ÁLTALÁNOS ISZLÁM TÖRTÉNELEM 3.
Írta: admin - Dátum: August 06 2012 10:42:41
Az iszlám síita hitágazata
A síiták ma a muzulmánok körülbelül tíz százalékát teszik ki. A vallás legkorábbi időszakából származnak, nevük pedig arra utal, hogy ők a síat Ali, Ali pártja.
Amikor Mohamed utóda Abu Bakr, Omar, majd Oszmán lett, félreállították azt az embert, akinek, követői szerint, a legtöbb joga lett volna a kalifai címre - Alit, Mohamed unokatestvérét és vejét, aki, feleségével, Fatimával és fiaival, Hasszánnal és Husszeinnel az ahl al-bait-ot, a próféta családját alkotta. Ali néhány évig valóban viselte a kalifai címet, de halála után az Omajjádok kezébe került a hatalom.
680-ban Jazíd lett a kalifa, de a síiták Husszeint támogatták. Amikor Medinából Kúfába tartottak, Husszeint és társait, közeli rokonait is beleértve, a kormány erői az iraki Kerbala mellett legyőzték és legyilkolták. Husszein "mártírhalála" volt a síita hit alapító momentuma. A síiták mindig is politikai üldöztetésnek kitett kisebbségben voltak, így kifejlesztették a takíja (kegyes leplezés) elvét, amely lehetővé tette, hogy elrejtsék valódi meggyőződésüket, ha túl veszélyes lenne azokat kinyilvánítani.
AZ IMAMÁTUS
A iszlám síita ágában imámnak hívják a közösség vallási vezetőjét, és ez a cím nemzedékeken át öröklődik. A hatodik imám, Dzsafar asz-Szádik imamátusa alatt (733-765) megfogalmazták azt a tantételt, amely szerint az imám isteni vezetés alatt áll, a közösség vezetőjeként tévedhetetlen, és az iszma, bűntelenség állapotában van. A Koránnak mind záhir (egzoterikus, nyilvánvaló), mind bátin (ezoterikus, benső) jelentéséről hiteles tanítást és tévedhetetlen magyarázatot tud adni.
Az imamátus státusa és öröklődő volta néha szakadásokhoz vezetett. A legfontosabb szakadás az imámíja (iszná asaríja, vagy "tizenkettesek", a tizenkettedik imám követői) és az iszmaílija, (szabíja, vagy "hetesek") között történt. Dzsafar halála után a síiták "tizenkettesek"-nek nevezett többsége legidősebb életben maradt fiát, Múszát fogadta el imámnak, és a tisztség tovább öröklődött a családban egészen a tizenegyedik imámig, Hasszán al-Aszkaríig (868-874). Al-Aszkarí fia, Muhammad al-Mahdí 940-ben eltűnt, vagy "elrejtőzött". A tizenkettes síiták az abbászida kalifák uralma alatt végig tizenkettedik és utolsó imámjuk, a "rejtőzködő imám" messiás-szerű visszatérését várták. Al-Mamún kalifa Ali ar-Ridá imámot nevezte meg örököseként, de Ali egy évvel később meghalt, és ezután egyetlen síita sem került közel a kalifai méltósághoz.
A síiták másik csoportja, az iszmaíliták Dzsafar legidősebb fiát, Iszmáílt és fiát, Muhammadot követik. Iszmáíl még apja életében meghalt, de ő lett volna a hetedik imám egyenes ágon. Az iszmaíliták számos szektára oszlottak, ezek közül a legfontosabb a nizárita szekta, akiknek imámját a XIX. század óta Aga Kánnak hívják.
