Iszlamofóbia, 2015, Magyarország (Európa)

Híreink2015-ben olyan magas szintet ért el a hazai iszlamofóbia, melyet még soha nem tapasztaltunk.
A menekültválság, s az arra adott kommunikáció a felelős a kialakult igen veszélyes, pengeélen táncoló helyzetre, ugyanis tettlegességekre került sor a hazai muszlimok ellen, s soha ennyi fenyegetést még nem kapott a Magyar Iszlám Közösség és a hazai muszlimok személye!
Sajnálatos módon Közösségünket, az Iszlám vallást, a muszlimokat tömeges támadás érte a egyes médiák részéről.
Kossuth Rádió, ATV (immár szokásosan), M1 Híradó, Index Hírportál (az ATV-vel már szinte tradicionálisan versenyben van), a Hetek magazin, új színfoltként a Hír Tv és a Magyar Nemzet és a Magyar Idők.
A menekültválság kapcsán immár végérvényesen kiderült, hogy a Jobbik által hangoztatott „iszlámbarátság” pusztán a pillanatnyi politikai érdek diktálta hazug frázis. A menekülteken keresztül a muszlimokat is támadta, támadja a Jobbik és szatelit-szervezetei, illetve a hozzájuk köthető média-orgánumok.
Bebizonyosodott, hogy a sikeres munkánkat szinte egyetlen hazai média sem méltatta közlésre alkalmasnak, de ha negatív hírt kellett közölni vallásunkról vagy a muszlimokról, azt azonnal közölték. Érdekes, hogy kizárólag a muszlim bűnözők vallási hovatartozását jelentették, más bűnöző vallási hovatartozását nem firtatták.
(Az úgynevezett „Iszlám Állam” 2014. júliusi megalakulása újabb nehézségeket támasztott Közösségünk számára – nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy amit az a terror-állam és követői csinálnak, az nem az iszlám, hanem teljes mértékben ellentétes az iszlámmal. Az „Iszlám Állam” megalakulása után kb. egy héttel kiadott közleményünk, amelyben ezt részletesen kifejtettük, nem érte el általánosságban a média „hírérték-küszöbét”. Viszont e terrorszervezet akcióinak tevékenysége minduntalan a muszlimok ellen csapódott, csapódik le, ezért ez egy folyamatos probléma volt 2015-ben is.)
A tisztességes médiák közül említést érdemelnek: Origo Hírportál, Népszabadság, PestiSrácok Hírportál, TV2 (Tények, Mokka), RTL Klub (Híradó, Fókusz), Klub Rádió, HVG, Hírfröccs. Ezek a médiák igyekeztek tisztességesen, a kialakult gyűlöletet megfékezni az Iszlám és a muszlimok ellen.
Általánosságban továbbra is elmondhatjuk, hogy az iszlámot illető hozzáállásra a következő három sajátosság a jellemző: tájékozatlanság, tudatlanság, rosszindulat. Feladataink ezért továbbra is a következőek, mindaddig, amíg „áttörést” nem érünk el:
1. folyamatos médiafigyelés és az iszlamofób megnyilvánulásokkal szembeni azonnali reagálással – ez részben megvalósult és több-kevesebb eredménnyel működik is;
2. az oktatásban elérni, hogy az iszlámmal kapcsolatos iskolai tananyagrészek ugyanúgy lektorálva és felügyelve lehessenek Közösségünk által, mint az más vallások esetében történik.
A hivatalos állami szervekkel, a BÁH kivételével korrekt és jó kapcsolat alakult ki. A BÁH ugyanis nem vette soha sem figyelembe ajánlásainkat, együttműködő készségünket.

admin - January 02 2016 11:04:04 Nyomtatás

Stratégiai partnerünk

Hadísz:

Ibn Abbászra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel:

Allah Küldötte Áldott és Magasságos Urát idézve azt mondta: - Bizony, Allah megírta a jó cselekedeteket és a rossz cselekedeteket, majd világossá tette azokat. Aki elhatároz egy jó cselekedetet [megtenni], majd nem teszi meg, Allah azt egy teljes jótettnek jegyzi fel Őnála. És, ha elhatározza és meg is teszi, Allah azt tíz jótettnek jegyzi fel Őnála, és akár hétszázszorosának, sőt annál is többnek. Ha pedig elhatároz egy rossz cselekedetet [megtenni], majd nem teszi meg, Allah azt egy teljes jótettnek jegyzi fel Őnála. És ha elhatározza és meg is teszi, Allah azt egy rossz tettnek jegyzi fel. (al-Bukhári, Muszlim)


Kategória: Kérdések és válaszok

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2020 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.12 másodperc | 1,775,478 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com