ÁLTALÁNOS ISZLÁM TÖRTÉNELEM 2.

Az Oszmánok

A legelső török nép, mely teljes egészében felvette az iszlámot, az un. karahidák voltak.

Az oszmánok voltak a legutolsók, és messze a legnagyobbak és leghosszabb életűek azon török dinasztiák közül, akik a X. századtól fogva az iszlám világ egyes részein uralkodtak. Ők tulajdonképpen a szeldzsuk törökök utódainak is tekinthetők, akik a XI. században a mai Irak és Irán területét uralták. 1071-ben Manzikertnél Alp Arszlán vezette seregük a bizánciak fölött aratott győzelmet. Ezután Anatóliában vazallusállamot alapítottak. A rumi szeldzsuk szultanátus megalapítását az iráni oguz törökök nagyszámú bevándorlása tette lehetővé. Muszlim források ezeket a török nomádokat türkméneknek nevezi. Bagdadba Togrul bég (Arp Arszlán unokaöccse) érkezett, az Abbasszída kalifa hívására, s kinevezte őt szultánnak. A Szeldzsuk Birodalom azonban nagyjából száz év után darabjaira hullott szét.

Az ottomán vagy oszmán dinasztia Oszmánról (Uthmán, ur. 1281-1324) kapta nevét, aki a XIII. század vége felé egy állam magját alapította meg Anatólia északnyugati részén. Oszmán apja Ertogrul volt, akinek és nemzettségének földterületet juttatott az akkori rúmszeldzsuk szultán.

Ez a földterület nyugatról a Niceai, később a Bizánci Császárság határán húzódott, keleten Szeldzsuk fejedelemségek terültek el. Oszmán gázi volt, azaz a hit harcosa, akinek kötelessége volt az akkori íratlan szabályok szerint az iszlám ellenségei ellen küzdeni. Természetesen igen sok keresztény urasággal állt baráti kapcsolatban, s harcait nemcsak a nyugati bizánciakkal vívta, hanem a határos szeldzsuk államokkal is. Oszmánnak óriási a jelentősége az oszmán-török történelem szempontjából, s nem véletlen, hogy egy későbbi birodalmat, történelmi korszakot és uralkodóházat is elneveztek róla. Államot alkotott. Szuverén uralkodónak való elismertetését, deklarációját jelentette az, hogy a pénteki ünnepi istentiszteletbe nevét bevették. Ez legalább olyan fontos egy önálló muszlim államnál, mint a pénzverés joga. Ő emírnek nevezte magát, főparancsnokát pedig beglerbégnek hívatta (bégek bége). Kinevezte a fejedelemség első kádiját (bíró) és pártolta a mezőgazdaságot, az ipart és a városiasodást. A katonai vezetőknél és a kiemelkedően hősi harcokat vívóknál ő vezette be a birtok javadalmazási rendszert.

Oszmán fia, Orhan (ur. 1324-60) megerősítette és kiterjesztette anatóliai területeit, elfoglalta Bursát és Izniket, az 1350-es években pedig Gallipolin át Európába is eljutott, és megtámadta Trákiát. Orhán feleségül vette az általa támogatott egyik bizánci trónkövetelő leányát és biztosította számára a trónt. A dinasztia fővárosa 1366-ban Bursából az európai szárazföldön fekvő Drinápolyba (ma Edirne) került, az oszmán seregek pedig fokozatosan foglalták el a Balkán-félszigetet, és ezzel egyidőben anatóliai területeiket is kiterjesztették. Orhán halálakor a fejedelemség területe 75000 km2 volt (Oszmán alatt 18ezer km2 volt). A közigazgatás megszervezésében átvettek sok bizánci hatást is, s előszeretettel alkalmazták a békésen meghódított görög városok szakembereit is.

