A magyar iszlám története 5.

NAPJAINK TÖRTÉNELME


A hazai iszlám újkori története

1949-ben hazánk és általában a népi demokráciák történetében olyan időszak kezdődik, amelyekben a körülmények nem kedveztek az egyházak fejlődéséhez, a vallásos élet kibontakozásához. A kisebb, tisztázatlan státusú gyülekezetekre nézve ez még inkább érvényes, mint a nagy egyházakra. Pedig a Magyar Köztársaság Törvényhozása 1947-ben eltörölte a különbséget bevett és elismert felekezetek között. A Parlamentben ebből az alkalomból a szakminiszter, Ortutay Gyula beszélt:
"Meg kell említenem már csak mint kuriózumot is az 1916. XVII. Törvénycikket, amely nyilván az első világháború politikai szükségességeivel összefüggően elismert felekezetté nyilvánította Magyarországon az iszlámvallást, amelynek akkoriban kb. 300 tagja volt, és ez az elismertség mind a mai napig nem tette sem szükségessé, sem lehetségessé, hogy itt, Magyarországon egy elismert vallásfelekezet az iszlám részéről megalakítható legyen. Ez a tény is mutatja, hogy az állam és az egyház viszonyában sokszor az egyházakra nézve milyen megszégyenítően érvényesült az állammal való kapcsolatnak ez az államtól való függési jellege, amelyet az egyházak egy része olyan szívesen tett, sőt követelt is magának." Akadnak, akik vitatják, hogy vajon a valóságban ez a "függési jelleg" mennyit csökkent az 1947. Évi XXXIII. Törvény puszta megszavazásával, egy bizonyos, 1947-től az iszlám hazai gyakorlása nem volt elfogadható, hazai hívei általában megkülönböztetéseknek és bizonyos üldöztetéseknek oltak kitéve.
Durics társai is csak titokban jártak a Gül-Baba türbéhez imádkozni...


Előzmények, ahogy én láttam

1978-ban vettem fel hivatalosan az iszlámvallást, bár előtte már tudatosan készültem az áttérésre. Egy ponton hasonlítottam Germanus Gyula gyermek, ifjúkori elképzelésére, azt gondoltam gyermekfejjel, hogy minden iszlámhoz kapcsolódó dolog azonos az oszmán-törökökkel. A gimnáziumban megszereztem Germanus Gyula címét, s levélben megkerestem, hogy segítsen az iszlámra való áttérésemet, tanulmányaimat.
A nagy tudós nevében titkára válaszolt, s nyelvtanulásra biztatott, hogy jobban megismerhessem majd az engem spirituális érdeklődésem körébe került vallást.
Gyermekkoromban nagyszüleim szigorú katolikus nevelésben részesítettek, ministráltam, áldoztam és bérmálkoztam is. A templomban igazából csak a "szent beszéd" ragadott meg igazán.
Azt hiszem, hogy annak idején minden megtalálható könyvet elolvastam a törökségről, arabságról és az iszlámról, ami magyarul megtalálható volt a helyi könyvtárakban.
1975 nyarán egy egyetemi előkészítő tanulmányi tábor során, Budapesten megismerkedtem két arab származású diákkal. Életem első személyes találkozása ez volt élő muszlimmal.
Szerencsésnek mondhattam magam, mert ezek az arab diákok gyakorolták a hitüket, s így az első tanítóim vallásukat gyakorló muszlimok voltak. ők ismerkedtettek meg több más arab diákkal (főleg szudáni és egyiptomi diákokkal). Abban az időben, Hazánkban az itt tanuló diákokat vagy egy un. népi felszabadító mozgalom vagy szakszervezet, vagy marxista (kommunista) mozgalom küldte. Kevesen voltak az itt tanuló diákok között olyanok, akik egyéni fizetős ösztöndíjjal voltak itt. Ezek alkották a zömét azoknak, akik rendszeresen gyakorolták vallásukat, s az iszlám előírásai szerint is éltek.
A többség ivott alkoholt, szexuális promiszkuitásban élt, s Uram bocsá' még disznóhúst is evett.
E két csoport között nem voltak összetűzések, viták.
A rendszer hívei tulajdonképpen a vallásukat nem gyakorló diákok voltak, a vallásosak beszélgetéseiket a vallásról, politikáról titokban és egymás között szűk körben végezték. A volt marxista diákok közül sokan maradtak itt, s a rendszerváltás utáni iszlám megújhodás során több volt diákkal találkozhatunk majd, akik most buzgó muszlimok, s sokan az iszlám élharcosának tartják ma magukat. Róluk később szintén szót ejtek majd. Ebben az időben is akadt egy-két magyar, akik hozzám hasonlóan Germánus könyveit olvasva, az iszlám vallás felvételéről döntöttek.
Voltak olyan magyar nők, lányok, akik muszlim vallású férfihoz mentek férjhez s így vették fel az iszlámvallást. Ezek nagy része külföldre költözött.
A vegyes házasságokról később részletesen fogok szólni.
Ebben az időben ez a szők vallásukat rendszeresen gyakorló muszlim gyülekezet a Műegyetem kollégiumaiban tartotta a rendszeres pénteki imáikat és a Ramadán havi esti összejöveteleiket, vacsoráikat.
Jómagam minden ekkori helyszínen megfordultam, így a Petőfi-híd budai hídfőjénél lévő kollégiumban, a Kruspér utcában és a Várban lévő kollégiumban is, de voltak összejövetelek a Bartók Béla úti kollégiumban is, bár ott nem oly sűrűn.
Talán a legjobb és legképzettebb imám akkoriban egy Abu Bakr nevű egyiptomi fiatalember volt. Ezenkívül pénteki imákat és muszlim ünnepeket megtartottak az egyiptomi, líbiai és iráni követségeken is.
Az 1979-es iráni forradalmat a vallásos muszlimok nagy örömmel fogadták, s szinte itták a híreket, melyek Iránból érkeztek. Ebben az időben már hivatalosan is felvéve az iszlámvallást, rendszeres vallásgyakorlónak számítottam, s minden pénteken igyekeztem kb.1980-ig részt venni a "szalat dzsomán."
1980 őszén azonban a Műegyetem Petőfi-hídnál lévő kollégiumában az akkori gondnoknőnek szemet szúrt, hogy nem igazán nézek ki külföldinek, s kijelentette, hogy többé nem mehetek imádkozni oda. Volt még ezek után is kísérletem a bejutásra pénteki ima ügyében, de a "hölgy" úgy látszik gyanúval élt velem szemben, nem bízott az egy héttel előtte tett fogadalmamban.
Ekkor rendőrrel fenyegetőzve, azonnal eltávolíttatott a helységből, az ott lévő arab barátaim hiába próbálták kedves szavakkal jobb belátásra bírni. Ettől kezdve körülbelül a rendszerváltásig nem mehettem pénteki imára.
A vallásos diákok annyira féltek az akkori magyar rezsimtől, hogy sem ellenkezni nem mertek, sem valamiféle megoldást találni velem kapcsolatban
a tanításra, stb.
1979-ban ismertem meg egy vallásos afgán diákot, aki egyetemi tanulmányai végeztével nem sok kedvet mutatott a kommunista Afganisztánba
való hazatérésre.
Ekkoriban működött egy titkos földalatti muszlim szervezet Magyarországon, amit a szigorúan titkos szervezeti felépítése miatt csak felületesen ismerhettem. Ezt az afgán fiatalembert hamis útlevéllel Kuvaitba sikerült kijuttatni.
Abban az időben talán szudáni barátaim miatt is, gyakran azt tervezgettem, hogy Eritreába kellene mennem, segíteni az ott harcoló muszlimokat, akik az akkori kommunista etióp rezsim katonáival harcoltak. Ebből a gyerekes tervből természetesen nem lett semmi, mint ahogy azokból a tervekből sem, mint Egyiptomba vagy Iránba történő kiutazásaim terveiből, tanulás céljából.
Mindez annak ellenére sem sikerült, hogy a nagykövetségeken kérelmeket is benyújtottam.
1981-ben sikerült a katonaságtól való leszerelésem után újból felvennem egy-két muszlim diákkal a kapcsolatot, s az év augusztusában személyes látogatást tehettem Germanus Gyula özvegyénél is, aki Budapesten a Petőfi-téren lakott.
Egy iraki ismerősömmel mentem fel hozzá, aki Magyarországon látogatóban volt, s személyesen is ismerte annak idején Germánus Gyula professzor urat.
A beszélgetés a múlt felidézéséből állt egy csésze tea kíséretében, s ekkor kaptam egy fotót Germanus Gyuláról, hátlapjára Aisha Germanus a következőket írta: Szultán Mohamed Boleknak szeretettel, Aisha Germanus, Budapest, augusztus 15.
Folyamatosan figyelemmel kísértem a sajtó iszlámmal kapcsolatos híreit, s ebben az időben többször is felröppent az a hír, hogy iszlám centrumot építenek majd Hazánkban valamely gazdag arab olajsejkség támogatásával. Ebből, mint tudjuk nem lett semmi.
Ebben az időben kaptam a németországi aachen iszlám központból (ekkor még NSZK volt) egy arab nyelvű Koránt, melyhez hivatalos arab nyelvű igazolásokat is csatoltak, miszerint a Szent Könyv hiteles. Ezenfelül német nyelvű könyveket is kaptam az iszlámról, melyeket az arab nyelvű igazolásokkal együtt mind a mai napig becsben tartva megőriztem relikviaként.
1983-ban egyes magyarországi kormányzati tisztviselők óvatosan felvetették egy Iszlám Centrum létrehozásának ötletét Budapesten, de a projektet felsőbb szinten nagyon hamar elvetették, ideológiai okokra hivatkozva, bár a muszlim országok nagykövetségei élénk érdeklődést tanúsítottak az elvetélt kísérlet iránt. 1987 nyarán egy nemzetközi építőtábort szerveztek fiatal építészek számára a Rózsadombon, ahol egy brit-iraki építész, Basil Bayati ismét kidolgozta egy Germanus emlékének szánt Iszlám Központ terveit, de a későbbiekben nem történt semmi érdemleges, bár augusztusban komoly árgyalások zajlottak a Szaúd-Arábia által szponzorált Muszlim Világliga és az Állami Egyházügyi Hivatal közt. A magyar fél azonban arcátlanul magas összeget követelt a beleegyezésért cserébe. Nem kétséges, hogy az akkori magyar vezetés nem szándékozott komolyan venni a szaúdi célokat.

