A magyar iszlám története 1.

A MAGYAR ISZLÁM A KEZDETEKTŐL



Kabarokról, besenyőkről és más népekről

Ha valaki a magyarországi iszlám történetét vizsgálja, annak vissza kell mennie a Honfoglalás előtti időkre, Levédiába.
A Kazár Birodalom része, ill. vazallusai voltak a magyar törzsek abban az időkben.
Kazáriában a kereskedők és a kazár előkelők egy jelentős része muszlim volt, nem beszélve a Kagán katonáinak nagy részéről, akik közül sokan Hvárezm-ből jöttek.

Pontosan nem ismert körülmények között ezek a hvarezmiek a Kr.u.a IX, század elején már a magyar törzsszövetségben is feltűntek.
A honfoglaló magyarok hét törzse mellett, szövetségesként a Kazáriából kiszakadt, bizonyos források szerint elmenekült kabarok három törzse csatlakozott. Bíborban született Konstantin császár így ír az eseményről: "Tudnivaló, hogy az úgynevezett kabarok a kazárok nemzettségéből valók. És úgy történt, hogy valami pártütés támadt közöttük a kormányzat ellen, és belháborút ütvén ki, felülkerekedett az előbbi kormányzatuk, és közülük egyeseket lemészároltak, mások pedig elmenekültek, és elmenvén, letelepedtek a türkökkel (megjegyzés: magyarok) együtt a besenyők földjén, összebarátkoztak egymással, és holmi kabaroknak nevezték magukat."Miután a magyarok a Kazár Birodalom perifériájára kerültek, s önállósodva a pártütő kazárokat befogadták, a kazár kagán a besenyőket uszította a magyarok ellen.
A császár szavaiból következtethetőek azok a tények, miszerint a magyarok vezetése a honfoglalás után a kavarok, vagy kabarok három törzsét egyetlen törzsé szervezte, s saját vezetőt állított élükre.
E vezetőnek, vagy fejedelemnek volt a feladata a vezető magyar törzsek fejeivel való kapcsolattartás. A kabarok mindenképpen alávetett nép volt, melyet bizonyítja az a tény, hogy katonai segédnépként az elő- és utóvéd feladatát látták el.
Tehát a csatában is elsőnek mentek, s utolsónak vonultak vissza. A kabarok kétnyelvű nemzetté váltak, a saját türk nyelvük mellett a magyart is beszélték, majd a türk nyelv lassacskán elveszett, úgy 950 táján. A kabarok a honfoglaló magyarság kb. 20-30 %-át tehették ki.
A kabarokhoz csatlakoztak más muszlim népelemek is, így a hvárezmiek is. Ez a döntően muzulmán elem e rétegben a későbbiekben is megerősítést nyert. Ugyanis a kavarság, vagy kabarság egyik döntő komponense a későbbi forrásokban izmaelita néven szerepel.

Az izmaelitával azonos értelemben használták a latin forrásokban a "saracenust". A magyarban ennek megfelelője a böszörmény, illetve szerecsen.
A három kabar törzs tagjai túlnyomórészt az Iszlám hitet követték.
Aba Sámuel, aki Magyarország királya volt, kabar származású. Ősei a csatlakozott három kabar törzs fejedelmei voltak. Bíborban született Konstantin bizánci császár a kabarokat kavaroknak nevezi. Anonymus szerint a kabarok a Mátrában kaptak birtokokat a letelepedésre. A XIII-XIV századtól ismert, hogy az Aba nemzettség birtokai is ezen a területen terültek el.(Lásd, pl.Abasár).
Aba Sámuel ekkortájt vette el feleségül István király egyik későn született testvérét. Nyílván e házasság feltétele az volt, hogy Aba Sámuel felvegye a kereszténységet.
E frigy révén erősebb szövetségre lépett első királyunk a kabar törzsekkel. A házassága időpontjában alapíthatta Aba Sámuel az abasári monostort.
A házassággal és a keresztség felvételével együtt azonban megszűnt Aba Sámuel törzsfői méltósága is, viszont bekerült Szent István udvarába, vagyis tagja lett az országos politikát irányító legszűkebb tanácsadói testületbe. Mint a király rokona kellőképpen nagy súllyal rendelkezhetett. Istvántól a német mintára megszervezett palotaispáni címet kapta, vagyis a későbbi nádori máltóság megfelelőjévé tette meg. István érezhette, hogy Aba Sámuel megkeresztelkedése jobbára felszínes, ezért fiának Imre hercegnek a halála után nem Aba Sámuelt jelölte ki utódjának, hanem a minden szempontból feddhetetlen keresztény Pétert. I. István király a kabarokat, mint "fekete magyarokat" gyepüvédelemre kötelezte.
Természetesen, megfelelő és biztos források híján az iszlám magyarországi korai jelenlétét sok szögesen ellentmondó elmélet keletkezett. De mint muszlim, s a magyarországi Iszlám kutatója arra az elméletre hivatkozom, mely az Iszlám jelentőségét emeli ki az Árpád-kori Magyarországon.
A Honfoglalás utáni időkben kivétel nélkül a muszlim bevándorlás önkéntes volt.
Ez a bevándorlás a Maghribtól Hvárezmig terjedő területről jött.
Árpád házi királyaink alatt a magyarországi muszlimokat kétféle jogállás jellemezte: vagy szabadon gyakorolhatta vallását, ami főleg a miles, azaz harcos elemeket jelentette (főleg gyepű-védőként katonáskodtak), vagy kényszer alatt kikeresztelkedve, titokban gyakorolták tovább muszlim hitüket.

Al-Maszúdi arab utazó tudósításai szerint a magyarok és a szomszédos besenyők országában a muszlim kereskedőket összegyűjtötték, s utal arra is, hogy azokat is számba vették, akik saját népükből muszlimmá váltak.
Amikor a dunai-bolgárok ellen hadakoztak, ezek a muszlimok álltak a "turkok" élére és az ellenség keresztény hitre tért muzulmánjait agitálták az iszlám hitre való visszatérésre.
"Ha a turkok védelme alá helyezik magukat, azok vissza fogják őket telepíteni muszlim területre."
"E négy csoportban olyanok is voltak, akik moszlim létükre velük együtt csakis azon háborúban vesznek részt, melyeket a turk királyok az iszlám elleneivel folytatnak."
Ez egyértelműsíti azt, hogy a magyar uralom alatt a muszlimok szabadon gyakorolhatták vallásukat a kereszténység felvétele előtti állapotban. Ez egyébként is jellemző volt a nomádállamokra.
Al-Bakri is ír erről a tényről: a turkok "kiváltják a muszlimokat és a zsidókat, ha fogságba esnek a velük szomszédos tartományok valamelyikében. A (magyarok) a vendégekkel jól bánnak."
Jelentős csoport volt az un. kálizoké, akiket Hvárezm környékéről betelepedettekkel azonosítanak.
Könyves Kálmán királyunk 1111. évi oklevele szerint a királyi kincstár vámszedő:
"Institores autores autem regii fisci, quos hungarice caliz vocant"
Helyneveinkben idetartoznak: Káloz (Fejér megye 1326: Kaluz, Kálócfa, Zala megye 1426 Kalozfalua, Budakalász, Pest megye, 1332-1337, Kaluz).
A kálizokkal még a Honfoglalás előtt kapcsolatba került a magyarság. A Honfoglalás előtt a hvárezmiek még a régi iráni nyelvet beszélték, s szintén sokan éltek közülük Kazáriában és Bulgar városában. Az óriráni nyelvet később felváltotta a török nyelv használata.
A 12. Században egy csapásra megszaporodtak a kálizokról szóló információk. Kinnamosz bizánci történetíró az 1150. Évi magyar-bizánci háború leírása kapcsán elmondta, hogy a bizánciakkal szemben álló hun (magyar) harcosok között köztük élő, de más hitet követő kálizok is vannak, ugyanolyan hiten lévő besenyőkkel.
A bizánci szerző ismét hírt ad a kálizokról, "akik a perzsákkal azonos hitet vallanak". Ez 1165-ben történt.
Róluk nevezték el a Tisza és a Duna között húzódó kereskedelmi utat "káliz-útnak".

A 10.-században gyakran emlegetik muszlim betelepülőként az alánokat, úzokat (ők a második besenyő betelepüléssel érkeztek és a magyarországi krónikák fekete kománokként említi őket).
A magyarok az alánokat varsányoknak nevezték. Így feltételezhető, hogy a ma varsány névre hallgató települések, vagy személynevek gyökerei az iszlám hitet valló alánokhoz kapcsolódik.
(Összesen kb. 25 Varsány és 25 úz-fekete komán helységnevet ismerünk.)

Volgai bolgárok

Taksony fejedelem uralkodása alatt költözött be Hazánkba 960-972 között, Billa és Bucsu nevű vezérükkel a volgai bulgárok muszlimjainak egy jelentős népcsoport.
A Billa név valószínűsíthető, hogy a Bilal muszlim név eltorzított változatáról van szó.
A volgai bulgárok egy belső hatalmi harc kitörése miatt menekültek Hazánkba.
A mai pesti Március 15. Téren telepítették le őket.
Kisebb hányadaikat pedig Pest megye más részein.(Helyneveinkben fennmaradtak: Bille és Bócsa puszták).
Anonymos a Gesta Hungarorumában így ír:
"(Taksony vezér) kegyességének hallatára pedig sok vendég özönlött hozzá különféle nemzettségekből. Ugyanis Bulárföldről (Bulgárföld) nagyon sok izmaelitával jöttek némely fölötte nemes urak: Billa és Baks. A vezér Magyarország különböző vidékein földet adományozott nekik, s még azon felül a várat is, melyet Pestnek hívnak, örökre nekik engedte. Billa pedig és a testvére Baks, kiknek sarjadékából származik Etej, tanácsot tartván a magukkal hozott népből kétharmadot a nevezett vár szolgálatára átengedték, egy harmadot meg utódaiknak hagytak. Ugyanebben az időben, ugyanerről a tájról (Bolgár) jött egy Hetény nevű igen nemes vitéz, és neki a vezér szintén nem kevés földet meg egyéb jószágot adott."
A betelepedett vezérek leszármazottai lett az Etyei nemzettség.
Taksony vezér 962-ben követet küldött Itáliába, aki volgai bulgár muszlim volt, Salek néven említik, valószínűsíthető, hogy e Saleh név torzított változatáról van szó.
E korban telepítettek le muszlim katonai segédnépeket az Al-Dunánál Orsova környékén.
Korai beszámolók 975 körül Prágában említenek egy ott tevékenykedő magyarországi muszlim kereskedőt.