Orhán után, fia Szulejmán lett az új uralkodó, majd I. Murád (1360-1389). I. Murád tovább terjesztette országa határait a Balkánon, s mivel Bizánc meggyengült az állandó polgárháborúk miatt, igazából nem volt nagy ellenállás. Bizánc beletörődve az adott helyzetbe, adófizetést vállalt az oszmánoknak, cserébe ellátták gabonával az egyre inkább visszaszoruló városállamot. 1371-ben a szerbe államocskák egyesült seregeit verte le a szultán, s ezzel a győzelemmel megszerezték Macedóniát is. Az 1380-as években behódoltak a bolgárok is. I. Murád szultán személyesen vezette hadait 1389.ben Rigómezőnél (Kosovo Polje), s az egyesült szerb, bolgár, bosnyák és albán sereget tönkre verte. A szultán azonban elesett a csatatéren. I. Murád szultán alatt a Birodalom kiterjedése több, mint 260ezer km2 volt. Ő nevezte ki az oszmán történelem első nagyvezérét is. Az un. tímár-rendszerű földbirtokrendszert is I. Murád véglegesítette. Ekkor alakult ki a híres un. szpáhi lovasság. A szpáhik lovas harcosok voltak, akik közvetlenül a szultántól kapták hadi jutalomként a földbirtokot, a rajta lévő földműves néppel együtt. Ez a birtok azonban nem volt örökölhető, s az uralkodó az adományt bármikor visszavonhatta, cserélhette, a szpáhit áthelyezhette. Ezek a harcosok olyan hadsereg acélos magvát képezték, amelyek megrendítették később az akkori világot.