A Magyar Iszlám Közösség alakulásáról és történetéről 1996-ig

Az 1987-es szaúdi magyar tárgyalások aktív és leginkább érdekelt résztvevője dr. Mihálffy Balázs volt, akit későbbiekben a Magyar Iszlám Közösség sejk-elnökévé választottak.
Dr. Mihálffy Balázs édesanyja tanítónő, édesapja építész volt, s erős római katolikus nevelésben részesítették gyermekkorában.
Az iszlámmal és a Korán nyelvével először a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kollégiumában került kapcsolatba, szudáni szobatársai révén. Később az agrármérnöki tanulmányok mellett vendéghallgatóként az ELTA arab tanszékére is bejárt.
Olyannyira jól megtanult arabul, hogy a későbbiekben a HVG 1991- ben egyik számában a következő mondatot találhatjuk az akkor már sejk-elnök Dr. Mihállfy Balázsról: "...csiszolt arab nyelvtudásának most is Kairótól Rabatig csodálattal adóznak."
Növénytermesztő diplomájának megszerzése után Irak mezőgazdaságából doktorált.
1980-tól két éven át Líbiában képviselte az Agrobert, utána egy évig egy líbiai vállalat adó-és vámszakértője volt ugyanott. Később a kairói Al-Azhar egyetem sejkje megtisztelő figyelmével tüntette ki, s lehetőséget biztosított számára, hogy a napi munkája mellett iszlám teológiai képzésben részesüljön. Ekkoriban már a magyar Hidroexport vállalat vízügyi beruházásait készítette elő Egyiptomban.
A sejkkel való éjszakába nyúló beszélgetés után pár héttel mondta ki 1985-ben: "tanúsítom, hogy nincs más Isten Allahon kívül, és Mohamed az ő prófétája." Ebben a pillanatban fejeződött be muszlimmá fejlődése. A sejk adta neki az Abdurrahman muszlim nevet is, ami magyarul annyit jelent: "a könyörületes szolgája".
1986-ban kezdte meg a hazai iszlám szervezését.
Erőfeszítései eredményeként 1988. augusztus 15-i hatállyal a Magyar Iszlám Közösséget, a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. Évi XLIII. Tc., valamint az iszlám vallás elismeréséről szóló 1916. Évi XVII. Tc. alapján elismert felekezetté nyilvánította Miklós Imre államtitkár, az akkori Állami Egyházügyi Hivatal elnöke.
Dr.Mihálffy Balázs Abdurrahmannak elévülhetetlen és nagyszerű érdeme, hogy az iszlámvallást egyházként bejegyeztette.
Ez olyan fegyvertény, amit talán csak egy nagy iszlám központ létrehozásával lehetne talán egyenrangúnak mérni.
Ha belegondolunk, hogy ma, 2002-ben is csak néhány országba kezelik az iszlámot egyházként Európában, ez az 1988-as fegyvertény Mihálffy doktor érdemeit jobban kiemeli. Bár hozzá teszem, hogy az akkori politikai vezetés titkolt szándéka volt, hogy a nehéz gazdasági helyzetében megpróbálja becsalogatni a gazdag arab olaj országok pénzét. A Magyar Iszlám Közösség létrehozása ily módon találkozott a maroknyi magyar muszlim csoport és az államvezetés elképzeléseivel.
Abdurrahman tehát kapott egy egyházi szervezetet pénz és mindennemű anyagi feltétel nélkül.
A Közösség létrehozott egy Szervezeti és Működési Szabályzatot is, melyet szintén az akkori egyházügyi államtitkár hagyott jóvá. Az akkori SZMSZ alapját képezte a Duricsék által létrehozott muszlim egyházközség alapszabálya.
Az SZMSZ első része az Ünnepélyes Nyilatkozat volt, amely azt vallja, hogy Allahtól rendelt feladata az ige hirdetése mellett az iszlám kultúra terjesztése, valamint minden olyan feladat ellátása, amely Magyarország népe és az emberiség javát szolgálja. Az Iszlám Közösség kifejezi együttműködési szándékát azokkal a szervezetekkel, vallásokkal, felekezetekkel, melyek célja az előbbiekkel megegyezik. Az Iszlám Közösség minden felfogáshoz barátilag közeledik, amely a szeretet, a béke és a törvényesség talaján nyilvánul meg, elítéli a faji, a vallási, és a nemzetek közti megkülönböztetést.
Az Iszlám Közösség biztosítja a Magyar Népköztársaság kormányát, hogy hatályos törvényeit és egyéb jogszabályait betartja, működését azok keretei közt gyakorolja.Az Iszlám Közösség kijelenti, hogy kapcsolatai az állam vezető szerveivel, hatóságaival a kölcsönös bizalmon alapulnak, bár megközelítéseik módjai különböznek, de céljaik közösek. A közös célok megvalósulása érdekében az Iszlám Közösség vallási és kulturális faladatául vállalja, hogy betölti a híd szerepét Magyarország és az iszlám országok között. Az Iszlám Közösség minden olyan kijelentéstől, cselekedettől elhatárolja magát, amely az Ünnepélyes Nyilatkozat gondolataival nem hangzik egybe.
A "Mindenható és Könyörületes Allah nevében" íródott 45 pontos Szervezeti és Működési Szabályzat pontjaiban megfogalmazódik, hogy a Magyar Iszlám Közösség a Magyarországon élő magyar állampolgárságú muszlim hitvallásúak gyülekezete.
Az igehirdetés a Korán és a Szunna kinyilatkoztatásain alapul, bár a Közösség minden muszlim irányzatot valló hívőt befogad, ellenségeskedést hívei közt nem tőr meg és ezt nemzetközi iszlám fórumokon is hirdeti.
A gyülekezeti tagság jogköre minden muzulmán tagot meg illet és magában foglalja a Közösség gyülekezetein való megjelenés, szólás, indítványozás és szavazás jogát. A Magyar Iszlám Közösség minden tagjának kötelessége a vallás elvei szerint élni, az elöljáróságnak engedelmeskedni, a vallás érdekeit és a Közösség javát előmozdítani. A Közösség önálló tagjainak további kötelessége a Közösség terheiben részt venni, a rájuk eső anyagi hozzájárulásokat teljesíteni, a rájuk kivetett vallási adókat viselni, valamint a Közösség döntéseiben és igazgatásában részt venni.