Ibn Rusta és Gardézi arab utazóktól maradtak fenn beszámolók a volgai bolgárokról, államukról és életmódjukról.
"A bolgárok a szlávokkal és kazárokkal szomszédságban élnek, az Atil (Volga) folyó mentén, amely a Kazár (Kaszpi) tengerbe ömlik. A bolgárok királyát Álmusnak hívják és muszlim. A bulgárok többsége szintén muszlim. Mecsetjeik, iskoláik vannak, azon kívül müezzinjeik és imámjaik. Úgy öltözködnek, mint a muszlimok, temetkezési helyeik is olyanok, mint a muszlimoké."
Ezek a tudósítások a X. századból származnak. Ibn Fadlan írja, hogy a bolgár fejedelem arra kérte a bagdadi kalifát, hogy vallástudósokat küldjön, akik segítenek népének.

A bolgár fejedelem követe egy kazár származású muszlim volt, bizonyos Abdallah ibn al-Hazari.
Megjegyzésképpen hozzáfűzném, hogy a volgai bolgárok közvetlen szomszédjai a keleti magyarok voltak, akiket később Juliánus barát megtalált.

Besenyők

Jelentős számban érkeztek besenyők is hazánkba, akik pedig a Honfoglalás előtt ősellenségnek számítottak, de miután katonai vereséget szenvedtek egyrészt a bizánciaktól, másrészt a kievi fejedelmektől, államuk szétesett és meggyengültek.
Az Árpád házi királyaink alatt betelepült besenyők egynemzedékes muszlimok voltak, s csoportjaikat Pest, Moson, Fejér, Szepes, etc. megyékben telepítették le. Egy részük szintén katonasággal foglalkozott, de voltak olyanok is közöttük, akik kereskedőként, vagy földművelőként folytatta volt nomád életét. A honfoglalók magukkal hozták e név ismeretét. Okleveleinkben igen korán megjelenik részben személynévként, részben, mint helynév. Valamennyi ilyen jellegű adat besenyő betelepültektől származik. Ma ismert legrégebbi adatunk 1086/XIII. század: Beseneu. Meg kell emlékezni még Tonzuba besenyő fejedelemről is, aki István király uralkodása alatt érkezett népével Hazánkba. Ő ugyan a korai besenyő migrációhoz tartozott, s nem valószínűsíthető, hogy az iszlám hitet vallotta, de emberei között már lehetett muszlim vallású.
Mivel megtagadta a kereszténység felvételét, élve eltemették feleségével együtt az abádi révnél. A vele érkezett katonákat Szent István széttelepítette.

1100 után népesebb besenyő bevándorlás vette kezdetét, mivel Bizánccal vesztett háborúk sora következett be, s a magyar királyok szívesen látták katonai segédnépként őket. Nem beszélve arról, hogy ez időszakban mi is igen sokat küzdöttünk a bizánci hegemónia törekvéseivel.
A besenyők beolvadása történt a leghosszabb ideig, egyrészt mivel katonáskodtak a királyaink alatt, másrészt sokan egy tömbben éltek, s ez is megnehezítette a kereszténységre való áttérést.
Már csak magyarul beszéltek, magyar viseletben jártak és keresztények voltak, de régmúlt származási tudatuk még a XV. Században is élt bennük. Az Árpád korban 150-re tehető azon települések száma, amelyek bizonyíthatóan besenyő eredetűek.

Böszörmények

A böszörmények Anonymus szerint a X. században érkeztek Hazánkba. A böszörmény megjelölés tulajdonképpen minden muszlimot takart, s ezek Anonymus szerint mind volgai bulgárok lehettek, vagy "fekete-magyarok". Adataink legrégebbi része tulajdonnevekből áll, legrégibb köznévi előfordulása bezermen, buzermen. XIII-XIV. századi helynevekben Buzermen, Bezermen, Bozermen. Ma, pl. Berekböszörmény (Hajdú-Bihar megye, 1291 óta), Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye, 1246 óta)-
Melich professzor ezeket a muszlimokat besenyő-kún-palóc eredetűnek tartja. Mások kazárnak, vagy besenyőnek. Többen állítják, hogy az egyéni, vagy kis csoportban bevándorolt muszlim vallású török nyelvű népcsoportokról lehet szó.
A tatárjárást megelőző utazók, pl. Plano Carpini azt állítja, hogy a böszörmények kun nyelvet beszélők, akik a "szaracén" vallást követik.
A böszörmény szó végső forrása a musulman. E név törökös változatai büsürman, bisirman, büsürmen. Ez utóbbi a magyar szó forrása.
Ezek a fentebb említett muszlim vallású népek vagy kiváló íjászok, könnyűlovas harcmodort művelők voltak, vagy kereskedők. Településeik általában fontos kereskedelmi utak mentén terültek el.
Nagyobb összefüggő tömbben a Mezőföldön, a Mátra vidékén, és az ország déli határvidékén éltek, illetve lettek tervszerűen letelepítve.
A határvidéken egyértelműen katonai-határvédő feladatok céljából.
Kisebb kolóniák mindenütt voltak, s a kereskedők szinte minden településen éltek.


A Kazár Birodalom és az Iszlám

Mivel e korszakban egyrészt kazár fennhatóság alatt ált a magyarság, másrészt később is szoros szálak kötötték ide eleinket, ezért vizsgáljuk, tárgyaljuk részletesebben ezt az időszakot.
Konstantin ezt írja:"a magyarok együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborúban együtt harcoltak a kazárokkal"Tartalmi okokból többen eltértek a görög szöveg betű szerinti értelmezésétől és 200, ill.300 esztendőre teszik a kazár-magyar együttélés idejét. Az értesítés szövege arra enged következtetni, hogy a magyarokat függő viszony fűzte a kazárokhoz.

Jellemző erre a viszonyra, hogy a kagán Levedinek, a magyar törzsszövetség fejének nemes kazár nőt adott feleségül "nagy híre és nemzetségének fénye miatt, hogy tőle gyermeket szüljön".
A muszlim kalifátus seregei a Kaukázus lábainál fekvő Derbent elfoglalása után indultak észak felé, ahol a Kazár Birodalom fénykorát élte.
A Kazár Birodalom egy tipikusan nomád birodalom volt, területe Közép-Ázsiától a Krím-félszigetig terjedt. Közép-Ázsia iszlamizációja révén kapcsolatba került az iszlám vallással, s területén muszlim kereskedők gyakorta megfordultak.
Az első sikertelen támadások 642-652 között zajlottak.
642-ben az akkori kazár fővárost, Balanjárt támadták meg a muszlim arab csapatok.
652-ig kisebb csatákra került sor, de az említett évben egy ismét nagy muszlim csapat támadta meg a kazár fővárost.
A megerősített főváros ellenállt, a felmentő kazár lovasság megverte az ostromlókat, a harcok során a muszlimok vezére is elesett.
A második arab-kazár háborúban (722-737) előbb győzelmeket aratott, majd vereséget szenvedett el a Kazár Birodalom.
A kazárok 722 táján 30ezres seregükkel súlyos vereséget mértek az arabokra. Az arab vezér, Jarah azonban újabb támadásra indult Derbend ellen. A kazárok jelentős sereggel, kagán fiának Barcsiq-nak a vezetésével, felkészülten várták megerősített helyeiken az ostromot (Hamzin, Taryu).
Az arabok mégis elfoglalták a kazár állásokat, elkeseredett küzdelem árán birtokba vették Balanjart is, a város kazár védője Semenderbe menekült.
Jarrah Semender közeléből visszafordult, s csak a következő évben (725) kezdett újabb hadjáratba.

Előbb az alánok ellen indult, mielőtt azonban döntő fordulatra került volna sor, az új kalifa visszahívta és helyére Maslamah-ot állította.
Maslamah, a legendás hírű arab vezér 727-ben elfoglalta a Kaukázus egyik fő szorosát, Darielt.
A kezdeti sikerek után azonban őt is visszahívta a kalifa.
A Kaukázusban újra megjelent Jarrah, aki a Dariel szoroson keresztül az új főváros, Sariyzsin ellen vonult, döntő eredményt azonban nem sikerült elérnie. 730-ban megint fellángoltak a harcok a kazárok és az arabok között. A kagán fiának, Barcsiq-nak a vezetése mellett valami 300ezer főnyi kazár sereg indult a Dariel szoroson keresztül Jarrah ellen. Az elkeseredett küzdelem harmadik napján az arabok döntő vereséget szenvedtek. Jarrah elesett, asszonyai, gyerekei kazár fogságba kerültek. A kazárok éltek sikeres helyzetükkel, s a megfutamodott ellenség üldözése közben Moszult is megközelítették. Talán akkor érte el katonai csúcspontját a kazár katonai hatalom.