Szintén I. Murád szultán uralkodása alatt jött létre a híres janicsárság is. Jelentése: jeni cseri, azaz új sereg. A janicsárok fő támogatói a Bektasi dervisrendből kerültek ki. A janicsárok kifejezetten gyalogos katonák voltak, de lovagolni is megtanították őket, csakúgy mint úszni, íjjal-nyíllal (később tűzfegyverekkel) bánni. Fegyverük volt még a hajlított pengéjű kard (handzsár, jatagán) és a hajítódárda is. Kezdetben sok évszázadon át, a janicsárság elrabolt, vagy adó fejében lerótt keresztény kisfiúkból nevelődött. Vallási oktatást kaptak, hitbuzgó moszlimokat neveltek belőlük, s a legtökéletesebb fizikai-katonai kiképzést kapták. ( A kor „tengerészgyalogosai, vagy kommandósai voltak” a mai szóhasználatban, megközelítésben.) A janicsárok szinte rajongtak az uralkodóért, erős volt bennük a szúfi tudat, így nem véletlen, hogy a mindenkori szultánok testőrsége is közülük került ki. Vezetőjük a janicsárok agája címet viselte. I. Murád szultán halálával Jildirim (Villám) melléknevű I. Bajazid lett az új szultán, s az ő nevéhez fűződik a mindenkori szultánok „testvérgyilkossága”, hogy a birodalmat a későbbiekben ne fenyegethesse polgárháború. Ő végeztette ki öccsét, Jákubot. Ez a szokás az Oszmán dinasztiában a XVII. Század végéig fennmaradt. ( Azután „csupán” házi őrizettel súlyották az esetleges trónkövetelőket.) I. Bajazid megnövelte birodalma területét Európában és Kis-Ázsiában egyaránt. II. Mánuel, kihasználva I. Bajazid ázsiai lekötöttségét, visszafoglalta Szalonikit, Macedónia egy részét, függetlenítette magát a szultántól, s szövetséget kötött Havasalfölddel, Boszniával és a Magyar királlyal. „Villám” Bajazid azonnal az európai hadszintéren termett, leverte a bizánciakat, visszafoglalta területeit, s Havasalföld fejedelme hűbérességet volt kénytelen vállalni a szultánnak. I. Bajazid leverte az ellene induló nemzetközi kereszteshadat, melyet Zsigmond Német-Római Császár, s egyben Magyar király vezetet. 1396-ban mérte rájuk a szörnyű vereséget Nikápolynál, s Zsigmond is csak nehezen tudta életét megmenteni. Állítólag álruhában menekült el a vesztes csatája után. Európai sikerei miatt az akkori abbasszída kalifától megkapta a „Rúm szultánja” címet.Bajazid megpróbálta Konstantinápolyt is elfoglalni, de a keleti tartományok zavargása miatt nem fejezhette be próbálkozását. Ekkor jelent meg egy hozzá méltó ellenfél, Tamerlán, azaz, ahogyan mi ismerjük, Timur Lenk. Bajazid azt gondolta, hogy ereje mérhető Timuréval, holott annak hadi potenciálja sokszorta nagyobb volt az oszmánokéval, dacára annak, hogy az oszmánok szervezettsége felül múlta a mongolokét. Megjegyzem, hogy Timur csapatainak nagy részét is török harcosok tették ki. A mongol Timur Lenk (etnikailag töröknek tekinthető) 1402-ben Ankaránál megverte az oszmánokat, és foglyul ejtette Bajazid szultánt, (állítólag ketrecben vitték magukkal, s abban is halt meg, mivel nem volt hajlandó hűségesküt tenni Timurnak) de a mongolok nem hajtották tartósan uralmuk alá a területet. Viszont Kis-Ázsiában is alkalmazta azt a terrort, amitől rettegett az általa meghódított földrész. Ezt 11 évig tartó polgárháború és interregnum követte, de végül helyreállt az állam egysége, és az oszmán hódítások folytatódtak, az oszmán hatalmat végül I. Mehmed (úr. 1413-1421) (Mohamed) szultán gyakorolta. Anatólia keresztény lakosságát lassanként moszlim hitre térítették, bár a Balkán-félszigeten a keresztények maradtak többségben. I. Mehmed szultán birodalma az oszmán egység helyreállítása után 340ezer négyzetkilométert tett ki. Viszont közel fél évszázad kellett az újbóli megerősödéshez. II. Murád szultán (1421-1451) folytatta apja hódító politikáját, Európában a Balkánon véglegesen berendezkedtek, s immár a szerbekkel és a Magyar Királysággal kerültek mindennapos összetűzésekbe. E két ország állt a további oszmán terjeszkedések útjába észak felé. Magyarország a kor egyik jelentős hatalma volt, így valamennyire egyenrangú lehetett akkor az oszmán terjeszkedési politikában abban az időben. Természetesen volt nekünk egy Hunyadi Jánosunk is, akiről itt részletesen nem beszélnék, hiszen dicső pályáját szinte kötelező minden magyar embernek ismernie. A török ellenes harcairól viszont megemlékezünk, hiszen ez írásunk témája. Az oszmánok kezére került Szerbia nagy része, kivéve a Magyar Királyságnak átengedett várak (pl. Nándorfehérvár). Nándorfehérvárat 1440-ben sikertelenül ostromolták az oszmánok az Erdélyi betörésük is kudarccal végződött, Hunyadi János kiverte őket, majd az un. „téli hadjárat” során mélyen benyomult a Balkánra, s Szófiáig eljutott több megvívott győztes csata után. Az albánok is fellázadtak Skander bég (Kastrióta György) vezetésével az oszmánok ellen. Magyarországgal kénytelen volt békét kötni a szultán 1444-ben, Szegeden, illetve Drinápolyban. A magyarok az akkori pápa biztatására a békét megszegték, s az oszmánok ellen vonultak, akik Várnánál ugyanebben az évben a magyar seregre katasztrofális vereséget mértek. Hunyadi János kísérlete, hogy az oszmánokat Európából kiszorítsa, a második Rigómezei csatánál megbukott 1448-ban, ugyanis a szerb despota elárulta az egyesült keresztény seregeket, Kastrióta György pedig nem ért oda a török úttorlaszok miatt időben a csata helyszínére.