A Magyar Iszlám Közösség kijelenti, hogy a magyarországi muszlimokat a világon élő valamennyi muszlimmal hit és szeretetközösség kapcsolja össze. Ennek szellemében az Iszlám Közösség maga is részét képezi a muszlim világnak. A kölcsönös megbecsülés és tisztelet jegyében az Iszlám Közösség kész kapcsolatokat tartani más hazai egyházakkal, így kész hazai ökonomikus kapcsolatok kiépítésére is. Az általános alapelvek további pontjaiban olvasható, hogy a Közösség jogosult saját hatáskörében kapcsolatot tartani különböző muzulmán és nem muzulmán egyházi szervezetekkel, nemzetközi kongresszusokon, találkozókon is be kívánja tölteni Allahtól rendelt küldetését, ill. kötelességének tekinti, hogy magyar állampolgár tagjai az Alkotmányban előírt kötelezettségének tegyenek eleget, a külföldi hívők pedig az abban lefektetett téziseket tartsák tiszteletben, azokkal szemben ne lépjenek fel. A szervezeti felépítés önmagáért beszél, rendkívül idolgozott, precíz, (bár a változtatás jogát fenn tartották és a későbbiekben alkalmaztuk is, mint új vezetőség). Eszerint a muszlim hitvallásúak ebben az időben Magyarországon belül három főbb körzetben gyakorolják hitüket: Budapesten, Pécsett és Szentendrén.
A pécsi és szentendrei hívők a budapesti vezetés irányítása alatt állnak.
A Magyar Iszlám Közösség vezetője a sejk-elnök volt. A sejk vezetése alatt állott a gyülekezet, a Vének Tanácsa (madzslisz al-sura) és a vagyonkezelőség (vakuf).
Az 1988-as egyházi bejegyzéshez húsz magyar állampolgárságú muszlim vallású személy aláírása kellett, ami akkor igen nehezen jött össze.
Viszont 1988-tól a magyar muszlimok száma folyamatosan gyarapodott, ami az iszlám vallásra történő áttérésekből adódott.
Ebben az időben csak igen kevés arab származású muszlim segített a Közösségnek, sőt körülbelül 1990-ig a pénteki imákon többségben voltak a magyar származású muszlimok. A Közösség először bérelt lakásokban húzta meg magát, a kiadásokat külföldi segélyekből és az Iráni Iszlám Köztársaság Nagykövetsége által biztosított anyagi támogatásokból tudták fedezni. A Közösség székhelye volt a XVIII. kerületben, az Oktogonnál és a Bajza utcában is. Ekkoriban a tagság zömét magyar származású nők adták, akik főleg hajadon lányok voltak. Az Oktogonnál lévő bérelt lakásban a tanításoknál egyre nagyobb számban megjelentek arab származású diákok is, akik feleséget szerettek volna kapni a magyar muszlim lányok soraiból. Voltak olyan szituációk is, amikor fiatal arab egyetemisták megkérdőjelezték egy-egy tanításban elhangzott tézis helyességeit, amit természetesen sejk Abdurrahman kategorikusan visszautasított.
Ezek az egyre gyakoribbá váló arab diákok és a Közösség vezetője illetve tagjai között a hangulatot megrontotta. Ez olyanra is vezetett, hogy például a tanításokra csak magyarokat engedtek be. (Itt is kísérteties a hasonlóság Durics bosnyák-magyar és Abdul-Latif török imám közötti konfliktus, s sok dolog fog még hasonlítani, ha más-más személyekről és nemzetiségekről lesz még szó).
A Közösség helység problémája megoldani látszódott 1992-re, ugyanis az I. kerületi Mikó utcában egy volt légópincét szerzett Mihálffy Balázs, amit külföldi adományokból és a magyar muszlimok társadalmi munkájával felújíttatott.
Abdurrahman sejk külföldi kapcsolatai
folyamatosan bővültek, sőt az akkori külügyminiszter, Jezsenszky Géza kérésére iszlámügyi tanácsadóként is dolgozott a Magyar Köztársaság külügyminisztériumában.
Így többször is elkísérhette a külügyi delegációkat muszlim vallású országokba.
Találkozott az Öböl-háború során elüldözött kuvaiti emírrel is egy szaúdi útjukon, ekkor került szóba kinevezése az újonnan létrejövő szaúd-arábiai nagyköveti posztra is.
Az Antall-kormányban működött egy un. Iszlám lobby is, ami főleg volt Germanus tanítványokból állt, illetve turkológusok is csatlakoztak hozzájuk (pl. Katona Tamás, Kelemen András, etc.)
Amikor Teheránban járt Jeszenszky Gézával, Ali Hamenei vallási vezető - Khomeini imám utódja - egyenrangú partnerként fogadta a magyar sejket.
bdurrahman számára az ideális ország
Japán, ahol a munka és a család harmonikus egységet alkot, és az általa vezetett gyülekezet az iszlám országok közül mindegyikkel jó kapcsolatot ápolt. Mihálffy elismerte, hogy híre a muszlim világban valóban nagyobb, mint itthon, s ebben Korán-fordítói munkássága és teológiai előadásai játszottak szerepet. Ennek köszönhető, hogy 1990-ben II. Hasszán marokkói király is meghívta udvarába, hogy legyen a királyi ünnepségeken teológiai művek bírája. A sejk-elnök kijelentette, hogy leginkább arra büszke, hogy a Közösséget sikerült a "nemzetközi el nem kötelezettség és semlegesség medrében" tartania.
A Magyar Iszlám Közösség Mihálffy vezetése alatt mintegy kétszáz főből állott.
Tagjai kizárólag magyar állampolgárok, 17-től 75 éves korig, akik a kétkezi munkástól az orvosig szinte minden rétegből reprezentálták a magyar társadalmat. Az átlagéletkor 35 év körüli, tehát fiatalok, és mintegy hetven százalékuk nő.
