iszlám Közösség 2009-ben végzett munkáiról.
Mint eddig minden évben, tavaly is a Közösség karitatív munkái voltak a legszembetűnőbbek.
Zala megyében Nagypáli körzeti orvosának adományoztunk egy modern EKG készüléket, kb. 600ezer forint értékben.
Óhid és Kisvásárhely községek nyertes EKG készülékek beszerzési
pályázatát segítettük az önrészben, kb. 1millió forint értékben.
Zala, Veszprém megyékben, valamint Pest megyei anyaotthonokban
szétosztottunk adományba kapott bébiételeket kb. 7 millió forint
értékben.
Zala megyében, valamint Budapesten a rászoruló családoknak
adományoztunk kb. 3 millió forint értékben használt ruhákat.
Készételosztást végeztünk a budapesti, zalai szegény családoknak, rászorulóknak, kb. 3 millió forint értékben.
Több millió forint értékű orvosi műszert sikerült kijuttatnunk a Gázai övezetbe.
Folytattuk a soproni Első Világháborús Hősi Temető muszlim sírköveinek a rendbetételét.
A Magyar Iszlám Közösség közleménye
A Magyar Iszlám Közösség nagy örömmel vette tudomásul Lomnici Zoltán
volt LB-elnök úr felhívását az emberi méltóság magyar emléknapjáról.
Mint olvashattuk a majdani emléknapon arra emlékezhetünk, hogy
mindenkinek egyforma az emberi méltósága, függetlenül attól, hogy
magyarnak, zsidónak vagy romának született, vagy hogy milyen a vallása
- magyarázta. Megjegyezte: az emléknapon a magyarság mártírjaira is
közösen lehetne emlékezni, akik a holokauszt, málenkij robot, az
1956-os megtorlás vagy a recski emberi jogi jogsértések miatt lettek a
magyar nép mártírjai. Egyetértünk, hogy a társadalomban
összefogásra van szükség a kirekesztő, az emberi méltóságot sértő
szövegek megjelenésével szemben. Ide tartozik például minden rasszista
kijelentés, amely sérti a zsidó, a roma emberek méltóságát vagy a
keresztények hitbeli meggyőződését. És -tesszük mi hozzá- égető szükség
van a megkülönböztető kettős mérce elleni fellépésre is. Mert míg más
vallási felekezeteket ügyében tiltakoznak a "hivatásos" jogvédők a
"kirekesztés ellen" addig a muszlimokat ért támadások kapcsán
(Iszlámellenes plakátok és cikkek, fegyverből származó golyó a mecset
falában stb.) nem hallhattuk ugyanezeket a hangokat!
Nagyon ritkán hallhattuk ugyanezeket az aggódó hangokat a megannyi
délvidéki magyarellenes incidens megtörténtekor.
Csatlakozunk a kirekesztés elleni küzdelemhez és a magyarországi
muszlimok mindent megtesznek azért -és erre felszólítanak minden
felelős vezetőt és véleményformáló értelmiségit-, hogy egyenlő mércével
méressék a zsidó, a cigány, a keresztény, a muszlim és a határon túli
magyar.
A Magyar Iszlám Közösség megdöbbenve értesült a svájci, un. minaretek
építése ügyében történt népszavazás eredményén.
Úgy
gondoljuk, hogy a svájci alkotmány elegendő ahhoz, hogy az egyház és az
állam szétválasztásából adódóan a nem muszlim lakosokat "megvédje" az
un. Iszlám extrémizmustól.
Nem a falaknak, a minareteknek van erejük, hanem a tisztességes emberi észnek, lelkierőnek!
A megnemismerés, a félelem épít fel falakat, s abból eredően jön a
gyűlölet, a kirekesztés, s a végén az erőszak.
Boszniában is leromboltak sok minaretet, újjáépítésükhöz vér tapadt, a kiömlött ártatlan muszlimok vére.
Minaretek nélkül is fogják a Svájcban élő muszlimok vallásukat
gyakorolni, s reméljük, hogy eljön az idő majd új minaretek építésére.
Közösségünk a svájci belügyekbe be nem avatkozva elítéli a kérdés
felvetését, s a népszavazás eredményét egyaránt.
EDU
Bolek Zoltán írása Eduardo Rózsa Floresről - 1. rész
A Magyar Iszlám Közösség tisztelettel meghívja Önt az egyházunk központjába
november 27.-én 18,00-kor kezdődő szeretetvacsoránkra.*
Az e napi ünnepi vacsora az Iszlám Áldozati Ünnepén történik, mikor a
muszlim hívők a világon mindenütt a mekkai zarándokokra és Ábrahám próféta
(béke legyen Vele) áldozatára emlékeznek.
*A
vacsorán megemlékezünk elhunyt alelnökünkről, Rózsa Flores Eduardoról
és áldást mond a Közösség sejkje, Dr. Mihályffy Balázs Abdul Rahman.
Bemutatjuk az Eduardo emlékére elkészült kopjafát is.*
A megemlékező beszédet Bolek Zoltán elnök mondja el.
