MTI-közlemény

Híreink A Magyar Iszlám Közösség örömét fejezi ki, hogy a Miniszterelnök Úr már több alkalommal bel-és külföldön kiállt a hazai muszlimok mellett, valamint nyilatkozott az iszlamofóbia ellen. Mindenképpen jó és meghatározó alapnak tekintjük az egyházunk és a hazai muszlimok jó viszonyának helyreállítását a Kormánnyal. Reméljük, hogy a kézfogásra nyújtott kezünket nemcsak a Miniszterelnök fogadja el, hanem azok a kormánypárti politikusok is, akik nem hallották meg az iszlamofóbia elleni üzeneteket!
Egyházunk önkéntes társadalmi szerepvállalása jóval nagyobb, mint híveinek száma, mivel ezzel is bizonyítjuk, hogy törvénytisztelő, Hazánk hagyományait, múltját tiszteletben tartó Közösség vagyunk, aki ismeri Magyarország muszlim hagyományait, történelmét is. Továbbra is részt kívánunk venni honfitársaink megsegítésében, az iszlám országokkal való kapcsolattartásban, a fejlődés segítésében.
A Miniszterelnök iszlamofóbiát több alkalommal elutasító szavai miatt örömünket fejezzük ki, s a "haram" felszólításunkat ezúton visszavonjuk, remélve, hogy a gyakorlatban is megmutatkozik az együttműködési és párbeszéd készség. Ezért így jelezzük, hogy két hónapon belül várjuk szeretettel Balog Zoltán miniszter urat egy látogatásra a budapesti mecsetünkbe, ahol még nem járt sem államtitkár, sem miniszter.

admin - October 09 2015 11:47:47 Nyomtatás

Stratégiai partnerünk

Hadísz:

Abu Maszúd, ’Ukba ibn Amr al-Anszári al-Bedrire hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, aki azt mondta:

Allah Küldötte így szólt: - Az egyik mondás, amelyet megőriztek az emberek az előző próféták mondásai közül: Ha nincs szégyenérzeted, akkor tegyél, amit akarsz! (al-Bukhári)

Arab és angol nyelvű felirattal
Kategória: Nasídok

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2020 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.08 másodperc | 1,771,748 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com