Ezt akkoriban a következőképpen magyarázta Abdurrahman:"az ilyen, az embert erősen megviselő időszakban, amikor családok sokasága esik szét, a gondok többsége, a gyerekek iránti felelősség főként az asszonyokat terheli. Az elveszett erőt számos ember nem egy anyagiasult lényben, hanem egy eszmében, vallásban keresi, amiben nem csalódhat." Célként megfogalmazta, hogy nem kívánnak hatalmas tömegeket mozgatni. A támaszfeladat mellett egy vágyuk van csak, egy reális iszlámkép kialakítása, egyetemes vallásként való bemutatása. Ehhez a munkához nem kapnak, pontosabban nem fogadnak el semmiféle külföldi segítséget, hisz azt mindig valamilyen feltételhez kötik.
Nos a feltételek megszabása a külföldi segítségért cserébe mind a mai napig fennáll...
A sejk a hazai arabokkal való kapcsolatról
így nyilatkozott akkoriban: "Mi nem arabok kívánunk lenni, hanem ezt a vallást
kívánjuk követni. Ez két teljesen külön dolog."
"Ekként Európa közepén az egyik legfüggetlenebb kis közösséget alkotjuk, de a legszegényebbet is"- mondotta, ami napjainkig fennáll.
Még egy iszlámról szóló gondolata is említésre méltó, szerinte nem az iszlám tilalmi részét kell megfogni, hanem az elvi és filozófiai részét, az alapgondolatát.
A Közösség ismételt mecsetépítési kísérletei köddé váltak, pedig a sejk kísérletet tett Durics példájára a Gül-Baba türbénél történő mecsetépítésre is, olyannyira, hogy makett is készült a tervről.
1993-ra a közösségi élet Mihálffy súlyos betegsége miatt csak a pénteki imákra korlátozódtak. A magyar hívek egy része elégedetlenkedni kezdett, részben a sejk távolléte miatt, részben a megszaporodott tagság kielégítetlen kulturális és anyagi hiányérzete miatt.
B. K. magyar származású muszlim szűk körű megbeszéléseket kezdeményezett más magyar muszlim tagokkal, s az itt élő arabság egy részével is.
A magyar muszlimok elutasították a belső problémák rendezésébe való bevonását a magyarországi külföldi muszlimoknak.
B. K. ekkorra maga mellé vette az azóta már elhunyt V. A. magyar muszlimot és megnyerte magának Sz. J. - t, aki a sejk közvetlen munkatársának számított.
Az iszlám magyarországi megújítását tűzte ki céljául, s ekkor keresett meg engem is, mivel tudta, hogy több magyar muszlimmal dolgozom együtt.
B. K. -nak egyébként többször volt személyes összetűzése a sejkkel, mivel természetéből adódóan kötözködő és kritizáló típus volt, bár mindennemű munkából kivonta magát. Inkább ülésezni és tanácskozni szeretett. Akkoriban a magyar muszlim nők is görbe szemmel néztek rá, mivel megkritizálta a sejk engedékeny magatartását a lányoknál a fejkendő használatában. Ugyanis Abdurrahman nem kötelezte a magyar nőket a fejkendő viselésére az utcán, csak az imádkozásnál.
Sz. J. egy "közgyűlést" hívatott össze a Mikó utcai imaházba, ahová csak magyar muszlim férfiakat hívtak meg.
A gyűlésen a sejk betegsége miatt egy öt fős ideiglenes vezetőséget választottak meg, az ott készült dokumentumokat pedig a bírósághoz beküldte SZ.J. módosíttatás céljából. Egyúttal egy újabb végleges közgyűlés időpontjáról is határoztak.
Természetesen az esetnek nagyon hamar híre ment, a bíróság megtagadta a bejegyzést, Abdurrahman pedig visszatért. A sejk megerősítő határozatot kapott az Iszlám Világligától pozícióját illetően, melyet az imaház bejáratához ki is ragasztatott.
Mivel a közösségi élet valóban csak az akkor gomba módra szaporodó iszlám alapítványoknál volt, a sejk is megértette, hogy gyűlést kell tartania a magyar muszlimoknak.
A gyűlésen nem vehetett részt SZ. J., a bátortalan kritikákat pedig leszerelte a sejk azzal, hogy ígéretet tett a célok, úgymint hitoktatás újbóli beindítása, muszlim óvoda, satöbbi megvalósítására.
Mivel ebben az időben a miskolci székhelyű Aluakf Alapítvány jelentette a legnagyobb külső veszélyt a Közösség számára, a sejk vizsgálatot kért és kezdeményezett az APEH- nál, hogy a jelzett alapítvány anyagi forrásait, azok felhasználását ellenőrizzék. Az Apeh vizsgálat le is folyt, állítólag nem találtak szabálytalanságokat, de mindezt egy "kegyes csalással" intézték el a miskolciak.
A boszniai háború miatt hazánkba tömegesen érkeztek muszlim vallású bosnyák menekültek, s ez által az iszlám alapítványok konjuktúrában éltek. Megszámlálhatatlanul érkeztek a dollár tízezrek és százezrek, többnyire táskákban, készpénz formájában. A Magyar Iszlám Közösséggel sorsközösséget csak az Arrahma Jótékonysági Alapítvány vállalta fel, olyannyira, hogy a Közösség még a székhelyét is áttette az Alapítványhoz.
Sőt ingatlant is vásároltak közösen,
illetve adományként kapta a Közösség az Alapítványtól. Budapesten ez idő tájt a X. kerületben a Kibáa Alapítvány működött, amelyik szintén konkurense volt mind a Közösségnek, mind az őt támogató Arrahmának, mind pedig a miskolci Aluakfnak. A miskolciaknak volt a legtöbb pénzük, imaházat építtettek, benne átutazóknak szállást is létesítettek.
Ezekben az alapítványokban "díszpintyként" magyarok is helyet kaptak a vezetőségben, de szerepük csak reprezentatív lehetett.
Nem egy esetben az arab férj valamelyike bevitte a magyar származású feleségét, s ezáltal gondolhatja a kedves olvasó, hogy miféle demokrácia, illetve munka folyhatott ott.