Az arabok nem nyugodtak bele vereségükbe. A kazárok elleni harc irányítását Szaid vette kézbe, egymás után elért apró-cseprő sikereit az arab hagyomány kiszínezte.
Utána megint Maslamah vette át a kazárok elleni harcok irányítását. Átkelt Derbenden, kazár területre vezette seregeit, nagyobb nehézségek nélkül eljutott Semenderig.
A kaukázusi arab sereg élére ekkor új vezér került Marwan személyében (732).
A hagyományosnak mondható helyi háborúskodás után 737-ben kezdte meg a kazárok elleni döntő hadjáratot. Hatalmasra duzzasztott seregeivel váratlanul átkelt a Dariel és Derbenti szorosokon. Az ellenállhatatlan nyomás elől a kazár kagán észak felé menekült. Nyomában az arab seregek végig pusztították a burtaszok földjét.
A kagánt a Volgán átkelt arabok utólérték. A várt döntő csapás helyett az arab vezér tárgyalni kezdett. Szorongatott helyzetében a kazár kagán engedett Marwán követelésének és áttért az iszlámra. Erre az arab seregek kivonultak Kazáriából. Mindez 737-ben történt.
A kazárok az államuk létét fenyegető katonai katasztrófát mindenesetre túlélték, közel száz évig még a térség pusztai népeinek sorsát irányították.
Mindez idők alatt az iszlámvallás szívósan gyökeret vert a térségben.

Megjegyezni kívánom, hogy a kazár kagán később közvetlen híveivel a zsidó vallást vették fel, de a zsidó vallás csak ebben a szűk körben maradt meg, illetve a zsidóüldözések elől a bizánci birodalomból betelepültek követték.
A magyarok a kazárokkal való együttélés alatt vették át a kettős fejedelemség intézményét is.
A Kazár birodalomról így ír Maszúdi:
"Egy nagy mecseten kívül (a fővárosban), melynek minaretje a királyi palota fölé emelkedik, más kisebb mecseteik is vannak, amelyekhez iskolák vannak csatolva, ahol a gyerekek a Koránt tanulják olvasni. Ha a moszlimok valamikor a keresztényekkel egyetértenének, a kazárok királyának nem volna hatalmuk fölöttük."
"A moszlimok alkotják az uralkodó elemet a kazár birodalomban, mert a király testőrei közülük valók... Kvhárezm környékéről származtak ide s az iszlám eltejedése után kevéssel kiütött háborúk és pestis miatt a kazar királyhoz menekültek...A jelenlegi vezír is moszlim, Ahmed ben Kovaiahnak hívják... Bíráik is az ő vallásukon vannak."
Ibn Haukal így ír róluk:
" Lakóhelyeik nemezsátrak és csak kevés vályogból készült házuk van, vásártereik s fürdőik vannak s e városrészben feles számú moszlim lakik. Mondják, hogy számuk tízezren is felül megy s ezeknek körülbelül harminc mecsetjük van."
Ibn Fadhlan írásából:
"Ebben a városban igen sok moszlim lakikA kazárok moszlimokból, keresztényekből, pogányokból állnak, legkevesebb közöttük a zsidó, noha királyuk azok közül való s legtöbb a moszlim és a keresztény."
A magyarok között is voltak muszlimok, erre példa szintén Ibn Fadlan írása:
"egy török fajú nép földjére érkeztek, melynek neve Basgurd. Egyik közülük, aki a mozlim vallásra áttért, velünk volt szolga minőségben."

A kunok és a tatárok a tatárjárás után telepedtek le jórészt iszlamizált népcsoportként Hazánkban.

A kunokról

A keletről, a mongolok által kiszorított kun-kipcsak törzsek nomád államot hoztak létre, ami a Kaszpi tengertől nagyjából a Magyar királyság határáig terjedt.
A kunok között voltak keresztények és muszlimok is, bár a többség a mongolok inváziójáig többségben sámánhitű volt.
Az iszlám vallás arab szókészletéből eredeztethetőek a sátán (arab sejtán) és a próféta szavak is, mely fogalmak, ha a keresztény hittérítőktől tanulták volna, nem lennének azonosak az iszlámban használatosakkal. A kunok iszlámra térésére a mongolkor előtt nincs adat, de kétségtelen, hogy voltak közöttük szép számmal.
A kunok diplomáciai tevékenysége a mongolok megjelenésekor öltött rendkívüli mértéket.
A Köncsek vezér fia, Kumarmis Kolcy által vezetett, az 1223 előtti években Bagdadba küldött követség célja a mongolok elleni védelmi szövetség és az iszlám felvétele lehetett.
Hasonló követség előzte meg a havasalföldi kunok keresztény hitre térítését is (1223).
A kun területek élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn Egyiptommal és a szír területekkel.

Ebben a korban az északi területek legfontosabb kereskedelmi cikke az eleven ember volt, akiket a muszlim területek szívesen vásárolták meg. Az Ayubbidák az északi területek türk származású rabszolgáiból katonákat, testőröket képeztek ki.
Ezekből lettek a mamelukok (arab: mamluk: vásárolt rabszolga).
A mongolok első megjelenésekor a kipcsak pusztákon összefogásra szólította fel a kunokat és az oroszokat.
Mindhiába. Dzsebe és Szübötáj mongol vezérek a Kalka melletti csatában az egyesült seregeket legyőzték.
E csatavesztés után húzódott vissza Kötöny (Kuthen) fejedelem egy jelentős kipcsak népcsoporttal Havaselve területére.
Mivel a földrajzi adottságok és a kunok száma sem tette volna lehetővé, hogy a mongolok ellen sikeresen védekezhessenek, a kun fejedelem IV. Béla királyhoz követeket küldött.
Kérte, hogy népével együtt a magyar király fogadja be, s szükség esetén biztosítson védelmet nekik. Egyúttal felajánlotta nem elhanyagolható katonai erejét is az esetleges külső támadásokkal szemben. Nem célom részletezni a kunok kivonulását, sem a tatárjárást.
Kötöny fejedelmet a felizgatott tömeg Budán meglincselte, erre a kunok pusztítva kivonultak a déli határokon át az országból.

A tatárjárás iszonyú pusztítást hagyott maga után, s IV. Béla királyunk, akit joggal nevezhetünk második honalapítónak, telepeseket (un. hospeseket) hívott be az országba.
Ismételten érkeztek keletről muszlim vallású török származású bevándorlók, s a Balkánra vonult kunok is visszatértek a király hívó szavára.
Körülbelül 40ezernyi sátor népe érkezett ekkor hazánkba.
A király letelepítette őket a Duna-Tisza közén ill. a Körös, Maros és Temes folyók mentén. A kijelölt területeken szabadon nomadizálhattak, régi szokásaikat, viseletüket is megtarthatták.
Szabad emberként kötelesek voltak a király szavára hadba szállni, a nemességgel azonos értékű kiváltsághoz jutottak.
Ezzel szemben vállalniuk kellett, hogy áttérnek a kereszténységre, megtérítésükre a király tíz domonkos rendi szerzetest is küldött.
A térítés azonban nehezen ment, a látszateredmények ellenére a kunok ragaszkodtak ősi vallásukhoz és a muszlimok az iszlámhoz.
IV. Béla király különös gonddal ápolta a kunokkal való kapcsolatot.
Olyannyira, hogy fiának és örökösének is a kunok közül szerzett feleséget. A kun feleség minden bizonnyal fejedelmi vér volt, sokak szerint Kötöny fejedelem lánya. Ez a fejedelmi frigy megnövelte a kunok befolyását a királyi udvarban.
A király hadjárataiban fontos szerepet kaptak a nomád könnyűlovas kun harcosok, segítségükkel verte meg Frigyes osztrák herceget többször is. A nagy kunbarátsága a királynak, illetve fiának, V. Istvánnak oly mértékű volt, hogy ellene a pápai legátusok is felléptek.
A kunok iszlamizációját is alátámasztja az a tény, hogy négy felesége lehetett egy kun harcosnak, ami visszaköszön IV. László királynál.

IV. László királyt más néven Kun Lászlónak is nevezik, édesanyja kun fejedelmi vér volt (Kun Erzsébet), mint az előbbiekben említettem.
IV. László 1262-ben született, s már 1269-ben eljegyezték Anjou I. Károly nápolyi-szicíliai király lányával.
László uralkodásának első évei a magyar nagyurak közti kötélhúzás jegyében telik el. Olykor megalázó helyzetbe is került László, ugyanis a nagyurak többször is elfogták és bebörtönözték. A belső nehézségeket növelte a Német-Római Birodalomban kialakult helyzet.
IV. László a cseh Ottokár királlyal szemben Habsburg Rudolf megválasztott német királyt támogatta, s hadba is szállt mellette.
1278-ban a morvamezei Dürnkrutnál döntő győzelmet arat a kunok seregével Ottokár felett, a cseh király is holtan maradt a csatatéren.
Kun László a belső anarchiában a kunoknál találta meg a belső politikai-katonai támaszt, olyannyira, hogy átvette a kun szokásokat.