A birodalom virágkora

Mehmet Fátih (a Hódító, II. Mohamed szultán , 1451-1481) uralkodása alatt történt Konstantinápoly elfoglalása (1453), amelynek óriási jelentősége volt az oszmánok számára: ezzel egyesült birodalmuk két legfontosabb része, és az oszmánok jelképesen a bizánci császár utódaiként léphettek fel. Ezenkívül a bizánci és keresztény hatalomra, büszkeségre és önbizalomra is döntő csapást mértek. II. Mehmed 1452-ben óriási várat emelt a Boszporusz európai részén. XII. Konstantinus utolsó bizánci császárnak nem sikerült keresztény szövetségeseket találni, pedig az un. Firenzei Unióval az ortodox hitet is feladta. Az Aranyszarv-öbölbe síkosított deszkákon emberi és állati erővel az oszmán flottát bevontatta a szultán, s így közvetlenül a városba ért a hadereje. (A Márvány-tenger felől nem tudtak hajókkal behatolni, ugyanis az öblöt vastag vaslánc védte az ellenséges hajók behatolása ellen. Az Hagia Sofia templomból mecset lett, és Konstantinápoly városképe teljesen megváltozott. Amikor a keresztet leverték az Hagia Sofia tetejéről, egy korszak lezárult s egy új kezdődött II. Mehmed szultán személyében olyan tehetség került a szultáni trónra, aki helyi hatalomból nagyhatalommá emelte az Oszmán Birodalmat. Ő emelte törvényerővé az I. Bajazid uralkodása óta szokássá vált uralkodói testvérgyilkosságot. II. Mehmed váltakozó hadiszerencsével harcolt a Balkánon, Havasalföldet ismét meghódolásra késztette (Vlad Drakul vajda Magyarországra menekült), ám Nándorfehérvár alól véres fejjel menekültek el az oszmán katonák, Hunyadi János 1456-ban legyőzte az ostromló oszmánokat. (Hunyadi az ostrom befejezése után nem sokkal hunyt el, a kitört pestisjárványban.) Anatóliában és a Balkánon is területeket nyertek az oszmánok, s Szkander bég halála után az albánok (menteni, ami még menthető alapon) a bosnyákok után másodikként iszlamizálva, elismerték a szultán hatalmát. II. Mehmed seregei ellen csak Hunyadi János fia, a mi Mátyás királyunk tudott szembeszállni. Mátyás seregei megvédték Magyarország területi épségét, a betörő oszmánokat legyőzve kiűzték, sőt még területeket is sikerült elfoglalniuk. 1478-ban hűbérese lett a Birodalomnak a Krími tatár kánság is, s ezzel a Fekete- tenger az oszmánok beltengerévé vált. Az oszmánok rövid időre még a dél-olasz Otrantót is elfoglalták, s a szultán már Róma elfoglalásáról ábrándozott, amikor 1481-ben, ötvenegy éves korában elhunyt, fia, II. Bajazid (úr. 1581-1512) már nem hódított meg akkora területeket, mint apja, inkább testvére, Dzsem herceggel hadakozott, ill. annak száműzetése után a dervisek között érezte jól magát. 1516-ban és 1517-ben az oszmánok I. Javuz (Rettenetes) Szelim szultán (úr. 1512-1520) vezetése alatt elfoglalták a mamlúkok (mamelukok) uralma alatt álló Szíriát és Egyiptomot. 1514-ben a Csaldiránnál súlyos vereséget mértek a szafavida Iszmail sahra, s Tebrizt, a fővárost is elfoglalták. Behódoltak a Szent Városok is, Mekka és Medina. Az utolsó abbaszída kalifa, Isztambulban halála előtt a kalifai méltóságot átruházta I. Szelim szultánra. Zsoldjába fogadta a híres kalózvezért, Barbarossa Hajreddint, akit kapudán pasává (tengernagy) tett. Az iszlám világ az abbasszídák bukása óta nem volt még ilyen egységes. Nagy Szulejmán (aki Kánuni, azaz Törvényalkotó melléknévvel is illetnek, ur. 1520-1566) uralma alatt a birodalom kultúrája és hatalma is csúcspontján volt. Szulejmán meghódította Magyarország nagy részét, és ekkor került Algéria és Tunézia, Líbia partvidéke is oszmán fennhatóság alá (Hajreddin hódoltatta meg e részeket).

A Birodalom az akkori világ egyik legerősebb hatalma volt, észak-déli határai az ukrán pusztáktól Jemenig terjedt, nyugati határa Észak-Afrikában Marokkó volt, Európa közepén pedig Buda, a volt Magyar Királyság fővárosa pasalik székhelyé vált. A Birodalom fontosságát jelzi, hogy Szulejmán szultánnal szövetséget kötött a Habsburgok ellen a „legkatolikusabb” francia király, I. Ferenc is. Ez volt az első un. kapitulációs szerződés az oszmánok történetében. Ezzel a szerződéssel az Oszmán Birodalmat végérvényesen európai hatalomnak ismerték el.