Napirenden voltak az egymást lejárató levelek, faxok, telefonok külföldre, s ezáltal szerencsétlen gazdag külföldi muszlim, bármennyire is jó szándékú volt, nem bízott már szinte senkiben az országban.
Jellemző volt, hogy megvádolták abban az időben a sejk külföldi és néhány magyar ellenfele abban, hogy iszákos is.
Az akkori elnök valóban követett el hibákat, s a személyisége inkább tanári szerepet mutatott, mint egy jó szervezőét, de senki sem lehet tökéletes. Az idő mindenkit valamilyen formában igazol. Sajnos sokan pályáztak a Közösség elnöki székére is, de a konkrét terveket senki sem készítette el.
Ez a napi hadakozás és felszínes pletykák időszaka 1996 februárjáig tartott.
Már az ezt megelőző év végén is jöttek a hírek arról, hogy Abdurrahman le fog mondani. Lemondását megerősítette az a tény is, hogy az Arrahma éléről szinte puccsal eltávolították a Közösség segítőjét, egy szudáni származású pszichiátert, aki a sejket támogatta mindeddig.
A magyarországi muszlimok, akik ezt a "puccsot" szervezték, azt gondolták, hogy az Arrahma tele van pénzzel, s most eljött a "kánaán" ideje. Tévedtek!
Az Arrahma új vezetősége szoros kapcsolatot ápolt kezdetben Fatih Hassaneinnel, akiről az amerikai Washington Post-ban tudni vélik, hogy terrorista kapcsolatai vannak.
Nos Fatih Hassaneinnel sem volt sokáig gyümölcsöző az alapítványi új vezetők kapcsolata, olyannyira nem, hogy anyagi nehézségeikre hivatkozva ingatlanokat és eszközöket adtak el, amiért anno keservesen megdolgozott a régi vezető gárda.
Térjünk vissza a Magyar Iszlám Közösséghez.
Dr. Mihálffy Balázs elküldte lemondó levelét, s kérte, hogy helyette a Közösség válasszon meg új vezetőt. A lemondó levelet és a tisztújító közgyűlésre való meghívást minden ismert tagnak elküldték az ideiglenes szervezők, akik között ismételten megtaláljuk B. K.-t is.
1996. április 11.-én a meghívott 181 magyar muszlimból tizenheten jelentünk meg, koncepció, jövőkép nélkül.
Egyet viszont tudtunk, kollektív vezetésre lesz szükségünk.
Az előzményeket ismerve, nem csodálkozhat senki sem, hogy ott mi tizenheten csak pár embert ismertünk, így kisebb klikkek alakultak ki.
Ezt a gyűlést, mivel a létszám nem érte el a törvényes keretet, fél óra szünet után mint újból összehívott közgyűlést, megtartottuk.
Voltak olyan hangok is, akik egyszerűen
fel akarták oszlatni a Közösséget és azt javasolták, hogy olvadjunk be az arab vezetésű alapítványokba. Ennek a javaslatnak a hangadója egy félig marokkói és félig magyar származású alföldi muszlim fiatal egyetemista volt. Természetesen a javaslatot elvetettük, s egy ideiglenes ötfős intéző bizottságot állítottunk fel, s egy új október 23.-ra történő közgyűlés össze hívásáról is döntöttünk.
Egyúttal az öt fő azt a feladatot is kapta, hogy mérje fel a tényleges magyar muszlim társadalmat és azokat is, akik majd hajlandóak lesznek a Közösségért dolgozni.
Azt hiszem, hogy mondanom sem kell, hogy B.K. semmilyen munkát és semmilyen pozíciót nem vállalt ezen a gyűlésen.
Az ötfős intéző bizottságból csak három fő dolgozott. Felmértük, hogy kik is a Közösség tagjai, kikre lehet majd számítani, ugyanakkor a hazai arab vezetésű alapítványoknál is érdeklődtünk, hogy kikkel lehet majd a jövőben együttműködni, illetve kapunk-e tőlük támogatást.
Az eredmény lesújtó volt. Tagjaink közül alig két tucat magyar muszlim vállalt a jövőben munkát, a többiek csak az aszisztációra szorítkoztak. Az Arrahma új vezetősége is görbe szemmel nézett ránk, külön engedélyt kellett kérnünk ahhoz is, hogy az épületben lévő irodába bemehessünk, s ott a dolgainkat átnézhessük.
A miskolci székhelyű alapítvánnyal ígéretesnek mutatkozott az együttműködés, de sok magyar muszlimot elriasztott az általuk képviselt un. szalafi ideológia.
Rengeteget utaztunk vidékre, hogy megismerkedjünk muszlim testvéreinkkel, azok igényeivel, s hogy egy majdani stratégiát tudjunk kidolgozni a vidéken élők segítésére is.
Ugyanis gyakran vádolták meg a volt vezetőséget, hogy túlzottan Budapestre koncentrál.
Felkerestük a diaszpórában, magányosan élő muszlim magyar társainkat is, akiknek talán a legnehezebb a helyzetük. Nincs közösségi életre lehetőségük, minden iszlámot érintő dologban vagy a fővárosba, vagy egy nagyobb hazai városba kell utazniuk.
Szóval, ha azt vesszük, hogy ezen kívül még helységünk, pénzünk, kapcsolataink sem voltak, bátran kimerem jelenteni, hogy szinte egy teljesen új Közösséget kellett megteremtenünk. Az iszlám alapítványok munkánkat kétkedve, illetve bizonyos kárörömmel figyelték. Egyáltalán nem gondolták, hogy azokat a terveket, melyeket megfogalmaztunk, végre is tudjuk majd hajtani. Munkánk során nagy segítséget kaptunk SZ. I-től, egy olyan magyar muszlimtól, aki az iszlám siita ágát vallja, őszintén és nagy lelkesedéssel folytatta minden szabadidejében a munkát.
V.A., az azóta már elhunyt magyar muszlim társam Németországban dolgozott, s így kitűnő kapcsolatokat ápolt az ottani főleg török iszlám közösségekkel, s ez még jobban is ment, mivel eléggé jól beszélt törökül.
1996 őszére már volt reményünk, hogy a Fővárosi Önkormányzattól helységet kapunk.