Velük étkezett, kun viseletet hordott.
Ekkor házasodott három kun lánnyal: Ajdunával, Küpcsecsel és Mandolával.
Mindezeket az egyház nem nézhette tétlenül, s a kunok uszályába került király megfékezésére pápai legátus érkezett az országba.
A tárgyaláson részt vett a kunok két főembere: Uzur és Tolon is.
A tanácskozás határozatot hozott: a kunok nemesi szabadságban élhetnek, a kunok főbírája egyúttal az ország nádora is kell, hogy legyen. Ellenben a kunoknak vállalniuk kell az állandó letelepedést, valamennyiüknek meg kell keresztelkedni, tartózkodni kell az erőszaktól és a foglyokat, a külföldön ejtettek kivételével szabadon kell bocsátaniuk.
A király mindent megígért, azonban az ígéretek nem váltak valóra, László visszatért kedvencei közzé, s ott folytatta, ahol abbahagyta. Sőt, a békétlenkedő pápai legátust elfogatta és a kunok kezére adta.
Erőszakra nem került sor, mert eközben magát a királyt is elfogták.
Az újabb tárgyalások és fogadkozások után ténylegesen kenyértörésre került sor. A királyt kényszeríttették a kunok ellen.
Hiába érkezett a király ellen szegülő kunokhoz segítségül Havaselvéről a kun Aldamur seregével, a hódi csatában (1280) azonban megsemmisítő vereséget szenvedtek.
A kunok egyrésze ittmaradt, s kényszerből letelepedett és megkeresztelkedett, azonban nagy részük visszavonult Havaselvére.
Ebben az időben kezdik el a kunokat nyögérnek is hívni.
Kun László ezekben az időben győzi le a betörő és Pestig eljutó tatárokat, s le is telepíti őket. De ez egy másik részlet anyaga.
Kun László "tudatzavarban" szenvedett, hiszen viselkedéséről nehezen mondta volna meg bárki, hogy egy európai keresztény monarchia feje.
Mindazonáltal, hogy kedvelte a kunokat, s később a betelepült tatárokat, s életmódja is hasonló volt, nem állíthatjuk biztosan azt, hogy királyunk felvette volna az iszlám vallást.
László kun nőt szeretett, kun volt az édesanyja, kunok voltak a barátai, kunokkal harcolt és kunok voltak az orgyilkosai is.
Szokása szerint 1290 tavaszán is a kunokhoz ment, amikor július 10.-én ismeretlen okok miatt három kun orgyilkos megölte.
A közeli püspöki székhelyen, Csanádon temették el.
A gyilkosságot a királyság kun származású nádora, a muszlimból kikeresztelkedett Mizse és annak testvére, valamint László ágyasának, Éduának a bátyja bosszulta meg.

Juliánus barát keleti útjáról

Juliánus barát utazásában így írnak a muszlimokról, akik a magyarokkal szomszédos népek voltak:
"Innen egy másik városba mentek, ahol egy mohamedán házába, aki őket Isten nevében befogadta, az említett beteg szerzetest.
Név szerint Gerhardus az Úrban elnyugodott, s ugyanitt el is temették. Ezután Juliánus barát, aki egyedül maradt, nem tudva, hogy miként juthat tovább, szolgája lett egy mohamedán papnak és feleségének, akik Nagy Bolgárországba készültek utazni."
Itt említést tesz Szuvar településéről, amely muszlim hitű és a volgai bolgárok földje előtti város.
Folytatva:
"A tatár nép szomszédos velük (az Őshazában élő magyarokkal)"
Ezért fegyvertársaikká fogadták őket .
A magyaroknak ezen földjén az említett barát találkozott a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul (arabul) . "

Ezek szerint az Őshazában maradt keleti-magyarokanak több információjuk lehetett az iszlám hitről, békében éltek a muszlimokkal, s bizonyára az őshazai magyarok egy része is iszlamizálódott.

A tatárok

Mielőtt megvizsgálnánk a hazánkba betelepült túlnyomórészt minden bizonnyal muszlim vallású tatárokat, kitekintést kell adnunk egy rövid összefoglaló keretében a Mongol Birodalom és az Arany Horda történetére.

A Mongol Birodalom

Dzsingisz kán, eredeti nevén Temüdzsin, már 40 éves elmúlt, amikor 1206-ra sikerült egyesítenie valamennyi mongol törzset. Ekkor a mongolok nagykánná választották Temüdzsint, aki ekkor vette fel a Dzsingisz kán nevet.
Dzsingisz megszervezte a tizedekből, századokból, ezredekből és tízezredekből álló nomád katonai államát és elindult meghódítani a világot.
1219-21-ben feldúlta Közép-Ázsiát, betörtek Indiába, majd szétverte a délorosz puszták nomádjait (alánokat, kun-kipcsak törzseket).
1223-ban a Kalka-folyó menti csatában a mongolok legyőzték az orosz fejedelmek seregeit, majd visszatértek ősi szállásterületükre.
Dzsingisz kán 1227-ben meghalt belső sérüléseiben, amit akkor szerzett, amikor egy hadjárat alkalmával 70 évesen levetette a lova.
Dzsingisz kán halála után nem az elsőszülött Dzsocsit választották nagykánná, hanem harmadik fiát Ögödejt.
1236-ban a mongol seregek Batu (Dzsocsi fia) vezetésével nyugat felé indítottak támadást.
Legyőzték a kunokat és a volgai bolgárokat, minden bizonnyal akkor semmisült meg a Magna Hungária, azaz a keleten, a Volga vidékén maradt magyarok állama is.
Elfoglalták és lerombolták Moszkvát és Vlagyimirt. Az oroszok 1238-ban a Szity folyó mellett ismét vereséget szenvedtek.
Batu és Szübotáj vezérletével Magyarország ellen indultak, s IV. Béla király veresége után pár évre meg is szállták Magyarországot.
Ekkor a mongol sereg túlnyomó részét már török ajkú népek alkották. a tatárok túlsúlyban voltak, s innen is kapta nevét a támadás:"Tatárjárás".
Dzsocsi másik fia Berke, Dzsingisz kán unokája volt az első, aki az Arany Horda kánjaként felvette az iszlám vallást.
Ekkorra már az eltörökösödött mongol arisztokrácia és a hadsereg nagyrészt muszlim vallású volt. Berke kán eredeti szállásterülete még a bátyja életében a Kaukázus északi előtere volt.
Az iráni és kis-ázsiai területek felől érkező muszlimok csak Berke szállásterületein léphettek az Arany Horda területére. Mindenesetre az iszlám délről jutott el Berkéhez, és már Batu életében híre járt, hogy Batu öccse muszlim lett.
Halics és Lodoméria fellázadt a tatár uralom ellen, de ezt a lázadást Berke kán könnyűszerrel leverte. Halics és Lodoméria leigázása után felvillantotta IV. Béla előtt egy tatárdúlás iszonyú lehetőségét.

Berke ugyanis a halicsi rendcsinálás után IV. Béla királynak küldött levelében felajánlotta, hogy gyermekeik lépjenek házasságra.
IV. Béla fia István pedig a magyar had negyedrészével támogassa a tatár hadjáratokat a zsákmány ötödrészének megtartásáért.
Mindezek fejében Berke nem követelt volna adót, sőt békét ígért.
Igaz, hogy azzal fenyegetőzött, ha a magyar király visszautasítja az ajánlatát, akkor a földdel teszi egyenlővé Magyarországot.
IV. Béla ebben a súlyos helyzetben ismét pápai tanácsot és segítséget kért, de a pápa a morális támogatáson és a szövetség tiltásán kívül ez alkalommal sem ígért többet.
Béla megpróbálta halogatni a döntést, de a támadás elmaradt. Berke figyelmét főleg a déli határok kötötték le, így nem maradt sem ideje, sem energiája, hogy a Halicstól nyugatra élő magyarokkal és lengyelekkel foglalkozzon.
Berke után a következő kánok neveit érdemes megjegyeznünk, illetve emírét: Mengü-Temür (1267-1280) és Telebuga kánét (1287-1291), valamint a "káncsináló" Nogáj emírt.
Neveik kapcsolódnak a magyarországi muszlim tatár betelepüléshez.
1285-86-ban Nogáj és Telebuga vezérletével a tatárok nyugat felé törtek. Előbb Magyarországra csaptak be, s eljutottak Pest városáig.
Valószínűleg IV.(Kun) László titkos hívására és biztatására.
Nogáj tatárjainak betörése nem okozott újbóli nemzeti katasztrófát. Észak felől özönlöttek az országba, az északkeleti megyéket pusztították, majd Erdélyen keresztül, a vajda és a székelyek erélyes ellenállásától meglepődve kivonultak.
Két év múlva Lászlóval szövetségre lépett Nogaj újból megindult Magyarország ellen, de a király elfogatásának hírére visszafordult.
Nogáj tatár csapatai közül sokakat elfogtak, illetve több tatár nemzetség bevándorolt az országba, akiket László király letelepített. Számuk több ezer főre tehető, s nagy többségük az iszlám hitet vallotta.
Sokáig a kunokhoz hasonlóan kiváltságot élveztek, de a nyelvi rokonság miatt hamar beolvadtak a kunok közzé.

Abu Hamid al-Andaluszi al-Garnati feljegyzései a magyarországi muszlimokról

Al-Garnáti az andalúziai Granadában született 1080-ban. Bejárta az akkor ismert világ nagy részét. Megfordult Egyiptomban, Szíriában, Arábiában, Perzsiában, Hvárezmben, a Volgai Bulgárban, Kievben, de ami számunkra most a legfontosabb, II. Géza király uralkodása alatt három évig élt hazánkban (1150-1153).

Magyarországot Básgirdnak, vagy Unkuríjjának mondja útleírásaiban. A magyar népet "básgirdnak"nevezi.
Az itt eltöltött időkről így beszél:"három évig éltem közöttük" Vettem egy rabságban született rabszolgalányt ágyasnak. Tizenöt éves lány, szebb, mint a hold, fekete hajú és szemű, bőre fehér mint a kámfor. Ért a főzéshez, varráshoz és a számoláshoz is. Vettem egy másik rúmi lányt is, nyolc éves és öt dinárba került. Született tőle (az első lánytól) egy fiúgyermekem, de meghalt. Felszabadítottam és a Marjam nevet adtam neki. Szerettem volna magammal vinni Szadzsszinbe, ahol állandó lakhelyem volt"
Az ebben az időben itt élő muszlimokról így ír: " Itt ezerszámra élnek a maghrebi származásúak és szintén megszámlálhatatlanul vannak a hvárezmiek. A hvárezmi származásúak a királyt szolgálják (megjegyzés :kálizok és izmaeliták lehettek), kereszténynek tettetik magukat, s titokban tartják, hogy muszlimok.
A magribi származásúak ezzel szemben csak a háborúban szolgálják a keresztényeket, és nyíltan vallják az iszlámot (megjegyzés: minden bizonnyal a besenyők és egyéb türk népek lehettek). "
"Amikor ellátogattam a magrebiek leszármazottaihoz, nagy tisztelettel láttak vendégül. Egy kicsit tanítottam őket a vallás tudományára."
"... . s nagy kitartással együtt arra törekedtem, hogy átismételjék és gyakorolják az imádkozás és egyéb vallási kötelezettségek előírásait."
A fentiekből több tényt vonhatunk le: A magyarországi muszlimok egy része kikeresztelkedettekből állt, akik titokban gyakorolják ősi hitüket. Mások, akik főleg katonáskodással foglalatoskodnak, nyíltan muszlimok, bizonyára kiváltságaikat a királytól kapták.
A magyarországi muszlimok nagy része képzetlen az iszlám vallásban, bizonyára kevesen lehetnek, akik muszlim iskolát végezve, idehaza a híveket tovább taníthatták volna.
Viszont a muszlim hit a lelkekben gyökeret vert, s ezért is volt a keresztény hittérítőknek nehéz dolga a muszlimokkal.
Figyelemre méltó, hogy az öröklésre vonatkozó iszlám jogi előírásokat is tanítja Al-Garnati.

