Khutba, március 25.

Khutbák és dawaSaalam aleykum Kedves Testvéreim!

Először is elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik a pénteki khutba hanganyagát szerették volna meghallgatni. A pénteki beszédről sajnos nem készült felvétel, mivel én magam szerettem volna azt röviden megírni, annak élményét közzétenni és közvetíteni felétek. Remélem elnézőek és megbocsájtóak lesztek emiatt velem, hisz az írott soraim nem képesek visszaadni imámunk, Abu Dzsihad muszlim szíveket érintő beszédét.

A Magyar Iszlám Közösség pénteki közösségi imája különleges helyet foglal el minden magyar nyelvű muszlim értékrendjében. Kicsit nagyképűnek tűnhet, de abszolút nem az. És hogy miért is gondolom én mindezt így? Nos, azért mert a pénteki ima beszédje magyar nyelven is meghallgatható, értelmezhető és befogadható.

Tagadhatatlan, hogy a világ jelenlegi helyzete és történései mellett egyetlen ember sem mehet el szó nélkül. Mi sem, akik muszlimok vagyunk, mert a világ szeme jelen esetben olyan helyekre tekint, ahol az emberek az Iszlám útját követik.

Pénteken erről is szó volt, ám nem az indokok, a kiváltó okok, és az érdekek kerültek a beszéd központjába, hanem a jellem, a helyes viselkedés, és az igazságosság.

A Könyörületes és Irgalmas ALLAH, az Ő Küldöttén, Mohamed Prófétán (ALLAH dicsérete és békéje legyen vele) keresztül kinyilatkoztatta a Kegyes Koránt az egész emberiség számára követendő írásként. Ez alól nem kivétel a szegény, a gazdag, a befolyásos és a politikusok sem. Kétségtelen, hogy igazságosabb vezető az, aki a Kegyes Korán és a Szunna alapján dönt, mint az, akit a világi javak és érdekek vezérelnek. A jellem az, ami a helyes cselekedetek, vagy épp a rossz döntések felé sodorja az embert. ALLAH adjon helyes úton járó vezetőket minden nép számára, és a vezetők ne feledkezzenek meg hálát adni ALLAH-nak, mert a végső napon tőlük is elszámoltatva lesz minden jó és rossz cselekedet egyaránt.

A muszlimok azok, akik a föld emberei közül leginkább az Egyenes úton járnak. Ez, az egyenes út, és az annak járásán tanúsított cselekedet legyen példa értékű minden ember számára. Mert ekkor a muszlim helyes viselkedésével, és erkölcsös jellemével kitűnik emberek tömegéből. Abból a tömegből, ami javarészt romlott, s akik közt ott találhatjuk azokat, akiknek szíve –inshaAllah- nyitott az Iszlám megismerésére. Szólítsuk meg az embereket! Szólítsuk meg verbálisan, és szólítsuk meg a példamutatás nemes értékével! Ne egy embernek mondjunk ezer szót, hanem egy szót mondjunk inkább ezer embernek!

Egy muszlim –legyen az olyan egyszerű mint én, vagy akár egy nép elnöke- úgy jár el helyesen, ha jellemét a Kegyes Korán és a Szunna intelmeihez igazítja, mert ez esetben nem csak a halandó környezete, hanem –alhamdulillah- az Egy Isten, ALLAH is szeretni fogja őt.

A szerény hosszúságúra –mindössze egy oldalt rúgó- cikkem megírása miatt elmaradt a hanganyag felvétele, így ezek az írott sorok a saját szavaim voltak. Én ekképp fogadtam a pénteki beszédet, ami által –biztosan vallom, hogy- ismét többnek érzem magam. Ezúton kérek újra elnézést azoktól, akik az írásos beszámoló helyett, közösségünk imámjának Abu Dzsihadnak a szavait várták. Valamint megragadva az alkalmat itt köszönném meg neki a beszédet, és a többieknek a közös ima utáni ízletes ebédet.

ALLAH áldjon titeket Testvéreim,
Asszalamu alajkum va rahmatullah!

Dawud Ali

admin - March 27 2011 09:21:32 | 0 hozzászólás | Nyomtatás

Stratégiai partnerünk

Hadísz:

Abu Hurejrára hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, hogy Allah Küldötte – Allah dicsérete és békéje legyen vele – azt mondta:

Aki hisz Allahban és az Utolsó Napban, az mondjon jót, vagy hallgasson! És aki hisz Allahban és az Utolsó Napban, legyen bőkezű és nagylelkű a szomszédjával! És aki hisz Allahban és az Utolsó Napban, legyen bőkezű és nagylelkű a vendégével! (al-Bukhári, Muszlim)

Isa Omar testvérünk emlékére állított kopjafa, 2011.04.15.
Kategória: Galéria

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2020 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.08 másodperc | 1,787,820 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com