Így érkezett el október 23.-a, az új közgyűlés ideje, ahová már 17 fő helyett harmincöt magyar muszlim érkezett. Ekkor is az Arrahma épületében tartottuk a gyűlésünket, s ide már jöttek arab érdeklődők is. A miskolci Aluakf alapítvány segítette anyagilag a gyűlés megszervezését.
A gyűlésen az új, ismételten ötfős vezetőségbe a volt intéző bizottsági tagokból három fő nem került be, egy közülük nem vállalta, ketten a tagság bizalmára méltatlannal bizonyultak. V.A. és jómagam, valamint I. Cs. G.Z. (aki anno javasolta a Közösség megszüntetését), valamint Sz. I. barátom kapta meg az összegyűltek bizalmát.
A munkában ismételten külső támogatás nélkül a választott elnökségnek csak négy tagja aktivizálta magát, G. Z. hasonlóan B. K. -hoz semmiféle munkát nem végzett.
1996 végén végre a birtokunkba került elővásárlási joggal, jelképes összegű bérleményként a Budapest XIII. kerület 104 szám alatt lévő lerobbant ingatlan, amely régen mint gyógyszertár üzemelt.
Pénzünk nem lévén, teljesen a saját kezeinkre és az összeadott pénzekben bízhattunk.
A kétkedők és kárörvendők most már szinte árgus szemekkel figyelték munkáinkat.
Az első közös Ramadán havi böjtöt is itt tarthattuk már 1997-ben, igaz, hogy a pénzecskénk csak minden másnapra engedték meg a vacsorát, melyet az aktivizált nőtestvéreink főztek meg odahaza.
A Magyarországra jött arab üzletemberek és vallási tanítók hallottak rólunk, s gyakran történtek találkozások, aminek az lett a vége, hogy minden külföldi látogatót elvittünk a saját erőből épülő központunkba. Istennek legyen hála, igen sokan a későbbiek folyamán adományokkal segítették az építkezést, így az imaterem készen lett 1997 májusára.
1997 Ramadán havában Sz. I. magyar muszlim barátommal, aki, - mint említettem siita- egy hivatalos meghívásra az Egyesült Arab Emirátusokba utaztunk, közelebbről megnevezve Sarjah-ba, ahol az ottani emír fogadott minket, s az ő vendégei voltunk tíz napig. Az emír is küldött egy közepes összeget a munkálatokra a központhoz.
Ez volt az első igazi hivatalos utam az iszlám világba. Be kell, hogy valljam, nagyszerű volt, s jól éreztük magunkat, sokat tapasztaltunk.
A németországi törökök is segítettek minket, vállalták, hogy egy évig fizetik a Közösség kiadásait, rezsijét.
Ekkor kerestük meg a budapesti maláj nagykövetséget is, s egy év után tőlük kaptuk az eddigi legnagyobb anyagi támogatást, amivel teljesen befejezhettük a mecset felújítását és berendezhettük az irodát is (számítógép, telefon, fax, fénymásoló).
A legjobban mentek már a dolgok, s ott tartottunk, hogy egy iszlám óvoda terveit is elkészítettük, a Főváros XV. kerületének Önkormányzatától olcsón ingatlanhoz is juthattunk volna.
Ekkorra terveztük felhalmozott könyveinkből és más tárgyakból egy iszlám kulturális kiállítás-múzeum és a hozzá kapcsolódó egyházi közgyűjtemény létrehozását is.
Ismételten közénk gurult a viszály aranyalmája!
Nagyon sokan jártak már hozzánk nem magyar származású muszlimok is imádkozni, s részt vettek minden rendezvényünkön, sőt még anyagi támogatásban is részesítettek minket. Az örök kételkedők és ellenfelek, akik helyzetükbe nem tudtak belenyugodni, külföldi származású muszlimoktól várták helyzetük előnybe hozását a Közösségnél.
A pletykák eddig is folytak a Közösségről és a vezetőiről, de egy új arc megjelenése elindította a lavinát. A csirájában létrejött széthúzást a megjelent nem magyar, de magyar állampolgárságú muszlim vallású egyén "�szentesítette", azaz sikeresen alkalmazta a már bevett "divede et impera" mondást. Mi, magyar muszlimok sajnálatos módon felültünk minden szóbeszédnek, s szépen a már kialakult egység pártoskodókra szakadt. Ezt a pártoskodást használta ki az említett férfiú, akinek a neve maradjon a jótékony feledés homályába.
Olaj került a tűzre azáltal is, hogy megjelent a tv2 Napló című műsorában a pándi cigány muszlimokról szóló riport, melyet még egyszer ismétlésként levetítettek.
Bizonyára sokan látták az olvasóim közül eme nevetésre és egyben szomorúságra is ingerlő "riportot".
Az előzményekről annyit: Pándon voltam jegyző közel egy évig, s sok cigány származású muszlim tért át az iszlámvallásra, szám szerint körülbelül 25 fő. (Ebből maradt a mai napig 5 fő.) Az ottani romákat megfogta talán az, hogy igyekeztem velük emberséges és jó viszonyt kialakítani, amit miután megismerték vallásomat és annak bizonyos alapelveit, úgy vélték, hogy az iszlám a nekik való vallás. Nem tagadhatom le a múlt tényeinek birtokában, hogy bizony a többségük földhözragadt anyagi vágyak által vezérelve kerültek be hozzánk. De hát idővel a "férgese" kihullik...
kkoriban Pándon a kemény tél a szegény lakosságot bizony rá kényszerítette az erdőből történő tűzifa lopására amit, mint törvény tisztelő ember és mint jegyző is üldöztem, s szerettem volna az erdőtulajdonosok panaszát megszüntetni. Ugyanakkor a szegények (nem minden fa tolvaj volt roma származású) azzal érveltek egy-egy beszélgetés után, hogy ha nem akarnak megfagyni, bizony fát kell lopniuk.
Nos, a társadalmi béke megteremtése érdekében összeírva az akkori polgármester és a szociális bizottság vezetőjével a hátrányos helyzetű családok listáját, hulladék fát hozattam egy másik településről.