A Birodalom olyan vállalkozásokba is foghatott, mint. Pl. indiai terjeszkedés (sikertelen volt), ismételt dél-olasz hódítási kísérlet, de sikerrel járt a jemeni partokkal szembeni afrikai területek megszállása.

Mehmed és Szulejmán a saría jogot kiegészítő új jogrendszert vezetett be.

A virágkorában levő oszmán birodalom közigazgatási rendszerének egyik különlegessége volt, hogy a hadsereg és a magasabb beosztású állami tisztviselők egy része a Balkán félsziget kötelezően besorozott nem moszlim lakosaiból került ki. A dhimmi k (örmények, szír és görög keresztények, valamint zsidók) iránt a törökök általában türelmet tanúsítottak, és vallási hierarchiájukat bizonyos mértékig beépítették a közigazgatási rendszerbe. Az oszmánok támogatták az iszlám művészetet: az építészetet, a jellegzetes kalligráfiai stílusokat, az illusztrált kéziratokat, a festészetet és a kézművességet. A perzsák által inspirált művelt elit élénken érdeklődött az irodalom, különösen a költészet iránt. Számos szúfi taríka játszott nagy szerepet a vallási életben és kultúrában: az ortodoxabbak a városokban, a kevésbé ortodoxok falusi környezetben virágoztak. A XVI.-XVII. században a konzervatívabb iszlám irányzatok kerültek előtérbe, és a szélsőségesebb szúfi szokásokat gyakran betiltották.

Az Oszmán Birodalom hanyatlása

Szulejmán halála után az oszmánok már nem tudtak jobban előrenyomulni Európában. A sehova sem vezető háborúskodás szakasza után az 1606-ban megkötött békeszerződés a Habsburg császárt a szultánnal egyenrangúnak ismerte el; Bécs második ostroma (IV. Mehmed szultán személyesen vezette) 1683-ban sikertelenül végződött, és így a törökök első alkalommal veszítettek jelentős területeket Európában, amit az 1699-es karlócai béke rögzített. Bécset több alkalommal sikertelenül ostromolták az oszmánok, de a város mindig sikerrel ellenállt. Az utolsó ostromnál csak az utolsó pillanatban megérkezett felmentő sereg tudta felszabadítani Bécset az oszmánok elfoglalásától. Történelmi sorsa abban teljesedett ki, hogy a muszlim terjeszkedés végső határa lett.

A török tengeri flotta 1571-ben a Velence által megszervezett haderőtől szenvedett súlyos vereséget. E flottát Don Juan d'Austria vezette, aki a kor híres tengeri hadvezére volt.

A XVII.-XVIII. században a hatalmi egyensúly tovább billent az oszmánok kárára, és a központi hatalom már nem tudott egy ekkora birodalom igazgatásának feladatával megbirkózni. A velenceiek, a Habsburgok, és az oroszok is korábbi oszmán területeket hódítottak meg, s az oszmánok nem tudtak megbirkózni sem a folyamatos inflációval (a spanyolok által behozott olcsó dél-amerikai ezüst tönkre tette a török ezüstpénzek értékét), sem lépést tartani a világgazdaság fokozatosan kialakuló új szerkezetével sem. Az európai földrajzi felfedezések kapcsán Afrikát megkerülve a portugálok monopolizálták az indiai és távol-keleti kereskedelmet, Amerika felfedezése a Földközi-tengerről az Atlanti óceán európai partjaira helyezte át a világkereskedelem, s ezáltal a dinamikus gazdasági fejlődés súlypontjait. A gazdasági fejlődés maga után vonzotta a társadalmi fejlődést. Így maradt el szép lassan és csendesen az Oszmán Birodalom a nyugati fejlődéstől. Természetesen ebbe az elmaradásba személyi gondok is közrejátszottak, így pl. az un. szultánanyák uralma, a felkészítetlen új uralkodók, stb. Az ezerhétszázas évek közepétől új ellenség jelentkezett a birodalom északi határán, mellyel többé-kevésbé régebben I. Nagy Péter alatt voltak már összecsapások. Az Orosz Birodalom kezdett el olyan háborúságot az oszmánok ellen, ami többé-kevésbé az Első Világháború végéig tartott. Az oroszok leszakították Krímet, majd több más északi területet az oszmánoktól, s mindinkább a balkáni szláv népek patrónusaiként léptek fel, a törökök kárára.