Arra a következtetésre juthatunk, hogy az iszlámot nyíltan valló népcsoportoknak a maga körében lehetősége nyílt a sajátos, a vallással szorosan összefüggő iszlám örökösödési-jogot alkalmazni. A fentiekre ismét egy bizonyíték:"... Korábban nem ismerték a pénteki imát, de most tőlem megtanulták, a pénteki szentbeszéddel együtt."
Az akkori muszlim kisebbség nagyságát jellemezheti még (ha levonjuk a muszlim arab szerzők túlzásait is):"Ma már több mint tízezer helyen prédikálnak péntekenként, nyíltan vagy titokban, mivel országuk hatalmas."
Figyelemreméltóak a magyar király íjászairól, azok származásáról, azaz a fegyveres muszlimokról szóló leírásai is:" A básgird király gyakran pusztítja a bizánci területeket. Így szóltam az ottani muszlimokhoz: Tegyetek meg mindent a szent háborúra, karöltve a /básgird /királlyal, mert Isten a javatokra számítja majd a szent háború erényét/az utolsó ítélet napján/,
Ki is vonultak vele együtt Konstantinápoly tartományaira, és megverték a bizánci király tizenkét seregét, s /rabul ejtve/elhoztak egy nagy csapat/muszlim/türkmént a kúnijai seregből. Megkérdeztem néhányukat: Miért jöttetek a bizánci uralkodó seregébe? Így feleltek: Mindegyikünk 200 dinár zsoldot kapott, s nem tudtuk, hogy ezen a földön /Magyarországon/ muszlimok /is/ élnek. Elintéztem, hogy újra bizánci földre vigyék őket és visszatérhessenek Kúnijába."
Kúnija az akkori délorosz sztyeppéket és Havaselvét, Moldáviát felölelő kipcsak nomád birodalom lehetett, ahol a kunok mellett nagy számban éltek besenyők is. Mindez ismételten alátámasztja, hogy ebben a térségben erőteljes volt már az iszlamizáció a mongolok előtt is. Al-Garnati nagy becsben állhatott a magyar királynál, ha a közbenjárására hazaengedték az elfogott muszlim kúnijaijakat. Al-Garnati szerint a magyarországi muszlimok dzsihádot viselnek Bizánc ellen, s a harcban elesettek "sáhidok", azaz méltók a mennyországba jutásra. A bizánci császár Anatóliából fegyveres szolgálatra telepített muszlim vallású török népeket a Vardar folyó völgyébe, s ezek a muszlim vallásúak is gyakran háborúzta Magyarország ellen bizánci zsoldban-tekintettel arra, hogy bizonyos határőri feladatokat is elláttak Bizáncban. Ezekben az időkben jelentős számú muszlim török népesség menekült át Magyarországra, indokul felhozva, hogy a kereszténység felvételére kötelezték őket, míg a Magyar Királyságban szabadon gyakorolhatják iszlám hitüket.
Ezeket a katonákat kiváltságos határőrként letelepítették.
Al-Garnati leírásában összevethetjük a hazai és a bizánci muszlimok helyzetét:"Eljött Konstantinápoly ura békét kérvén, rengeteg kincset és számos muszlim hadifoglyot hozva/ajándékként/.

Az egyik ilyen hadifogoly, aki Bizáncból visszatért /Magyarországra/a következőket mesélte nekem. A bizánci király megkérdezte: Mi az oka annak, hogy a básgird király bevonult országunkba és végigpusztította azt? Hiszen korábban az nem volt szokása. Mire a következő választ kapta: A básgird királynak van egy seregnyi muszlim katonája, akiket meghagyott vallásuk gyakorlásában, s ők voltak azok, akik rávették, hogy törjön be országodba, és pusztítsa végig földjeidet. A bizánci király erre azt mondta: Nekem is vannak muszlim alattvalóim, de azok nincsenek segítségemre a harcban. Erre azt mondták neki:
Azért, mert te arra kényszeríted őket, hogy kereszténynek vallják magukat. Akkor így szólt a király: Ezen túl nem fogok egy muszlimot sem az én vallásomra kényszeríteni, sőt mecseteket építek nekik, hogy harcoljanak velem együtt."
Al-Garnati elfogult saját hittestvéreivel szemben, de a fenti leírás tükrözi, hogy a muszlim vallású katonák Magyarországon kedvezményes helyzetben voltak, szabadon gyakorolhatták vallásukat, szokásaikat. Ezek szintén alátámasztják azt a tényt, hogy Hazánk ebben az időben vonzó terület volt az iszlám vallású népesség bevándorlásának.
Mindezt tetőzi, hogy a muszlim népesség vezetői személyes közvetlen kapcsolatban álltak a magyar királlyal.
Al-Garnati személyes kapcsolatban állt II. Géza királyunkkal.
Lássunk erre is néhány idézetet útleírásából:
"... ugyanazt a vallást követi, mint a frankok, ennek ellenére hódító hadjáratokat vezet a frankok országa ellen, és hadifoglyokat ejt közülük. Valamennyi nép fél a támadásától, mert sok a katonája és nagy a vitézsége".
"Amikor meghallotta, hogy megtiltottam a muszlimoknak a borivást és megengedtem, hogy ágyasokat vegyenek maguk mellé és négy szabad nőt/feleségnek/, akkor azt mondta nekem: nem ésszerű ez, mert a bor erősíti a testet, a sok nő viszont gyengíti a testet és a szemet. Az iszlám vallás előírásai nincsenek összhangban a józanésszel. Így válaszoltam a tolmácsnak: Mondd meg a királynak: a muszlimok törvényei különböznek a keresztény törvényektől. A keresztény ember ugyanis a bort az ételre issza víz helyett, és nem részegedik le tőle, s így valóban csak növeli erejét a bor. A muszlim azonban, amikor bort iszik, csak a részegséget akarja, elmegy az esze, és olyan lesz, mint a bolond, paráználkodik, öldököl és istentelenségeket mond, csinál. Minden jó kivész belőle, /bárkinek/ átadja fegyverét és a lovát, elvesztegeti minden vagyonát, pusztán az élvezeteket hajhászva.

Ezek a muszlimok itt a te katonáid, és ha támadást parancsolnál nekik, nem lenne sem lovuk, sem fegyverük, sem vagyonuk, mindent az ivásba ölnének. Neked meg, ha tudomást szereznél erről, meg kellene öletned őket, vagy megveretned és eltűrnöd, esetleg új lovat és fegyvert adnod nekik, amiket aztán újra csak elherdálnának.
Ami pedig az ágyasokat és a feleségeket illeti, a muszlimoknak nagyon is megfelelő a többnejűség, mert forró a természetük. Meg aztán ne feledd, ők a te katonáid, és ha nekik/sok feleségtől és ágyastól/több gyerekük lesz, akkor neked több katonád lesz.
Erre a király azt mondta: Hallgassatok erre az öregre, mert bölcs, házasodjatok csak ahányszor, akartok, és semmiben ne mondjatok ellent neki. Géza volt az, aki szembeszállva a keresztény papokkal, engedélyezte az ágyasokat/a muszlimok számára/ ez a király szereti a muszlimokat."
Bizánc nagy keleti ellenfele az iszlám volt, addig ugyanez Magyarországon szövetséget jelentett.
A muszlim katonaság ereje segítette a királyt minden belső és külső ellenséggel szemben, tekintve, hogy ez a népesség közvetlenül és kizárólag csak a királynak volt alárendelve.
II. Géza és elődei is, erősen kihasználta a magyarországi muszlimok gazdasági szakértelmét, fegyvereseinek erejét és ütőképességét.
Mindazonáltal megtalálta a kellő egyensúlyt, hogy ne kerüljön veszélybe az ország belső békéje sem.
Láthatjuk, hogy az Árpád házi királyok csak úgy tudta engedélyezni az iszlám vallási joggyakorlatot, hogy kivonta a muszlimokat a keresztény egyházi törvénykezés alól.
Ugyanakkor, meghatározta a jogok mellett azokat a kötelezettségeket is, amelyekkel, a királlyal szemben tartoztak. Teljesen bizonyos, hogy Hazánkban a tatárjárást megelőző időkben, II. András király uralkodásáig a csatlakozott muszlim vallású népek is egyenrangúak voltak a magyarokkal, sőt bizonyos feladatok ellátásakor még kiváltságokat is élvezhettek.
II. Géza uralkodása alatt az iszlám fénykorát élhette Magyarországon.