A fát a listán szereplők között szétosztottuk, akiknek túlnyomó része nem muszlim vallású volt. Az anyagi forrást a közösség imaházában gyűjtöttük össze hozzá. Tehát nem önkormányzati pénzből és nem csak muszlimoknak és nem csak cigányoknak adtunk fát, amint azt a tv riport sugallhatta.
Ebben az időben néztünk ki egy családi házat is vásárlás céljára, hogy ebben a faluban imaházat létesíthessünk, illetve a munkanélkülieknek egy gazda program beindításához alapot nyújtott volna.
Mindez természetesen a riport után köddé vált.
A riport előzményeiről még egy pár szót ejtenék: A riporter úgy keresett meg, hogy azt közölte: olvasott egy pozitív hangvételű cikket a "Magyar Fórumban" rólam és a Közösségről, s itt különösen az iszlám hitre áttért cigányság érdekelte.
A riportot gyanútlanul engedélyeztem, s akik látták, tudják, hogy mi sült ki belőle.
Később a neves riporter azt vallotta meg nekem telefonban, hogy azt hitte, hogy "miépes" vagyok. Nem hiszem, hogy jó lenne a Közösségnek, ha bármilyen média megkeresést visszautasítana, ha annak a szándéka a korrekt hangvételű bemutatás a célja.
Nos a fenti epizód ismertetése után, mely komoly negatív változást hozott a magánéletemben, egészségemben és a munkahelyemben (idegösszeomlás, munkahely elvesztés, anyagiak vesztése, stb.), az akkori "ellenzék" és a látszólagosan jót akaró embereknek sikerült egy időszakos "visszavonulási nyilatkozatot" kicsikarniuk belőlem.
Innentől kezdve a Közösségünk nem gyarapodott sem anyagiakban, sem lelkiekben, csak a magáncélok megvalósítását szolgálta.
Több gyűlés és közgyűlés próbálta a helyzetet megoldani, de ekkorra már csak arra futotta az erőnkből, hogy megalakítottuk a Közösség választmányát, effektív munka már nem történt.
Erőnk a sok klikk kialakulása miatt és egyes érdekelt magyarországi és külföldi erők miatt minimumra csökkent.
Hiába volt jó szándék, de megbukott mindig azokon az erőkön, akiknek nem állt érdekükben egy fejlődőképes magyar iszlám megteremtése, mely csak kultúrával és a vallással foglalkozott volna.
A Közösség "csúcspontját" s egyben az akkori vég kezdetét, a hiányosságok és hibák tömkelegét felszínre hozó kétezres év szeptembere jelentette. Pontosabban a szeptember 10-12 közötti budapesti szaúdi rendezésű iszlám kulturális szimpózium.
Mielőtt azonban ennek leírásába belefognék, beszámolok a külföldi útjainkról és nemzetközi kapcsolataink alakulásáról, amit még "visszavonuló nyilatkozatom" előtt tettem, illetve történt.
Nyugat Európában többször jártam Németországban és Auszriában, ahol főleg török szervezetekkel alakult ki nagyon jó kapcsolat,mint a Ditibbel, Milligörűssel, Atibbal.
1997- ben elvégeztem V. A. akkori vezető társammal és barátommal a mekkai zarádoklatot, melyben való résztvételért az ausztriai Milligörüsnek tartozom köszönettel. 1997-ben az akkori török miniszterelnök meghívására Ankarában jártunk V.A.-al, aki fogadott is bennünket, együtt imádkoztunk és ebédeltünk. Ígéreteket kaptunk anyagi támogatásra, de Durics útjához hasonlóan jártunk.
1998 a nagy utazásaim éve volt, ismét jártam E. P. magyar muszlim barátommal az Egyesült Arab Emirátusokban, majd V. A. társaságában részt vettünk egy líbiai nagy konferencián.
Ősszel kétszer jártunk Malaysiában, illetve Bruneiben is, sajnos sehol sem kaptunk céljainkra anyagi segítséget, pedig kivittük a muszlim óvoda tervét és teljes dokumentációját.
V. A. a nálunk ügyködő és babérokra törekvő illetővel Spanyolországban az Európai Muszlimok Kooperációs Szövetségébe felvetették a Magyar Iszlám Közösséget is.
Ezekről az évekről elmondható, hogy a nemzetközi kapcsolataink nagyjából kialakultak.
1999-ben a szaúdi vallásügyi miniszter meghívására Szaúd-Arábiába utaztam, ahol igen nagy tisztelettel fogadtak, s Mekkában elvégeztük az un. kis zarándoklatot, az Umrah-t is.
Szinte minden befolyásos iszlám szervezet vezetőjével sikerült találkoznom, elvittek minket Dzsiddába, Medinába és Riyadba is.
Nagyon sok ígéretet kaptunk mind anyagi, mind erkölcsi támogatásra, de úgy jártunk, mint Durics, semmiféle támogatást nem küldtek, kivéve 2000-ben, ami pontosan annyi volt, hogy kifizethettük minden tartozásunkat.
1999-2000 között hivatalosan nem voltam semmilyen formában a MIK képviselője, ugyanis a hazai muszlimok belharca, széthúzása és bizonyos külső erőknek az "áldásos közreműködése" révén sikerült káoszt, bizonytalanságot, erkölcsi és anyagi válságot előidézni a Közösségben.
Sokan otthon maradva gyakorolták
hitüket, ezáltal úgy gondolva, hogy kimaradnak minden pletykából és hatalmi harcból. Helyzetünk kísértetiesen hasonlított Durics és Abdul Latif párharcának idejéhez.
2000 decemberében elhunyt V.A. muszlim testvérünk, aki talán érezve a közelihalálát egy teljes megújulást szorgalmazott a Közösségben.
Most, amikor e sorokat írom, remélem, hogy a Mennyországban nyugodt a lelke, hogy mára jó úton járunk.
A 2001-es esztendő nem hozott érdemleges változásokat és említésre méltót a szervezetünk életében, hacsak az a tényt nem említem, hogy 2000 őszén bejegyeztek egy másik muszlim egyházat, mely hamarosan aktivizálta magát.
Azt hiszem, hogy egy jó darabig konkurens szervezetnek tekintettük egymást, bár a "történelmi" jelzőt nem tudják soha sem tőlünk elvenni, ezt kiérdemelhettük, nem beszélve a kontinuitásról, mely egyházunkra jellemző.