A XVIII. század elejére viszont a szultánok felismerték az európai technológia fejlettségét, és számosan adtak megbízást külföldi katonai tanácsadóknak; még a művészetben és az építészetben is jelentkezett az idegen hatás. Ez előrevetítette a XIX. századi, mindenre kiterjedő modernizációs programot, amely azonban mégsem tudta megmenteni az oszmán birodalmat a végső összeomlástól az első világháborúban.

Az egykor hatalmas oszmán birodalom fokozatos hanyatlása a XIX.-XX. században végül felbomlásához vezetett. Napóleon 1798-as egyiptomi expedíciója – bár seregeit brit segítséggel 1801-ben sikerült kiűzni – a nagyarányú európai intervenció kezdetét jelezte. Muhammad Ali 1805-ös kormányzói kinevezésével Egyiptom gyakorlatilag függetlenedett az oszmánoktól. Vezetése alatt Egyiptom megszerezte Arábia nyugati részét, beleértve Mekkát és Medinát is, befolyását kiterjesztette dél felé Szudánra, és seregei 1831-ben betörtek Szíriába. 1882-ben gyakorlatilag Egyiptom 1952-ig tartó angol uralom alá került. Észak Afrikában oszmán területeket gyarmatosítottak a franciák, így került birtokukba először Tunézia, majd később Algéria is. Az utolsó afrikai oszmán-török birtokot, Líbiát Olaszország szerezte meg 1911-12-ben háború árán, s ekkor került az olaszok birtokába a Dodekanészosz égiei-tengeri szigetcsoport (a II. Világháború végéig a birtokukban volt, majd Görögország kapta meg). /A birodalom két balkáni háborút is megvívott, az elsőben szinte teljesen elveszítette európai területeit, míg a másodikban Kelet-Ruméliát vissza tudta szerezni Bulgáriától. (Elvesztette Szandzsákot, Albániát, Bulgária maradék részét, Thráciát.) /

A XVIII. század közepén indult balkáni nemzeti mozgalmak komoly veszélyt jelentettek a birodalomra: a félsziget száz éven belül kikerült az oszmán fennhatóság alól, és a birodalom egykori területén számos nemzetállam született. Elsőként a görögök nyerték el függetlenségüket 1830-ban, hosszú és elkeseredett háború után, amelybe számos európai hatalom is bekapcsolódott. Az 1878-as berlini kongresszus már számos autonóm államot ismert el. (Ekkor okkupálta a Monarchia e területet.) Ezután felgyorsult a birodalom széthullásának folyamata, és az európai nagyhatalmak számos oszmán területet sajátítottak ki. Még saját arab muszlim alattvalóik is gyakran fellázadtak a kalifa uralma ellen (pl. Abdul Vahab támogatta Ibn Szaúd, az Arab-félszigeten), ami az iszlám előírásai szerint bűnös cselekedet. (Őket elűzte Mekkából Mohamed Ali, az albán származású egyiptomi alkirály. Ő modernizálta Egyiptomot, s teremtett fejlődő államot a Nílus Országából. Egyúttal dinasztiát is alapított, utódai a XX. Század közepéig uralkodtak.)

Az Oszmán Birodalom az Első Világháborúban a Központi Hatalmak oldalán harcolt, s vereséget szenvedett. Az Európai hatalmak, elsősorban a görögök, megszállták az ország jó részét, a békeszerződés (sevres-i békeszerződés, 1920, VIII. 10.) elcsatolta az arabok lakta területeket. Ám ekkor Musztafa Kemál, aki Atatürk (a törökök atyja) nevet kapta, nemzeti ellenállásra támaszkodva kiűzte a megszálló görög csapatokat, lemondatta a szultánt, új békeszerződést kötött, (lausanne-i szerződés, 1923. VII. 24.) s kikiáltották a Török Köztársaságot. (1923. Október 29.) Az új állam határain belül nagyrészt csak török nemzetiségűek éltek már. Törökország a demokrácia rögös útjára lépett, modern állam építése vette kezdetét, de ez már egy új fejezet.