A Magyar Iszlám Közösség nevében tisztelettel és szeretettel várjuk:
Bolek Zoltán elnök
Horváth Ádám alelnök
Nyílt levél mártírhalált halt Alelnökünk, Rózsa Flores Eduardo ügyében, az Európai Parlament Elnökségi Főigazgatósága részére
Nekünk, magyar muszlimoknak október 23.-a kiemelt nemzeti ünnep.
Legalábbis
a nemzeti érzelmű, magyarságát nem megtagadó magyar muszlimoknak, vagy
a Magyarországba beilleszkedett, s új hazájának vallott külföldi
származású hittetsvéreknek!
Egyrészt
azért, mert az 1956-os forradalom nélkül nem biztos, hogy ma szabad és
demokratikus országban élhetnénk. Ott, ahol nem akadályozzák meg a
vallásod gyakorlását, ott, ahol nyugodtan járhatsz mecsetekbe, ott,
ahol tisztességesen és háboríthatatlanul ülheted meg ünnepeidet!
Örömmel
tudatjuk minden muszlim testvérünkkel, hogy a mecsetünk a nap 24
órájában nyitva tart. Várunk benneteket imára, beszélgetésre, vagy csak
ha szellemi felfrissülésre vágytok. Mindig találtok valakit a
testvéreink közül ott, akikkel remekül el lehet beszélgetni egy jó tea
mellett.
Assalamu aleykum, Kedves Testvéreim!
Az
USA Nagykövetsége személyesen megküldte számunkra Obama Elnök Úr
üdvözletét a világ muszlimjai számára, így a magyar muszlimok számára
is! A Követségtől kaptunk fotókat, filmet az amerikai muszlimok
életéről, valamint arról, hogy ők hogyan ünneplik meg a Ramadán szent
hónapját. Köszönet érte!
A Magyar Iszlám Közösség hivatalos delegációja Brüsszelben járt, az Európai Parlament magyar képviselőivel való találkozáson.
Több képviselővel sikerült személyesen is megbeszélést folytatnunk
európai muszlim ügyekben, ugyanis a MIK két európai muszlim szervezet
tagja. 1999 óta tagjai vagyunk az Európai Muszlimok Kooperációs
Tanácsának, s ez év februárjától a MIK elnöke tölti be az egyik
alelnöki posztot. A tavalyi évtől szintén tagjai lettünk az Európai
Muszlim Unió nevű szervezetnek, a Közösséget elnökségi szinten Jakab
György képviseli. E két szervezet nevében komoly megbeszélést
folytattunk Brüsszelben, s Ramadáni vacsoránkon részt vett Dr. Surján
László Képviselő Úr is, ahol jelen volt a EMKT elnöke is, Mohammed
Larussi Úr is.
Az EMKT tanácsa szomorúan konstatálta az új szlovákiai nyelvtörvényt, s
komoly aggodalmát fejezte ki a szlovákiai magyar kisebbség korlátozott
nyelvhasználata miatt! A szervezet úgy értelmezte e törvényt, mintha
pl. Brüsszelben megtiltanák azt, hogy egy arab étterem táblájára tilos
lenne arabul kiírni az étterem nevét! Az EMKT tagszervezetei is
tiltakozásukat, ellenérzésüket fogják a szlovákiai nyelvtörvény ügyében
kifejezni, valamint erről tájékoztatni szándékoznak más muszlim
nemzetközi testvérszervezetet is! Az EMKT Surján László kérdésére
természetszerűleg elítélt minden keresztényellenes akciót, mely muszlim
többségű országokban történhet, s a Képviselő Úr is elítélt minden
iszlamofób akciót az Európai Unióban!
A találkozó rendkívül sikeres volt, s folytatás ígérkezett, az
együttműködés megkezdődött. Surján László Úr kollégáival együtt egy
közös ramadáni iftáron is részt vett, mely történelmi jelentőségű mind
a Magyar iszlám Közösség, egyúttal minden magyarországi muszlim
életében, másrészt európai szinten is.
Magyar Iszlám Közösség
Minden pénteken (téli időszámítás
szerint 12,00-nyári időszámítás szerint 13,00-kor pénteki közösségi
ima) A pénteki ima beszédeit mindenkor magyarul és arabul tartjuk.
Mártírhalált
halt Eduardo Rózsa Flores testvérünk, aki a Közösség egyik alelnöke
volt. Az alelnöki tisztet a továbbiakban Horváth Ádám tölti be.
Mint azt tudjátok áprilisban Bolíviában álmukban lelőtték a santa cruzi
Las Americas szállodában két testvérünket, Rózsa Flores Eduardót és
Magyarosi Árpádot. Allah legyen velük.
Eduardó a Magyar Iszlám Közösség egyik alelnöke volt. Helyette ezt a tisztet Horváth Ádám tölti be.
Hamarosan bemutatkozik az új alelnök.
Elkezdtük a mecset pincéjének felújítását, részletek, fotok hamarosan.