A jelen helyzetet értékelném röviden:

Ma Hazánkban egy tucat iszlám alapítvány és egy tucat iszlám egyesület működik, szinte kizárólagosan külföldi származású muszlimok vezetése alatt. Ott pedig, ahol magyar muszlim a vezető, az csak egy kirakat-ember, aki a külvilággal próbálja elfogadtatni a szervezetet.
A külföldi anyagi támogatások meglátásom szerint szinte minden szervezethez érkezik, a jelenlegi helyzetben, kivéve hozzánk.
Lehet, hogy a radikálisabbaknak, esetleg a "suba a subához, guba a gubához" elv itt is működik? Gondolva arra, hogy esetleg jobban bíznak a honfitársukban a potenciális támogatók?
Sokszor és sokat feltettük évek alatt ezeket a kérdéseket.
Dr. Mihálffy Balázs nyomdokait követve, mi sem adtuk fel a függetlenségünket, az el nem kötelezettségünket!
Nem mentünk el semmilyen vallásjogi iskola irányába, s a jövőben sem áll szándékunkban ezt megtenni!
Nem akarunk sem arabok, sem törökök lenni, magyarok voltunk, azok maradunk, még akkor is, ha talán szokatlannak tűnik az önként, meggyőződésből választott vallásunk!
Helyzetünk nemcsak az anyagi támogatások hiányától, hanem egy magyar ember számára szokatlan vallási közösséghez való tartozástól is nehéz. A magyar iszlámnak mínuszból kellett startolnia, itt gondolok a 150 éves török Hódoltságra, a keresztény hagyományokra, s a történelmi előítéletekre. Mindezt betetézte a tavaly szeptember 11.-i terrortámadás is, melynek brutalitása és a média sokkoló képei feltették az egyszerű embernek a kérdést: az iszlám egyenlő a terrorizmussal? Válaszunk kategorikus NEM!
Tiszta, őszinte szívvel mélységesen együtt érzünk az áldozatok családjaival, nem beszélve arról, hogy sok muszlim vallású is volt közöttük!
A legteljesebb mértékben elítélünk minden erőszakos akciót, melyet választott allásunk nevében elkövetnek, elítéljük az antiszemitizmust és minden olyan cselekményt, melyet más ember megfélemlítésére, leigázására folytatnak!
Minden olyan társadalmi szervezettel együtt kívánunk működni, amely az erőszak lenne dolgozik és a társadalmi békéért és a társadalmi különbségek felszámolására törekednek!
Isten egy, aki a Földet az emberiségnek adta, hogy azt a javára szolgálják. Nekünk össze kell fogni azért, hogy mind Hazánknak, mind az egész emberiségnek hasznot tudjunk hajtani, s ezáltal szolgálhassuk a Teremtőnket! Nem falakat kell építenünk, hanem a köztünk lévőket kell lerontanunk és a szeretetben és együttműködésben élnünk Magyarországon! Talán kezdeményezésünk nem talál süket fülekre, s a muszlimok és nem muszlimok végre egy nemes célért fognak dolgozni!

Bolek Zoltán

admin - January 22 2011 · 0 hozzászólás · 4190 megnyitás · Nyomtatás

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Stratégiai partnerünk

Hadísz:

Abu Abdarrahmán Abdallah ibn Omar ibn Al-Khattab - Isten legyen elégedett mindkettőjükkel! - így szólt: Hallottam Isten küldöttét - Isten áldja meg őt és adjon neki üdvösséget! - amint ezt mondta:

Az iszlám öt dologra van építve:
1. Azon tanúságtételre, hogy nincsen más isten, csakis Allah és hogy Mohamed Allah követe,
2. Az imádság pontos betartása,
3. A szegények számára rendelt közadó fizetésére,
4. Az Allah házához való zarándoklásra,
5. A ramadanban való böjtölésre.

- Az iszlám síita ágazata
Kategória: Történelem

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2019 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.07 másodperc | 1,562,063 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com