A Népszövetség brit mandátumot adott Palesztina és Irak ellenőrzése fölött, Szíria francia gyámság alá került. Egyiptom és Ciprus a Padisah formai uralma alól angol gyarmattá vált immár hivatalosan is (gyakorlatilag brit katonai megszállás alatt élt mindkét ország). Arábiában, a mekkai serif, Husszein lázadása sikere folytán, melyet az uralkodó kalifa ellen folytatott, kérészéletű államocskát hozott létre Hidzsászban, de mikor királlyá koronáztatta magát, a támadó vahabiták, Abdul Aziz Szaúd herceg élén elsöpörte. Abdul Aziz lett a megalakított Szaúd-Arábia első királya, a tőle származó hercegi utódok, illetve család kormányozza a mai napig a királyságot.

Az utolsó momentum: 1924. március 3.-án lemondatták kalifai méltóságáról II. Abdul Medzsidet.

Bár, véleményem szerint hiába a lemondatás, a méltóság, azaz a kalifaság intézménye az Oszmán dinasztiában rejlik.

admin - August 06 2012 · 0 hozzászólás · 2468 megnyitás · Nyomtatás

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Stratégiai partnerünk




Hadísz:

Abu Darr al-Ghifárira hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, aki a Prófétára hivatkozott, miszerint – annak részeként, amit a Próféta a Dicsőséges és Fenséges Urát idézve mondott el – Allah így szólt:

- Ó, szolgáim! Én tilalmassá tettem Önmagamra nézve az igazságtalanságot, s tilalmassá tettem közöttetek is, ne legyetek hát igazságtalanok egymással szemben! Ó, szolgáim! Mindegyikőtök tévelygő, kivéve az, akit Én vezetek [az igaz útra], kérjétek hát Tőlem a vezetést, s Én vezetni foglak titeket! Ó, szolgáim! Mindegyikőtök éhező, kivéve az, akit Én táplálok, kérjétek hát Tőlem a táplálékot, s Én táplálni foglak titeket! Ó, szolgáim! Mindannyian ruhátlanok vagytok, kivéve az, akit Én felruházok, kérjétek hát Tőlem a ruházatot, s Én felruházlak titeket! Ó, szolgáim! Ti bizony éjjel és nappal tévedtek, és Én megbocsátom az összes vétket, kérjétek hát Tőlem a megbocsátást, s Én megbocsátok nektek! Ó, szolgáim! Ti bizony nem fogjátok elérni azt, hogy ártani tudjatok Nekem, hogy káromra lehessetek. Ti bizony nem fogjátok elérni azt, hogy hasznot tudjatok hajtani Nekem, hogy a hasznomra lehessetek. Ó, szolgáim! Hogyha közületek mindenki – az első és az utolsó, ember és dzsinn – a legistenfélőbb szívű ember szívével bírna, az nem növelné semmivel sem az uralmamat. Ó, szolgáim! Hogyha közületek mindenki – az első és az utolsó, ember és dzsinn – a leggonoszabb szívű ember szívével bírna, az nem csökkentené semmivel sem az uralmamat. Ó, szolgáim! Hogyha közületek mindenki – az első és az utolsó, ember és dzsinn – egy fennsíkon állna, és Tőlem kérne [bármit], és Én megadnám mindenkinek azt, amit kért, mindaz nem csökkentené azt, amivel rendelkezem, csupán annyival, amennyivel a tű csökkenti a tengert, ha belemártják. Ó, szolgáim! Csupán a ti tetteitek azok, amelyeket nektek megszámlálok, majd teljessé teszem számotokra azokat [az evilágon és a túlvilágon]. Így hát, aki jóra lel, az köszönje meg Allahnak, és aki másra lel, az ne tegyen szemrehányást, csakis önmagának! (Muszlim)

Mohammed Próféta (blv) egyik gyönyörű tanítása
Kategória: Az Iszlám vallás

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2018 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.07 másodperc | 1,412,112 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com