Az iszmaíliták egy másik ága a fátimidák, akik imámjuk jogán maguknak követelték a kalifai címet, és később Kairó kalifái is lettek. A fátimidák Mohamed próféta (bálk) lányától, Ali feleségétől, Hasszán és Husszen édesanyjától származtatták magukat. A fátimidák egy szélsőséges csoportja al-Hakim kalifát (megh. 1021) isteninek nyilvánította. Egyik követője, Hamza ibn Ali dolgozta ki azokat az ezoterikus tanokat, amelyek a drúz vallás alapját képzik. A vallás Szíria és Lebanon hegyei közt terjedt el, de beavatottainak hitvallását és vallásgyakorlatát megváltoztatták, hogy ne hasonlítson az iszmaílitákéra. Egy másik csoport Hasszán-e Szabbáhot követte, aki a XI. század vége felé megszerezte az alamuti erődöt a perzsiai Dajlam hegyekben, és onnan küldte ki gyilkosait politikai célpontok meggyilkolására. Követői állítólag hasist használtak, ebből származik nevük is, az asszaszin. A XIII. században a mongolok semmisítették meg őket.
Az iszlám síita hitágazata és elterjedése
A síita teológia a szunnitához hasonlóan a Koránon és a hadíszon alapul, de más hadísz-hagyományokat, és az imámok tanításait is elfogadja. Legfontosabb írásuk az Alinak tulajdonított Nahdzs al-balága (Az ékesszólás útja, avagy Ali imám bölcs mondásai) című gyűjtemény. A síita vallásgyakorlathoz hozzátartoznak az imámok sírjához tett zarándoklatok - különösen Kerbala és Nedzsef számítanak fontos kegyhelynek. A Husszein és társai halálára emlékező tazija (gyász) szertartást évente az iszlám naptár első hónapjában, muharram hónap tizedikén tartják. Az esemény alkalmából tartott színdarabok és körmenetek erős érzelmeket váltanak ki a résztvevőkből és a nézőkből egyaránt.
A síiták nem mindig és mindenhol voltak politikai kisebbségben. A Száfávidák népszerű szunnita reformmozgalomként kezdték a XIV. században, és a XV. századra erős politikai szervezetté váltak Északnyugat-Perzsiában és Anatólia keleti részén. Átvették a síita tanokat és célokat, és a dinasztia alapítója, Iszmáíl (1487-1524) azt állította, hogy ő maga a rejtőzködő imám. Iszmáílt megválasztották sahnak, Perzsia állam vallása pedig a síitizmus tizenkettes ága lett. A Száfávidák uralma Abbász sah uralma (1588-1629) alatt érte el csúcspontját, amikor a főváros Iszfahánban volt. Uralkodása alatt Perzsia gazdasága virágzott, és messzire eljutott gyönyörű szőnyegeinek, kézművességének és építészetének híre - az angol udvarból is számos kereskedő érkezett Perzsiába, üzletet remélve. 1736-ban azonban az afgánok legyőzték az utolsó Száfávidákat. Az afgánokat 1779-ben a Kaszpi-tenger mellől származó, és először Perzsia északi részén uralkodó Kádzsáridák űzték el - uralmuk 1924-ig tartott. Iránban ma a tizenkettes síiták vannak nagy többségben. Sokan élnek közülük Irakban és számos másik országban is - többek között Szíriában és Lebanonban találhatóak a síitizmusnak ehhez az ágához tartozó kisebb csoportok.
Bár az iszmaíliták kevesebben vannak, többfelé meg lehet találni őket, mint a tizenketteseket: képviselőik élnek Iránban, Szíriában, Lebanonban, Kelet-Afrikában, Pakisztánban, és különösen Indiában, mert a Jemenben létrejött bohora águk később Gudzsarátba vándorolt. Aga Kán követői, akik nagyrészt Indiában élnek, nem mutatják a korai iszmaíliták szélsőséges jegyeit - jól szervezett, meglehetősen jómódú és kiváltságos csoport.
Az iszmaili siíta ágat nevezhetjük a hetes imámosoknak, mivel hét imámot jegyeznek, a zeiditákat pedig ötösöknek nevezik, mivel öt imámot ismernek el. Itt számmal az. un. tizenkettes imámok sora van jelölve.