Al-Garnáti tudósításait kitűnően kiegészíti Yaqut arab lexikon író feljegyzései a magyarországi muszlimokról. Yaqut 1220 táján találkozott Aleppóban a magyar muszlimok egy csoportjával, akik iszlám tanulmányokat folytattak.
Amikor érdeklődött Magyarország felől, a magyar muszlimok így válaszoltak:
"Ami országunkat illeti, az Konstantinápolyon túl van, a frankok egyik nemzetének birodalmában, akiknek neve al-hunkar (magyar). Mi, muszlimok a királyuk alattvalói vagyunk, országunk egyik szélén mintegy harminc falut képezünk, amelynek mindegyike csaknem egy kisebb országnak (város) felel meg, csakhogy al-hunkar királya nem engedi meg, hogy bármelyik körül falat emeljünk, mert attól tart, hogy ellene fellázadnánk. Mi keresztény ország(ok) közepén (között) lakunk... Nyelvünk a frankok nyelve, viseletünk az ő viseletük, a hadseregben velük együtt szolgálunk, és velük együtt intézünk hadjáratokat minden törzs ellen, ugyanis csak olyanok ellen hadakozunk, akik a muszlimokkal ellenséges viszonyban vannak."
A leírások szerint a magyarországi muszlimok túlnyomó része a hanifita muszlim jogi iskolához tartoztak.
A magyarországi muszlimok öltözködése ugyanolyan volt, mint a keresztény magyar honfitársaiké, s a magyar nyelvet használták.
Az eltérés csupán a vallási különbözőségben mutatkozott meg.
Minden bizonnyal a nem egy tömbben élő muszlimok teljes asszimilizációja már befejeződött.


A lassú vallási asszimilizáció és a hanyatlás korszaka

Mielőtt ismertetném azokat a tényeket, adalékokat, ami bizonyítéka a hazai muszlimság asszimilációs folyamatának, ismertetnem kell az iszlám ebbéli időszakának -sommásan- fénykorát.
Akkoriban a népesség 5-8 %-át alkották az iszlám vallást nyíltan vallók. Körülbelül 3-4 százalék lehetett az összlakosság számához viszonyítva a látszólag kikeresztelkedett, de titokban muszlim vallást gyakorlók.
A magyar királyok igyekeztek a beolvasztás politikáját követni, de sok esetben az erről hozott törvényeiket nem, vagy csak felemásan hajtották végre. Mivel igazán egy nagy tömbben letelepült muszlim kisebbségről nem beszélhetünk, ezért a határvédő katonákkal ellentétben az ország belsejében élőket viszonylag könnyen sikerült asszimilálni.
Ez a törvénykezési folyamat I. Szent László királyunk idején kezdődött el. Ez talán nem véletlen, hiszen ez idő tájban indult el a felhívás a keresztes háborúra a Szent Sír visszavételére. Szent László lett volna a megbízottja a Pápának, hogy a keresztes hadakat vezesse, ebben csak halála gátolta meg.

I.Szent László idejében a király egyik törvényében megemlíti : "Azok is, akiket wzbégeknek (üzbég) neveznek,... "
Ez az említett népcsoport minden bizonnyal iszlám hitű türk katonai szolgálónép lehetett, akik kizárólag a királyt szolgálhatták. Amennyiben magánszolgálatban találta valaki őket, köteles volt bejelenteni a királynak. A király az "üzbégeket" visszaparancsoltatta saját szolgálatába.
Szent László I. Törvénykönyve így rendelkezik:
"9. A kereskedőkről, akiket izmaelitának neveznek.
A kereskedőket, akiket izmaelitának neveznek, ha kiderül, hogy megkeresztelkedésük után visszatértek a körülmetélésen alapuló régi törvényükhöz, lakhelyeikről elkülönítve, más falvakba telepítsék át.
Azok pedig akik a vizsgálat alatt ártatlanoknak bizonyulnak, saját lakhelyükön maradjanak."
Látjuk, hogy László királyunk törvénykezésében csupán a kikeresztelkedett, de az iszlámhoz végül is visszatérő izmaelitákat szankcionálja. A muszlimok továbbra is szabadon gyakorolhatták vallásukat.

Könyves Kálmán idején indultak el a Keresztes Hadak Jeruzsálem felé, egy részük Magyarországon keresztül.
Az a király, aki felvilágosultként kimondta, hogy "boszorkányok márpedig nincsenek", volt az első uralkodónk, aki rendeleteiben a muszlimok beolvasztását kísérelte meg a keresztény többségbe!

Könyves Kálmán Első Törvénykönyvéből:
" A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetéséről.
Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és disznóhúson való tartózkodásban vagy mosakodásban avagy más vétkes szokásokban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz, aki pedig őket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést."

A böjtölés a Ramadán havi böjtöt jelentette, s mint látjuk a törvénykezők tisztában voltak az iszlám szokásaival, hiszen még a disznóhús tilalmát is ismerték a muszlimokra nézve. Nem keverték össze az iszlám hitet vallót a zsidó vallás követőivel. A mosakodás pedig a napi imákhoz való rituális mosakodást jelentette. Tudjuk, hogy a kora középkor embere nem volt "tisztaságmániás", tehát mindenképpen feltűnt, ha valaki naponta többször is mosakodást végzett.

"Az izmaeliták áttelepítéséről.
Az izmaeliták minden falujának megparancsoljuk, hogy templomot építsenek, s azt ugyanazon falu területéről adománnyal lássák el.
S miután e templom felépült, az izmaeliták falujának a fele költözzön el a faluból és másutt telepedjenek le, hogy miképpen most egyforma szokásúak lesznek velük az együttélésben, úgy Krisztus egy és ugyanazon egyházában, ti az isteni hajlékban is egyetértők legyenek velünk."

Ez egy átgondolt és tervezett asszimilizációs politikát takart, mely lényege egyszerű: ketté választva a muszlim falvakat, templomot építtetve, új környezetbe és keresztények közzé kényszerítve lassan katolizációra legyenek kényszerítve. E muszlimok csak szokásaikban, vallásukban tértek el a magyaroktól, hiszen egy nyelvet beszéltek, a magyar volt az első nyelv, s ha másodikként valamilyen más nyelvet is használtak, az már kevert nyelv lehetett, melyben magyar szavak is voltak. Természetesen mindez fikció, mint az is, hogy ezek az népelemek vallásuk miatt sok arab szót is vegyítettek beszédjükbe.

" Az izmaeliták leányainak férjhez adásáról.
Az izmaeliták közül senki se merje leányát a saját népéből valóhoz férjhez adni, hanem csak a mi népünkhöz valóhoz."

Kálmán ismét átgondoltan nyúl bele az iszlám hívők életébe, ugyanis a muszlim nők csak muszlim férfihez mehetnek férjhez, míg muzulmán férfinak lehet a "Könyves népek"-ből való feleségük.
Mivel a társadalom patriarchális volt, e törvénnyel biztosították, hogy a születendő gyermekek keresztény nevelésben fognak részesülni, s az izmaelita asszonyka is előbb-utóbb kereszténnyé válik a környezet és az új család hatására.

"Az izmaeliták étkezéséről
Ha valamely izmaelitáknak vendégei vannak vagy valakit lakomára hív, mind ő, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek."

A király talán úgy gondolhatta, hogy a disznóhúsra való kényszerítés egyfajta erkölcsi törést is hozhat az izmaeliták köreiben, s gyorsíthatja az asszimilizációt.
Hiszen az iszlám hívei számára tilos a disznóhús.
Mindez a zsidókra nem vonatkozott.

Összegezve Kálmán törvényeit:
A zsidóknál megtiltotta a vegyes házasságokat és a zsidók keresztény szolga tartását, az izmaelitákkal ellenben a teljes beolvasztás politikáját tükrözi a korabeli törvénykezése.
Az egyház volt az első, amelyik támadta a muszlimok privilégiumait, s folyamatosan nyomást gyakorolt az uralkodókra, a kereszténységre való térítést szorgalmazva.
Az egyház követelte a vámok és királyi jövedelmek szedésének jogát a muszlimoktól, illetve a keresztény vallásúaknak való átadását.
Sok muszlim vallású, gazdasági pozícióban lévő ezért keresztelkedett meg, de titokban továbbra is gyakorolta régi vallását.
Az egyház szerette volna az ítélkezés jogát is átvenni a királytól a muszlimok és zsidók felett.
A fentiekért hosszabb konfliktus alakult ki a királyi hatalom és az egyház között.
Egyvalamit észrevehetünk: nevezetesen azt, hogy a végrehajtásról, valamint konkrét megtorlásról, vagy szankciókról nem esik szó sem a törvényekben, sem a későbbiekben más királyi iratokban.
Ami azt jelenthette, hogy egy erős királyi hatalomnak feltétlenül támasza volt a római katolikus egyháztól független gazdasági szakemberekre és könnyű lovas harcosokra.
Így történhetett meg később, hogy például II.Géza király 500 "szerecsen" harcost küldött Barbarossa Frigyes segítségére.

Láttuk fentebb, hogy több magyar királynál a királyi hatalom érvényesült. Viszont az Aranybullát megelőző évtizedekben a központi hatalom olyannyira meggyengült, hogy az ország nemessége és az egyház rákényszeríthette az uralkodót az iszlám híveinek fokozatos gazdasági erejüknek csökkentésére, illetve pozícióik elvételére.
II. András (1205-1235) 1208-tól fokozatosan bevezetett egy új gazdaságpolitikát. Lényege a királyi földtulajdon további osztogatása és a közvetlen adóztatás helyett a bérleti rendszer bevezetése volt.
A királyi jövedelem tehát a pénzben fizetett bérleti díjjakból állt (só, vám, pénzverés bérlete) Ezzel az új rendszerrel az egyház elesett bizonyos jövedelmektől, másrészt a nem keresztény, hanem muszlim, vagy zsidó bérlők teljesen sebezhetetlenné váltak számára a hagyományos egyházi fenyíték miatt. II. András nagy nyomásnak volt kitéve ezekért, s nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy a pénzverés jogát gyakorlók a pénzrontáshoz is folyamodtak.
Egyszóval az ország nemességének nagy része és az egyház a királyt még a keresztes hadjárata előtt 1217-ben meghátrálásra kényszeríttették. Az egyház egyre nagyobb figyelmet fordított a zsidó és muszlim vallású lakosságra, s a magyarországi helyzetről a pápa is értesül. Ugyanakkor az egyház észrevett egy csendes gyarapodást a békés térítés révén az iszlámhívőknél is.

