Kegyes Korán oktatás

Kegyes Korán oktatásSalam aleykum,
Béke legyen veletek kedves Testvéreink, Barátaink, Érdeklődők!


Alhamdulilah, hála legyen a Mindenható Allahnak, hogy a tavalyi évben megkezdett Kegyes Korán oktatásunk e hét vasárnapjától (2012.01.22.) ismét folytatódik.
A helyszín és az időpont változatlan. Így, továbbra is várunk benneteket a közösség budapesti Iszá Omar mecsetében, vasárnaponként 15 órától!!
Cím: Budapest, XIII. Róbert Károly krt. 104.

Isten Küldötte, Mohamed Próféta (Allah áldása és béke legyen vele) azt mondta:
"Az a legjobb közületek, aki megtanulja a Koránt és tanítja." (al-Bukhári)

"Az, aki szépen és folyékonyan olvassa a Koránt, a nemes és a tisztahitű angyalok közé kerül. És az, aki úgy olvassa a Koránt, hogy gyakran megakad benne (mivel nehéz neki), dupla jutalmat fog kapni." (al-Bukhári, Muszlim)

Az oktató: kedves testvérünk, a nagy tudású háfiz, Musztafa Tasdemir Hoca.
Akinek a jóvoltából a tanulni vágyók megismerkedhetnek a Kegyes Korán helyes recitálásával, és a kinyilatkoztatás nyelvén (tehát arabul) történő olvasásával.

Az érdeklődőket - mecsetünk szerény lehetőségeihez mérten, - markáns ízű fekete kávéval, és illatosan gőzölgő, meleg teával is vendégül látjuk.
Allah áldása legyen mindannyiunkkal!

delete - January 21 2012 14:43:04 | 0 hozzászólás | Nyomtatás

Stratégiai partnerünk

Hadísz:

Abu Hurejrára hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel:

Allah Küldötte azt mondta: - Az ember minden porcikájáért jár adomány minden egyes napon, amelyen felkel a Nap. Igazságot teszel két ember között (kibékíted őket), ez adomány. Segítesz egy embernek a hátasállatára felszállni, vagy felteszed rá a holmiját, ez adomány. A jó szó, adomány, és minden egyes lépésedért, amelyet az imádkozás végett megteszel, adomány [jár]. Ha eltávolítod az ártalmas dolgot az útról, ez adomány. (al-Bukhári, Muszlim)

Kérdés: 17 éves hölgy vagyok, és négy éve jegyben járok. Azért lettem eljegyezve, mert a szüleim így akarták, és én nem akartam őket megbántani. Igyekeztem megszeretni a jegyesem, és azt tenni, ami a legjobb. Ám tavaly találkoztam egy sráccal. Először csak nagyon jó barátok lettünk, majd komolyabbá fordultak a dolgok közöttünk. Annyira egymásba szerettünk, hogy nincs egy nap sem, hogy ne beszélnénk egymással. Mindketten tudjuk, hogy a szüleink ellenezni fogják. 16 hónapja ismerjük egymást, és ebben a 16 hónapban komolyan próbáltunk elszakadni egymástól, de sikertelenül. Nem tudom mit tehetnék. Kérlek segíts, mielőtt rossz útra térek! Próbáltam fohászkodni meg minden, de már attól is rosszul érzem magam, ha fohászkodom, mert bűnös vagyok. Képtelen vagyok kilépni ebből a bűnből!
Kategória: Kérdések és válaszok

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2020 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.14 másodperc | 1,771,740 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com