Hogyan telnek napjaink?

HíreinkValószínűleg mindenki tudja, mi zajlik Magyarországon immár két hónapja. A háború, a népirtás és más szörnyűségek elől menekülő emberek ezrei lépik át országunk határát, egy jobb, emberi élet reményében – reményeik szerint az Európai Unió fejlettebb, nyugati részén találva megoldást.
Sajnos, - ezt az óriási problémát látván - benyújtott együttműködési javaslatainkra közel öt hónap után sem érkezett válasz az EMMI-től és a BÁH-tól. Minden bizonnyal egyszerűbben és gördülékenyebben mentek volna a dolgok az együttműködéssel.
A civilek, köztük a MIK segítsége nélkül elszabadult volna a pokol…

Beszámolónk az elmúlt hónapokról:

Étkeztetés:

Közösségünk önkéntesei együttműködtek a különböző frissen szerveződött civil társaságokkal, közösségi szinten elsősorban azt a konyhát támogattuk, amely többéves tapasztalattal rendelkezett a hajléktalanok étkeztetésében és most a menekültek ellátásának jókora részét magára vállalta. Elsősorban alapanyagokat szállítottunk be, de a napi munkában is részt vett több magyar muszlim.
Ahogy az ő napi ételmennyiségeik a néhány százról jóval ezer fölé emelkedtek és még mindig kevésnek bizonyultak, beláttuk, hogy sajnos a mi lehetőségeink is végesek és nem is túl nagyok, ezért megkerestük külföldi barátainkat, a további, lehető legjobb minőségű segítségnyújtás érdekében. Így nagy mennyiségű étel alapanyagot kaptunk, illetve vásároltak a konyhának.

A Keleti Pályaudvarnál, a II. János Pál téren több tonna ételt, italt, ruhaneműt, takarókat osztottunk szét külföldi partnereinkkel.

Menekülttáborok segítése:

Vámosszabadiba, Debrecenbe, Bicskére, valamint a röszkei ideiglenes befogadó állomásra is több tíz tonna élelmiszert, ruhaneműt juttattunk el, de gyümölcsből, édességből, ruhákból jutott a fóti gyermekotthonban elhelyezett szülő nélkül érkezett menekült gyermekeknek is.

Röszkén, a menekültek érkezési pontján („Checkpoint Charlie”) a határon, több sátorból álló állomást állítottunk fel, ahol adományaink szétosztását végeztük a frissen beérkezett, fáradságtól gyakran félholt emberek között. Itt esti-éjszakai tea- és kávéfőzést is végeztünk.
Adományaink: sátrak, takarók, élelmiszerek, gyümölcsök, tisztálkodó szerek, női intim dolgok, pelenkák voltak. Egyúttal szóbeli tájékoztatást is adtunk a menekülteknek arab és afgán nyelvű tolmácsaink közreműködésével.
Közreműködünk az ORFK átmeneti őrizeti állomásainak vallásgyakorlásra szolgáló helységeinek berendezésében is.

Belföldi partnereink: NISSIN Foods Kft, HIPP Bébiételgyártó Kft, MigSzol, Bérkocsis utcai konyha, ORFK, Magyar Evangéliumi Testvérközösség Egyház, németországi, osztrák, svéd, dán, török, bosnyák, svájci, stb. szervezetek.
Eddig kb. 100 millió HUF értékben osztottunk szét adományokat, az üzemanyagra és másra felhasznált összeg is megközelíti a 3 millió forintot.
Terveink: A menekülttáborok segítése, a halal étkeztetés bevezetése, integráció segítése, oktatás, információ adás, s remélhetőleg együttműködés a Kormánnyal, ami már közel 5 hónapja vajúdik. A menekülteknek a közelgő Eid Al Adha (Kurban Bajram) ünnep alkalmából szeretnénk halal ünnepi húsból ételt készíteni a menekülttáborokban.

Adománytúrák képekben:

Bicske

Keleti

Röszke, "Checkpoint Charlie"

Debrecen

admin - September 11 2015 20:46:34 Nyomtatás

Stratégiai partnerünk

Hadísz:

Abu Hamza, Anasz ibn Málikra, Allah Küldöttének szolgájára – Allah legyen elégedett vele – hivatkozva jegyezték fel, miszerint – Allah Küldöttét idézve – azt mondta: Allah Küldötte így szólt:

Egyikőtöknek sem teljes a hite, amíg nem szeretné (kívánja) azt a hittestvérének, amit saját magának szeretne (kíván). (al-Bukhári, Muszlim)


Kategória: Segélyezés - Charity

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2020 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.08 másodperc | 1,775,486 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com