A hazai iszlám ismerte és mindenkor megtartotta a vallási türelmességet, ami az iszlám alapjaiban is megvan.
Idézném a Korán 2. szúrájának 256. versét:"Nincs kényszer a vallásban"
A muszlimság gyarapodott a házasságkötések révén is, mivel számukra a korabeli királyi kiváltságok engedélyezték a többnejűséget is. Királyaink többször is hoztak olyan törvényeket, amely elrendeli a büntetésüket azoknak, akik muszlimként megkeresztelkedtek, de titokban a régi hitüket gyakorolják.
A muszlimok gazdasági erejüknek megtörésére az első nagyobb törvény az Aranybulla volt.

"Az izmaeliták és zsidók kamarai tisztségviselése ellen.
A kamara ispánjai, a pénzváltók, só árulók és adószedők a birodalom nemesei /legyenek/, izmaeliták, zsidók ne lehessenek."

Ez tényleges támadás volt a király hűséges pénzbeszedőire, kamarásaira. A XIII. században a központi királyi hatalommal szemben álló főurak és az egyház jól látta, hogy kik képviselik a király érdekeit, összefogva a római pápa segítségével hitharcot kezdeményeztek és folytattak a muszlimok ellen.
A közrendűek és a serviensek rokonszenvét is megnyerték az iszlám-ellenességhez, hiszen sehol sem kedvelik az adószedőket és pénzváltókat. A keresztény templomokban nyugodtan folyhatott a "pogányság" elleni agitáció.
Hogy mennyire fontos lehetett az egyház számára a magyarországi muszlimok gazdasági befolyása, idézünk IX. Gergely pápától egy levél részletet:"Szerecsenek és zsidók uralkodnak ott a keresztényeken, és sok keresztény leroskadva az elviselhetetlen teher alatt, látva, hogy a szerecsenek jólétnek és nagyobb szabadságnak örvendenek, hozzájuk csatlakoznak és felveszik a hitüket. A keresztények házasságra lépnek szerecsen nőkkel és viszont...

II. András nem hajtotta következetesen végre az egyház utasításait és az Aranybulla a muszlimokra vonatkozó megkötéseit.
Így az Aranybulla megújításánál 1231-ben ismét szerepelnek a muszlimok:

"A zsidók és szaracénok tisztségviselése ellen
A pénzverde, a sókamarák és más állami hivatalok élére zsidókat és szaracénokat ne állítsanak."

Újból kellett hirdetni az Aranybullát, azt megerősíteni, s mint látjuk a szövege is változott.
Az idegen származású esztergomi érsek, Róbert élve a rábízott fegyelmi hatalommal, 1232 februárjában a legszigorúbb egyházi büntetést alkalmazta: az egész országot interdictum alá vetette. Eljárásának okairól így számolt be a veszprémi püspöknek írt levelében"... A király maga köré gyűjtve fiait... törvényt adott ki, némely cikkely megtartásáról és megígérte, hogy azokat ő maga szentül megtartja. Az is benne volt, hogy zsidót vagy izmaelitát nem állítanak a kamara élére, nem tesznek közhivatalba.
Hanem ezt a törvényt semmibe vették, a tévelygés nagyobb, mint azelőtt volt... . Még keresztények is a szerecsen hitre állnak, mert látták, hogy azoknak jobb a sorsuk, mint a szegény keresztényeknek és ez által sok ezer lélek veszett el a tartományban... . Hanem tanácsosait, akinek rábeszélésére emelte a szerecseneket a polcra, kiátkozzuk. Dénes nádorispánt pedig nemcsak azért, hanem sok más okból is".

Nem menekülhetett Sámuel sem, a korábbi kamara-ispán, aki eretnekség gyanúja alatt ált, s szintén pártfogolta és oltalmazta a muszlimokat.
A muszlimokról így ír a főpap:"Megtiltjuk, hogy keresztény ember akár kereskedésben, akár szerződésben, akár bármi módon érintkezzék szerecsennel, mindaddig, amíg az összes szerecsenek el nem bocsátják mind a keresztelteket, keresztelkedni akarókat, vagy kereszteltek fiait, akár magyarok, akár bolgárok vagy kunok, vagy bármilyen más nemzetűek, kik most, mint szolgák vagy szabadok náluk tartózkodnak."
Feltűnő, hogy a zsidók, akikről a törvény ugyanúgy rendelkezik, mint a muszlimokról, az interdictum okai gyanánt nem említtetnek, míg az iszlám híveinek teljes elszigetelését rendelte el a törvény.
A keresztényekkel való érintkezés megszakítása számukra a teljes tönkremenést, elszegényedést jelentette volna, amennyiben eleget tesznek ennek a szigorú és értelmetlen követelménynek. a magyar egyház püspökeit azonban mindez nem elégítette ki.
Csapást csapásra halmoztak az iszlám híveire. Az öregedő és özvegy királlyal 1233 augusztusában elfogadtatják a pápai követ által már előre előkészített, un. beregi egyezményt, mely Marczali Henrik szerint "az egyházi uralom zenitjét jelezte hazánk történetében."

- A zsidók és izmaeliták tisztségviselése ellen
Zsidókat és szaracénokat vagyis izmaelitákat ezután nem állítunk kamaránk, a pénzverés, só, adók közhivatalok élére.
Sem nem rendeljük őket az ezek élére állók mellé, sem valamely csalást nem követünk el, folytán ezek a keresztényeket elnyomhatnák.
-A zsidóknak jellel való megkülönböztetése
Úgyszintén intézkedni fogunk, hogy a zsidókat és szaracénokat vagyis izmaelitákat ezután bizonyos jelekkel különböztessék meg és válasszák el a keresztényektől.
-Ugyan azok által való keresztény rabszolgák tartása ellen.
Úgyszintén nem fogjuk megengedni, hogy a zsidók és szaracénok, vagyis izmaeliták keresztény rabszolgákat vásároljanak vagy bírjanak bármi módon.
-Ezen intézkedések évenkénti ellenőrzéséről.
És megígérjük, hogy mind mi, mind utódaink minden évben kirendeljük és kiküldjük a nádort vagy jobb közül mást, akit akarunk, olyat, akit a keresztény hit buzgó követője és őt megesketjük, hogy parancsunkat, az abban foglaltak szerint, hűségesen keresztülviszi.

A püspök kérésére, akinek egyház-megyéjében zsidók, pogányok vagy izmaeliták vannak vagy lesznek, hogy a keresztényeket kivonja a szaracénok uralma alól vagy a velük való együttlakásból.
-A keresztényekkel együtt élő szaracénok és zsidók büntetéséről.
És ha mindezek ellenére olyanok találtatnak, akik keresztény létükre szaracénokkal laknak együtt, vagy szaracénok létükre keresztény rabszolgát bírnak, úgyszintén olyan keresztények, akik szaracénok közül valók, vagy olyan szaracénok, akik keresztények közül való asszonyokkal élnek együtt bármi módon, akár házasság színe alatt, vagy bármi módon.
Eme keresztények, éppúgy, mint eme zsidók és pogányok, minden vagyonuk elkobzásával bűnhődjenek, egyszersmind a király őket a keresztények örökös rabszolgáivá tegye."

Azt hiszem ezek a drákói törvények megmutatják, hogy az egyház és annak nyomására a király a teljes beolvasztást, a kikeresztelkedést favorizálta. Így két választás álhatott a muzulmánok számára: megkeresztelkedés, vagy a kivándorlás. Azt is felfedezhetjük a törvényekben, hogy a korabeli iszlám hitűeknek igen komoly vagyona is lehetett, hiszen a feljelentőnek biztosan érdekében állt, hogy ily módon vagyonhoz juthasson. Az ellenőrzésben az egyház kapta a legnagyobb szerepet, s szinte kizárható volt, hogy bármilyen izmaelita kibújjon a törvények alól.

Bár megjegyezném, hogy IV. Béla királyunk felmentést kért a Pápától "némely izmaelita" királyi alkalmazásától, mely a királyi kamarát érintette. Kénytelen volt felhasználni gazdasági tudásukat.

Legelöl áll a cikkelyek között, hogy a király többé zsidót vagy izmaelitát nem tesz tisztségviselőjévé, nem állítja őket tisztjei mellé, útját állja annak, hogy a keresztényeket elnyomhassák.
Nem engedi, hogy keresztény rabszolgákat tartsanak vagy vásároljanak. Gondja lesz arra, hogy már külső jeleken is meg lehessen őket ismerni. Az olyan zsidók, izmaeliták vagy pogányok, akik mégis tartanak keresztény szolgát, vagy keresztény asszonnyal élnek együtt, elvesztik vagyonukat, és a király eladatja őket keresztény szolgaságba. A király többször is pártfogásába vette a szolgálatába álló muszlimokat, de a sorozatos és ismétlődő támadásokkal 1233-tól, a beregi határozatok után már nem tudott szembeszállni. A beregi törvénykezés 61 artikulusából 51 foglalkozik a "hitetlenekkel". A megszorító kemény intézkedések egy olyan külpolitikai helyzetben keletkezett, amikor a szentföldi keresztény államocskák élet-halálharcot vívtak fennmaradásukért a közel-kelet muszlim államaival szemben.

Érdekesnek tűnik, ha megjegyzem, hogy a keresztesek a mongoloktól várták a segítséget a muszlimok ellen.
Bármily furcsa, de ez történelmi tény.

A magyarországi muszlimok évszázadok után szervesen betagozódtak a magyar társadalomba.
Amikor önálló vallási közösségeik működésének lehetősége megszűnt, népesség tekintetébe, a magyarságba, vallás tekintetében a kereszténységbe olvadt be.
1266-ban említik még az izmaelita Mikét, akinek Tömörkény nevű falu volt a birtoka, Arad megyében.
Erdélyben is voltak muszlimok, Küküllő megyében a 14. Század közepén Böszörményszancsal néven szerepel egy település. (Egyik lakójának fennmaradt neve Bazarab volt.)
1279-ben a budai egyházi zsinaton még intézkednek, hogy a böszörményeknek tilos egyházi jövedelmet szedniük és vámokat szedniük.
Minden bizonnyal I. Nagy Lajos királyunk alatt szűnt meg véglegesen az iszlám hitélet Magyarországon. Tudjuk, hogy a Nyírségben 1350 körül rombolta le talán az utolsó fából készült dzsámit.
A keresztényekké lett muszlimok viszont a reformáció megjelenéskor annak lelkes hívei váltak.

Hosszú volt az út I. Szent István király "Intelmeitől", melyet Imre hercegnek írt a "vendégek" betelepítéséről, s azok szabadságáról, míg eljutottunk a teljes asszimilizációt szorgalmazó törvényekig.
Bár ekkorra nyelvileg, öltözködésben az iszlám hazai követői teljesen magyarrá váltak, csupán vallásuk különbözött a többségtől.
Természetesen a vagyonuk is irigységet keltett mind az egyház, mind az ország nemesei között.
Szent István a pogány magyarokat akarta a római egyház kebelére vonni, ez volt a fő feladata, a kisebbségben lévő zsidók és muszlimok igazából nem zavarták. S természetesen a Keresztes Háborúk ötlete sem pattant ki még a Pápaság fejéből.
Így tudott a korabeli muzulmánság több száz évig fennmaradni és gyarapodni.
Magyarország volt a legnyugatibb állam, (kivéve Andalúziát) melyben az iszlám hívei tömegestől jelen voltak.
Hazánk egy "kulturális törésvonal" mentén helyezkedik el, itt találkozott a római kereszténység a bizáncival, és az iszlámmal.
A zsidók itt sokkal szabadabban élhettek, mint Nyugat bármely államában, s pogromokról sincs közel annyi híradás, mint a "fejlettebb katolikus keresztény Európából."

Emlékeink ezekből az időkből

A muszlimok Árpád házi királyaink alatti jelenlétére utalnak a fennmaradt középkori településnevek, a fennmaradt törvénykezés szövegrészletei, és az abból a korból származó pénzérmék is.
Lássuk a fennmaradt településneveket, amiket fentebb már érintettem.
A muszlim népesség nagyobbrészt török eredetű volt, de voltak iráni népek is a betelepült muszlim vallásúak között. A településneveknél a Kovár-kazár, Kozár-Kazár és Kabar neve, valamint a besenyő és a böszörmény, valamint a káliz is az ősi muszlim vallású származást bizonyítja.
A tatárjárás előtt 210 helységről lehet kimutatni, hogy muszlimok lakták.
Réthy László 1880-ban megjelent munkájában (Magyar pénzverő izmaeliták és Besszarábia) nagyon figyelemreméltó megállapítást tesz"A szaracénok vagy az izmaelita kereskedők nem tűntek el az országból a tatárjárással, hanem elmagyarosodtak és I. Nagy Lajos (1387-1437) koráig művelték régi tevékenységüket, talán még nagyobb ragyogással, mint az Árpád-házi királyok alatt.

Az állítás azon a tényen alapul, hogy egy 1352-ből származó okmányon Jakab és János Saracenus testvérek, mint grófok Pécs-Szerém és Buda kamarásaiként szerepelnek.(A Saracenus-mint tudjuk-azonos jelentésű a magyarban máig is használatos a szerecsen szóval, ami a muszlim vallásúakat is jelölte).
A mesztegnei Szerecseny nemzetség címerében szerepel is egy szerecsen-fej, ami megjelenik Nagy Lajos több pénzén.
A magyar királyok ezüstpénzein, a XII. századi ezüst aprópénz korszakban, az ezüstérmék nagy csoportján új, keleti hatások is észlelhetők. Az izmaelita pénzverők működése nyomán a régi hagyományos éremrajzok keleties jelleget öltenek: feltűnnek a félholdas ábrázolások és az arab, kúfi típusú betűkkel kivésett "Illahi", azaz "Isten (Allah) Egy" felirat. IV. István rézpénzein az utóbbi felirat mellett még továbbiak is szerepelnek: a Korán bekezdő, "Fatiha" szúrájának első sora is (Biszmillah al-Rahman al-Rahim, azaz a Könyörületes és Megkönyörülő nevében) felismerhető.

Itt most közzétenném néhány magyarországi ásatás eredményét, melynek pénzérme leletei bizonyítják kapcsolatainkat az iszlámmal.
-A szeged-királyhalmi sírlelet, melyben Ismael ben Ahmed Balkhban (906) vert érméi voltak.
Az érmék felíratai:"Nincs más isten az egyedüli Allahon kívül, nincs társa."
Valamint köriratban:" Istené a parancs előbb utóbb és a maga idejében a hívők örvendeni fognak Isten segítsége miatt." (Korán, 30:3-4)
-A galgóczi sírlelet, amiben Naszr ben Ahmed (918-919) Szamarkandban vert érméi voltak.
Ezek szamanida származású pénzérmék, a közép-ázsiai térségben gyakori használatban voltak, a X. században világkereskedelmi pénzeszköznek is nevezhetjük, hiszen annyira elterjedtek. (Közép-Európától az Altájig.) Dirhemnek nevezték.
Felirata:" Nincs Isten, csak Allah, az egy, neki nincsenek társai."
-A bodrogvécsi temető sírjában is sammanida érméket találtak.
Ezeket a dirhemeket Ismael Ahmed (892-907) és Nasr ben Ahmed (913-993) verették Balkban és Szamarkandban.
-Kecskemét határában is dirhemeket találtak.
Nagy Lajos király uralkodásának végétől kb. százötven évig csak átutazó muszlim kereskedőket, követeket látott az ország belseje, a déli határaink mentén viszont feltűnt az oszmán-török hatalom.


Az iszlám hitűek elnevezése, vagy utalás (akár részbeni) a kora középkori Magyarországon

Kavar
Kazár
Kabar
Fekete magyar
Türk
Böszörmény
Izmaelita
Káliz
Saracenus
Szerecsen
Besenyő
Úz
Varsány
Alán
Tatár
Kun
Bulgar
Hetény
Nyögér
Hvárezmi
Fekete komán

Irodalom:

Abu-Hámid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában
Adorján Imre: Mohamedánok a magyarok között
Arthur Koestler: A tizenharmadik törzs
Fodor István: Jegyzetek
Goldziher Ignác: Az Iszlám
Kristó Gyula-Makk Ferenc: Az Árpádok
Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon
Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban
Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép
Udvarvölgyi Zsolt: A magyar iszlám vallásszociológiája
Vásáry István: Az Arany Horda



admin - January 22 2011 · 0 hozzászólás · 3558 megnyitás · Nyomtatás

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Stratégiai partnerünk




Hadísz:

Abu Abdarrahmán Abdallah ibn Omar ibn Al-Khattab - Isten legyen elégedett mindkettőjükkel! - így szólt: Hallottam Isten küldöttét - Isten áldja meg őt és adjon neki üdvösséget! - amint ezt mondta:

Az iszlám öt dologra van építve:
1. Azon tanúságtételre, hogy nincsen más isten, csakis Allah és hogy Mohamed Allah követe,
2. Az imádság pontos betartása,
3. A szegények számára rendelt közadó fizetésére,
4. Az Allah házához való zarándoklásra,
5. A ramadanban való böjtölésre.


Kategória: Halal

Archívumunkból


Lejátszó

Kattints a kategória, azután pedig a kiválasztott zeneszám nevén.

  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • 2011. április 08.
  • 2011. február 11.
  • 2011. február 18.
  • 2011. február 25.
  • 2011. március 04.
  • 2011. március 11.
  • 2011. április 01.
  • 2011. április 15.
  • 2011. április 22.
  • 2011. május 06.
  • 2011. május 13.
  • track 1.
  • track 2.
  • track 3.
  • track 4.
  • track 5.
  • track 6.
  • track 7.
  • track 8.
  • track 9.
  • track 10.
  • track 11.
  • track 12.
  • track 13.
  • track 14.
  • track 15.
  • track 16.
  • track 17.
  • track 18.
  • track 19.
  • track 20.
  • track 21.
  • track 22.
  • track 23.
  • track 24.
  • track 25.
  • track 26.
  • track 27.
  • track 28.
  • track 29.
  • track 30.
  • track 31.






Központunk


1141 Budapest, Paskál utca 60.

Email: postmaster@magyariszlam.hu

Vidéki mecseteink


Debrecen: Egyetem sugárút 56.

Győr: Hunyadi u. 6.

Siklós: Felszabadulás utca 3. (Malkocs bej dzsámi)

Zakát

Számlaszámunk:
(HU45) 1174 9053 2003 6861 0000 0000
swift code OTPVHUHB
Magyar Iszlám Közösség

PayPal:
postmaster@magyariszlam.hu


Hungarian Exam Center:
Magyarországi Vizsgaközpont:
Isa Omar Masjid
Bp. XIII. Róbert K. krt. 104.




Facebook-csoportunk

Copyright © 2011 Magyar Iszlám Közösség
Powered by Faiz icons by Hamzah Pingsut (www.ubuntu-indonesia.com) & Styleislam icons (www.styleislam.com)
Az oldalunkon megjelentetett írások és egyéb tartalmak a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2017 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.
Generálási idő: 0.01 másodperc | 1,159,880 egyedi látogató | jQ Blog | Free Php-fusion Themes | Freethemes4all.com